Marosi Panni egyik legújabb, Elmerülés című munkájában a gyerekkori emlékek és jelenkori élményei kapcsolódnak egymásba szabad asszociációkat indítva el benne. Nála a képek alapjait általában olyan múltbeli pillanatok adják, amelyeket egy adott jelenkori történés olykor a legváratlanabb pillanatokban hív elő. Ezek olyan emlékek, amiknek addig az alkotó nem is feltétlenül tulajdonított nagy jelentőséget, mégis az adott pillanatban inspirációt adtak egy új képhez. Ilyen például az a medence motívum is, ami az Elmerülés mellett Panni több képén is központi szerepet kapott. „A kép nem csak valódi, hanem átvitt értelemben vett elmerülést is jelent az emlékeimben. Így kerülnek felszínre olyan dolgok is, amiken alapból nem gondolkoztam volna. Ilyen volt például a piros bevásárlószatyor. Valahol véletlenül megláttam, arról pedig eszembe jutott, hogy a mamámnak, sőt nekem volt is ilyenem, ez pedig rengeteg emléket hozott felszínre, hirtelen fontossá vált, ezért került a képre. Jelképes, hogy súlyként lóg egy yukkapálmán, hiszen a benne levő narancsok, éppúgy, mint az emlékeink, egymásra rakódnak, összefolynak, súlyossá válnak, mi pedig folytonosan cipeljük magunkkal.”
Az elfolyó hatást keltő tér mellett a kép központi elemei a csempék, amik Panni portugáliai útja után váltak jelentékennyé. „Ezeknek nyilván van egyfajta esztétikai funkciója is, meg én ezeken keresztül szeretem érzékeltetni a teret. Portugáliában jellemző, hogy a többszínű térkövek ismétlődő mintákat rajzolnak ki, és ezek erősen meghatározzák a városok képét. Nem tudsz úgy elmenni mellettük, hogy hatást ne gyakoroljanak rád. Ott kezdtem el gyűjteni ezeket a mintákat, amelyek átiratát aztán gyakran megfestem.”
A mostani festmény központi medence- vagy tómotívumából mindenféle növényi motívumok nőnek ki, yukkák, amelyekre a művész a Nyolcésfélben bukkant rá, ahol a műterme is található. „Ez a növény jelen volt az otthonunkban is, viszont amikor először megláttam őket itt, akkor egyből az a pillanat ugrott be, amikor gyerekként lázálmam volt és mindenféle víziszörnyeket hallucináltam, amelyek formailag paralellek voltak e növényi levelekkel”.
A tó közepén egy gigantikus zöld fotel szerepel, ami szürreális hatást kelt: „A nagyszüleimnél volt egy fura, műbőr fotel, amelynek a színe és a csillogása nagyon vonzó volt a számomra, viszont mégis undorral töltött el a gondolat, hogy beleüljek. Ambivalens érzések jutnak eszembe, amikor erre a bútorra visszagondolok: egyszerre otthonos, mégis taszító”.
A művek mögött néha sokkal hétköznapibb élmények rejtőznek, mint ahogy azt sejtenénk, mégis, talán éppen ezért tudnak ránk hatni. Ezért idéznek fel bennünk ismerős érzéseket és emlékeket, ha hagyjuk magunkat is „időutazni” az asszociációinkon keresztül.
Új sorozatunkban heti rendszerességgel egy művész egy adott művének sztorijáról mesél, elsőként Marosi Panni. Locsmándi Luca rovata.
