A Harmonia Macrocosmica Vladimír Houdek első magyarországi önálló kiállítása: az acb Galériában látható anyag egy konzekvensen építkző életműből válogat. Az első, ami megfog ebben a munkákban, az ahogyan az alkotó vegyíti egymással a geometrikus elemeket az expresszivitással. A képtáblák felületén letisztult, higgadt kompozíciókat látunk: monokróm látványokat épít, amelyek egyszerű geometrikus formákból, körökből, négyzetekből, háromszögekből modulárisan építkeznek, együttesen pedig olyan kompozíciókat adnak, amelyekről egyaránt támadnak mikro- és makrokozmikus képzeteink. Mértanilag megrajzolt, precízen kiszerkesztett világok ezek, amelyek egyszerre vezetnek vissza a reneszánsz kozmológiai szimbólumokhoz, világ- és csillagtérképeihez, ugyanakkor utópisztikus érzeteket is keltenek, futurisztikus lényeket vagy fantasztikus jelenségeket is beleláthatunk ezekbe a ritmikusan építkező struktúrákba. Sőt: ahogy Fenyvesi Áron rámutat a kiállítás kísérőszövegében, a huszadik század eleji izmusok absztrakciója, valamint a brutalista építészeti hagyományok szintén fontos kapcsolódási pontot jelentenek ezekhez a művekhez.
A táblák frontális nézetét ezek a motívumok, az absztrakt, higgadt, letisztult mintázatok dominálják, azonban ahogy a tekintetünk a kép szélei felé kezd el vándorolni, akkor ezek a művek vaddá, expresszívvé, forróvá válnak. Houdek ugyanis a képtábla széleire különféle anyagokat és színeket hord fel, amelyek mélységet és érzékiséget kölcsönöznek a műveknek. Míg belül a formaiságon, a geometria élességén, az elemek közötti kapcsolatokon és az érintkezéseken volt a hangsúly, addig kifelé haladva egyre inkább az anyag mibenléte kerül a fókuszba. A kép széleinek megvastagítása mélységet is kölcsönöz ezeknek a műveknek, így az alkotások érzékenyen oszcillálnak a klasszikus táblakép és a fali objekt műfajai között. A képszélek durvasága az ősi energiákat, a földhöz közeliséget, a dioniszüszi erőt szimbolizálják, míg az ábrák apollóni megzabolázottságról és tökéletesség iránti igényről tanúskodnak.
Houdek művei azonban teli vannak olyan apró finomságokkal is, amelyeket a hosszas szemlélés során lehet csak észrevenni. A látszólag tökéletesen megszerkesztett és megfetett formákban ézrevétlen roncsolások, karcolatok, “hibák” jelennek meg, amelyek egyszerre idézik meg a csillagos égboltot felettünk, ugyanakkor a finom és precíz sokszorosító technikák felületi sajátosságait, valamint a nyomdai technológiák apró tökéletlenségeit is előhívják a néző képzeletében.
Ahogy Radek Wolhmuth írta az Artlimes-on: „Munkáiban az objektív találkozik a szubjektívvel, és ezek összekapcsolódása egy új, minőséget eredményez, amelynek potenciálja a nemzetközi szinten is érthető, konkrét utalásokkal teli jelnyelvben rejlik”. Ez a jelszerűség azért is érdekes, mert az egyes elemek óhatatlanul is egy történetté állnak össze, így a geometrikus absztrakt világ tulajdonképpen minden esetben egy narratívát rejt magában. Az acb Galéria terén végigtekintve úgy érzékeljük, mintha egy vizuális napló képtábláit látnánk, amelyben az alkotó életének egy-egy fejezetét osztja meg a nézővel, mintegy a mózesi képtáblákhoz hasonló stílusban, statementszerűen.
Nagyon érdekes az is, hogy Houdek művei, bár absztrakt formákat használ, mégis realisztikusnak hatnak, hiszen az alapvető képépítési gyakorlatának fontos eleme a horizont megtartása. A képsík alsó részében megjelenő vonal mindig visszaránt a valóságba, a művész számára pedig eszköz arra, hogy a formai redukcióval létrehozott alakzatokat kirántsa a kétdimenzióból és térbeli viszonyrendszerbe helyezze azokat. A horinzont tehát mindig referenciapont, ugródeszke, ami a képek tájszerűségét erősíti.
Fenyvesi Áron arra is rámutatott, hogy „Hodek az acb-ben bemutatott új festményeinek egyértelmű közös nevezője a sárga szín, aminek elképesztően finom tónusvariációival a művész Van Gogh napraforgócsendéletei előtt tiszteleg”. Ez a fajta hódolat, valamint a vastag, impasztós festékrétegek a kép szélein érzelmi töltetet visznek a képekbe, így Houdek művei, bár első látásra tiszta, dekontextualizált, absztrakt kontrukcióknak tűnnek, valójában teli vannak emberi, érzelmi jegyekkel, és talán éppen ezek azok, amelyek fogva tartják a néző tekintetét.
A kiállítás október 25-ig látogatható.