A közeg, amelyben létezünk, legyen az jellegét tekintve bármilyen, definíciója szerint egy olyan természetes életteret jelöl, amelyben egyfajta élőlény szívesen él vagy növekszik. Ahogyan az ökológiai feltételek, hatások és kölcsönhatások sorozata határozza meg a közeg milyenségét, úgy válik minden organizmus az ökoszisztéma szerves részévé és ezzel fenntartójává és alávetettjévé is egyben. Mégis az ember képes a leginkább aláásni azt a vitális egységet, amelyet az élet körforgásának nevezünk, végtelenül elidegenítve magát tőle. A Safe Space című kiállításon bemutatott alkotások a jelenünkben tapasztalható mikroszintű és globális anomáliák és válságok közepette keresi a biztonságos közeg megteremtésének lehetőségeit, legyen szó az egyén mikrokörnyezetében megélt egzisztenciális válságokról, vagy akár a társadalmakat globálisan sujtó feszültségekről, gazdasági krízisekről, háborúkról, vagy klímafenyegetettségről. A mikrokörnyezetünk védelmi térré avatása életünk során szükségszerű gyakorlattá válhat, amely gyakorlat kifejlesztésztésének köszönhetően válunk képessé arra, hogy hatékonyan adaptálódjunk környezetünkhöz és kerüljünk vele harmóniába. A The Space galériaterében megrendezésre kerülő csoportos kiállítás ennek a gondolatnak a mentén a safe space fogalmát járja körül, amely a biztonságos környezet társadalmi, egzisztenciális és ökológiai aspektusaira reflektál a meghívott művészek szubjektív értelmezésében. // FÜRJESI Csaba, HAJGATÓ Terézia, HORVÁTH Lóczi Judit, KOLESZÁR Stella, SALLAY Dániel, SZENTELEKI Gábor. Kurátor: TEPLÁN Nóra.