Épp a barcelonai PIRAMIDÓN Centre d’Art Contemporani rezidenciaprogramján dolgozik, amelynek műterméből pazar kilátás nyílik a katalán fővárosra. Vámos János praxisában a mozgás és az átmenet nemcsak életrajzi tapasztalat, hanem gondolkodási alapállás is. AZ ÖSSZES KÉP: Részletek Vámos János barcelonai rezidenciájáról. 2025, Barcelona
„A Covid előtt sokat ingáztam a Prága–Pozsony–Szőgyén–Budapest tengelyen. Amikor bekerültem a Prágai Képzőművészeti Akadémiára, azt hittem, megvan a programom: az otthon és a többlaki lét kérdéseit jártam körül. Az egyetemen azonban folyamatosan arra tereltek, hogy kísérletezzek, és minél inkább megkérdőjelezzem a saját kiindulópontjaimat.”
A pandémia idején született munkák formailag új irányt mutattak, az ürességgel és a hiánnyal foglalkoztak, de Vámos számára hamar világossá vált, hogy valójában továbbra is ugyanaz a kérdéskör érdekli: a tér mint identitást formáló közeg. A tájképek izgalmas formai kísérletek voltak, ám egy idő után hiányolta belőlük a tartalmi sűrűséget. Ezt követően a sebesség esztétikája került fókuszba, amely az autós sorozatban bontakozott ki, és formatervezői múltjára is visszautalt.
Ma már pontosabban látja, hogy munkáit sorozattól függetlenül a tér–ember viszony foglalkoztatja. „Aktuálisan a köztes terekkel dolgozom, ahol egyfajta hibrid, átmeneti jelenlét tapasztalható. Egyre több időt töltünk nem fizikai terekben, ezek az élmények folyamatosan keverednek a fizikai térben szerzett tapasztalatainkkal. A világ gyorsulásával párhuzamosan a térélmény is felszínessé és töredezetté válik.”
A barcelonai műteremben készült friss munkák is ebbe az irányba mutatnak. Hidak, indusztriális elemek tűnnek fel a vásznakon, a kompozíciókban a rajzos és az érzékien festői részletek egymásba csúsznak. Az expresszivitás, a nyersesség és a töredékesség domináns, a képek azonban nem klasszikus módon jelennek meg: gyakran egymásra kerülnek, részben eltakarva az alsó rétegeket.
„Régebben dizájnerként gondolkodtam: kerestem egy objektumot, amely megfogalmazza az engem foglalkoztató tartalmat. A tavalyi lisszaboni rezidencia azonban sokat formált rajtam. Ott üveglapokból készült objektekkel dolgoztam, és talán először kérdeztem rá igazán a műtárgy és a tér viszonyára.” Ez a gondolkodás a diplomamunkában csúcsosodott ki, ahol Vámos egy totális installációt hozott létre: a festmény anyag, a vászon nem csak hordozó, a kiállítótér és a benne lévő munkák egységként működtek.
A barcelonai rezidencia során ezt a gondolkodást viszi tovább: a kompozíciók átfedései nemcsak a vizuális széttöredezettségre utalnak, hanem a digitális felületek világára is, ahol az egymásra nyitott ablakok takarásában érzékeljük, vagy éppen hiányoljuk az információt. Túl sok, mégis kevés.
A hely szelleme Barcelonában különösen erősen hat Vámos gondolkodására. „Közép-európaiként azt érzem, hogy a déli városokban – és az emberekben – van egyfajta esztétikai finomság, ami nálunk nem mindig ennyire magától értetődő. A horizontális és vertikális építészeti logika itt érzékenyebben működik. Prágával összevetve Barcelona fiatalabb városnak hat, itt a modernizmus tapinthatóbb.”
Úgy fogalmaz, hogy próbálja „vegytisztán” előállítani mindazt, amit tapasztal. Képeiben jelen van a vizuális zaj és sűrűség, ugyanakkor időre van szüksége a feldolgozáshoz. „Rengeteg új inger ér, amit nem lehet egyszerre megélni, feldolgozni és reflektálni. Ezek most inkább gyűlnek, és majd időben eltávolodva tudnak igazán lepárolódni.”
A lisszaboni rezidencia során készült üvegmunkák fontos állomást jelentenek ebben a folyamatban. Vámost kezdettől fogva izgatta az üveg ellentmondásossága: nagy sűrűségű, kemény anyag, amely mégis áttetsző és törékeny. „Ha a romantika felől nézem, az üveg egyfajta átjáró. A romantikus festmény hagyományosan egy másik világ kapuja volt, ma ezt a szerepet sokszor egy üveglap mögötti kijelző tölti be.” Az üvegmunkákban nem megfesteni akarta az anyagot, hanem rétegzettségében keresni a mélységet, anyagszerűségében gondolkodott róla.
A kisebb műterem és a körülmények miatt a festés helyett barkácsolni kezdett, ami váratlanul erős tapasztalatnak bizonyult. „Visszahozott valamit a gyerekkoromból, amikor a nagyapámmal sokat dolgoztunk együtt. A haptikus tapasztalat, az anyaggal való közvetlen kapcsolat felszabadító volt.” Hazatérve az kezdte foglalkoztatni, miként lehet az üveg tapasztalatát – a rétegzettséget, az áttetszőséget, az anyagi konfrontációkat – visszacsatornázni a festészetbe.
„Azt érzem, hogy a munkáim egyik legfontosabb minősége az ellentmondás. Van bennük fegyelem, de megjelenik egy szándékos hanyagság vagy nyers erő is. Halk, érzékeny részletek találkoznak radikális megoldásokkal.” Ebben az értelemben számára a romantika és a konstruktivizmus nem ellentétes pólusok, hanem egymást kiegészítő működésmódok: a racionalitás stabilitást ad, míg a romantikus lobbanékonyság energiát és kockázatot visz a munkákba.
Diplomamunkájában is ezt az egyensúlyt kereste: a fegyelem és a szabadság, a kontroll és az ösztön találkozási pontját. „Minden strukturált, mégis kibillen. Mintha minden rendezett lenne, de semmi sem lenne igazán a helyén.” Hasonló paradoxon foglalkoztatja a nem fizikai terek esetében is: az online térben való jelenlét tapasztalata, amelyet az agyunk valóságként érzékel, miközben nincs közös fizikai tér, nincs test. Stimulál, vágyat ébreszt, ígér, de végül a katarzis elmarad.
A festészet számára lehetőséget ad arra, hogy ezeket a nehezen megnevezhető jelenségeket megragadja. Tudatosan hagy üresen részeket, teret adva a befogadónak, aki saját vizuális memóriájából és fantáziájából egészítheti ki a látványt. „Ilyen értelemben a képeim játékterek: nem lezárt állítások, hanem nyitott rendszerek.
Barcelonában Gaudí kapcsán ha figyelsz megtalál a befejezetlenség kérdésköre, ami inkább állapot, mint hiány. A befejezetlen forma nyitva hagyja az érzékelést, a test érzi, hogy nem egyértelmű mit kell látni, hol a vége, hol nyugszik meg a tekintet. Hasonló az élmény, mint az online térben, végtelenített jelen idő, folyamatos keresés, feszített éberség. Talán valami olyat keresünk ami végül ott sincs, vagy valahol a sokadik réteg alatt".
A barcelonai rezidenciát december 13-án Open Studio esemény zárta, amelyre Vámos installációval készült. A képek egymást fedő elrendezése szorosan kapcsolódik a szakdolgozatában vizsgált kérdéshez: az erotika és a pornográfia közti különbséghez mint vizuális minőséghez. Míg a pornográfia célja az azonnali kielégülés, explicit, mindent azonnal megmutat, túlingerel addig az erotika ad kapaszkodót, de a hiány és a sejtetés révén aktiválja a fantáziát. A kortárs vizuális környezet túltelítettségére reagálva Vámos olyan helyzetet teremt, ahol a kevesebb információ mélyebb érzékelést tesz lehetővé.
December végén hazatér, januárban pedig egy visszavonulósabb időszak következik: olvasás, gondolkodás, a barcelonai tapasztalatok feldolgozása. Közben Prágában új műterembe költözik, és a közeljövőben Prágában és Budapesten is kiállításokat tervez.
Tér és ember viszonya, erotika és pornográfia, romantika és kontstruktivizmus, objekt és táblakép.
