Mányoki Ádám expresszív képei többnyire melankolikusak, mégis: minél tovább nézzük őket annál kevésbé akarunk (vagy tudunk) félrenézni.
„A kép egyszerű papír, vegyes technika. Alapvetően sose készítek vázlatot, mert fontos számomra, hogy expresszív legyen a végeredmény, és az a tapasztalatom, ha van előskicc, akkor abban megtörténnek az izgalmas dolgok, és maga a kész produktum már csak remake lesz, és elfárad. Szeretek nagyobb méretben is úgy dolgozni, hogy a munkám minél kevésbé legyen javítható. Közel áll hozzám az ázsiai kalligrafikus művészet, mert ott is egy gesztusból, egy ecsetvonásból kell megcsinálni a képet, nincsen lehetőség javításra. Nagyon szeretem a gesztusfestészetet és a figuráimat is igyekszem egészen gesztusszerűen feldobálni a vászonra (vagy papírra).”
„Izgatnak az ókori történetek és a művészet eredete, innen a témaválasztás.
Nagy útkereső időszakon vagyok túl, úgy éreztem, nincs kedvem becsatlakozni a kortárs tendenciákba vagy témákban, amik mostanában népszerűek,
ezekben jelenleg nem találtam meg a helyem, ezért választottam a mitológia klasszikus és örök érvényű témakörét.”
„Önmagukban engem mindig az esemény előtti vagy utáni pillanatok foglalkoztattak legjobban. Az unalom pillanatai.”
Mint Michelangelo Dávid szobránál, ahol Dávid még csak áll, már az egész teste megfeszül a koncentrálástól és a várakozástól, de még nem emelte fel a parittyát, a művész az események előtti pillanatot őrizte meg az örökkévalóságnak – hozza fel a példát Ádám.
„A Minotaurosz az egyik legismertebb és legtöbbet ábrázolt mitológiai lény. Nagyon emberi a története. Tudjuk róla, hogy egy borzalmas bosszú áldozatának a szüleménye, hogy bezárták egy labirintusba, de a lényeg, hogy kilenc évente kapott hét férfi és hét női áldozatot, ami számszerűsítve tizennégy vacsora kilenc év alatt. Azon kezdtem el gondolkozni, hogy mit csinál a fennmaradó időben.
Szerintem elég unalmas dolog lehet Minotaurosznak lenni.
Ezek az ilyen tartalom nélküli esemény előtti / utáni pillanatok, amikor, az ember elmélyed, megjelenik benne egyfajta melankolikus utánérzés, ez fogott meg a Minotaurosz témájában is. Az érdekelt, hogy mit csinál az áldozatok között, amikor várja a következő kilenc év leteltét. Valószínűleg rettentően esetlen és szerencsétlen látvány, ezért ücsörög ilyen bénán. Ez a Minotaurosz a valaha volt legunalmasabb pillanatában. Ez kicsit a humora és a tragédiája is egyben.”
„Próbáltam valamiféle sajnálattal ábrázolni őt. Nehéz elhinni, hogy egyszerű fekete-fehér karakter lenne, aki kilenc évente tombol és mészárol egy nagyot. Nem ennyire egysíkú ez a történet.”
