Az emlékezet szőttese II Interjú Kádár Emesével

Kádár Emese képzőművész és Sárai Vanda kurátor együttműködéséből jött létre a NOT_FOUND című kiállítás. A közös munkáról, a koncepció megvalósulásáról Takáts Fábián beszélgetett a művésszel. 

Sárai Vanda kurátorral tavaly elnyertétek az Esterházy Art Dating pályázat díját. A The Space Contemporary-ban látható NOT_FOUND ennek az elismerésnek a hozománya. Milyen volt a Vandával való közös munka, hogyan kezdődött az együttműködésetek? 
Az Esterházy Art Dating második fordulójában a zsűri által kiválasztott húsz művész kapott arra lehetőséget, hogy a felkért tíz kurátorral négyszemközt beszélgethessen. A találkozók alkalmával tizenöt perc állt rendelkezésre, hogy a művész bemutassa a munkásságát, és felvázoljon egy, a galéria terébe elképzelt kiállítás- tervet. Ez alapján a kurátorok kiválasztották, hogy kivel szeretnének együttműködni az elkövetkező egyhónapos közös munka során, amit a kidolgozott projektterv zsűri előtt való prezentálása zárt. 
A projekt, amivel a pályázatra jelentkeztem, egy korábban elkezdett sorozatomra épült. Mivel már régóta körvonalazódott bennem a munkák konceptuális alapja, így Vandával közösen a részletek kidolgozására álltunk rá. 
Sárai Vanda doktori kutatásának témája a digitális kultúra képzőművészetre gyakorolt hatása, emellett pedig ekkoriban fordult érdeklődése a szőnyeg, mint kortárs médium felé. A találkozóink során leginkább érdeklődési köreink metszetéről, és általánosan a munkák témájáról osztottunk meg gondolatokat egymással, de átbeszéltük az aktuálisan felmerülő ötleteket is. A beszélgetések által inspirációt nyertem a tervezési folyamat folytatásához, így az egyes munkák, majd az installáció végleges vizuális formájának kitalálásához is. 
Tradicionális kézműves technikát: saját szövőszékedet használtad a NOT_FOUND alkotásainak elkészítéséhez. Dicséretes ötlet, annak fényében, hogy az eljárás szinte kihalófélben van. Úgy vélem, a szövést nem a hagyományápolás miatt választottad. De miért gondoltad, hogy lehet kortárs módon használni? 
A kortárs képzőművészek közül egyre többen nyúltak az elmúlt pár éveben a textilkészítés különböző technikáihoz. Inspirációjuknak sokszor ad alapot, hogy a szövés gépiesítésének története összefonódik a számítógépek eredettörténetével. A szövés sajátja emellett a képek pixelessé redukálása is, amin keresztül a digitális képernyők képpontjai is megidéződnek. Ez a jelenbe emeli ezt az alapvetően tradicionális, az emberi civilizációval egyidős technikát.
Számomra is ennek a kapcsolódásnak a felismerése jelentett konceptuális alapot, amikor először elkezdtem szőtteseket készíteni 2018-ban. A technika, ami a civilizáció történetét végigkísérte, rengeteg kibontandó mélységet hordoz magában, valamint összeköti a régmúlt és a jelen emberét. Így tökéletes az emberiséget mindig is foglalkoztató, örökérvényű kérdések felvetésére, azok megvizsgálására a kortárs techológiák által felvetett új szempontok tükrében.


A kiállítóteret egy helyspecifikus installáció tölti be különálló, szőttesekből készült művekkel, amelyek között kedvünkre bolyonghatunk. Mesélj az installálás menetéről, a koncepcióról
A szőttesként megformált sorozat kiindulási pontját az elhunyt szeretteinkhez kapcsolható, elhalványuló emlékezet jelentette, amelyet jelenünkben a felhalmozott, digitálisan tárolt emlékeink eltünedezése is megkeserít. A szőttesek vizuális nyelvében keveredik a hagyományos sírkövek formavilága a digitális világ által elénk gördített akadályok, hibaüzenetek megjelenési formáival és a közösségi médián keresztül történő emlékezés esztétikumával. A munkák emlékművek, amik a legcsekélyebbet őrzik abból, ami valaha létezett. 
A tervezési folyamatban egyértelmű volt számomra, hogy a sorozat elemei legjobban egy sírkertet idéző környezetben tudnának működni. Mindegyik munkát összefűzi, hogy valamiféle növényzet burjánzik el rajtuk, ami az elhagyatottság szimbólumaként jelenik meg. A hét darab kisebb fejkő méretű szőttes közül van, amelyik egyértelműen emlékeztet a sírkövekre, és van, amelyik elvonatkozatottabb formákat jelenít meg. Emiatt fontos volt, hogy összhatásában a kiállítás erősítse a temető hangulatot, így engedve utat a gyász témája körüli asszociációknak. 
A műfű anyaga, amit végül az installáció megalkotására használtam, egyszerre tudja behozni a kert-hangulatot, de ritmikusan, szabályszerűen ismétlődő textúrája miatt a virtualitás is felmerül általa. A füvekből szerteágazó utakat alakítottam ki, ami felfogható a gyászfolyamatot végig kísérő pályának is, amelyen haladva a sírkövek útjelző kövekként, vagy akadályokként bukkannak fel. A fal sötétkék színe pedig mindezt egy komorabb, éjszakát idéző atmoszférába helyezi, ami a bolyongás bizonytalanságát, az eltűnt hiábavaló keresésének élményét erősíti.

AZ ÖSSZES KÉP: Részletek Kádár Emese kiállításából, The Space Contemporary, 2024.

© a művész és a The Space Contemporary jóvoltából. Fotók: Simon Zsuzsanna

A NOT_FOUND címadással az idők során egyre halványuló emlékeinkre utalsz, különös tekintettel azokra, amelyeket a digitális térben őrzünk. Mit gondolsz ezek sorsáról? Nem éppen az lenne a természetes, hogy ezek is „elmosódnak”, eltűnnek? 
A jelen gyászrituáléi egyre inkább összefonódnak a digitálisan tárolt emlékekkel, amelyek ugyanúgy kiszolgáltatottá válnak az idő múlásának, ahogy korábban a fizikailag őrzött emléktárgyak, vagy a fejünkben lévő emlékek. A digitális térben az adatok megsérülhetnek, egy kártevő szoftver vagy a technológiák elévülésének áldozatául eshetnek, de akár egy megszűnő közösségi média platform is elzárhat bennünket azoktól a képektől, üzenetektől, vagy videófelvételektől, amelyeket az utolsó összekötő kapocsnak éreztünk egy elhunyt személlyel. A tradicionális emlékezési formákhoz képest ezek az emlékek nem nyomtalanul tűnnek el. Felvillanó hibaüzenetekkel, a sérült fájlok ikonjaival találkozhatunk, vagy esetleg egy régi, működésképtelen telefon, egy feloldhatatlan zár emlékeztet bennünket a fájó veszteségélményre. Habár az elmosódási, eltünedezési folyamat természetes, de a hátra maradt emlék-tetemek miatt a hiányt is erősebben érezzük.

Tárlatod a „digitálisan tárolt emlélekhez való hozzáférés kérdéseit, általa pedig a kortárs gyász rituáléinak új formáit elemzi” . Mit értesz kortárs gyász alatt? 
A hagyományos gyászrituálékat, a temetőbe járást, a sírgondozást, vagy az emlékező összejöveteleket egyre inkább felváltják a digitális térben való megemlékezés különböző módozatai. A korábban közösségi élmény egy individuális megéléssé válik, aminek keretei még nem formálódtak ki. A social médiában az emlékező posztok megosztásának, vagy mások posztjára való reagálásnak már megszületett a gyakorlata, de ebben az esetben sincs közmegegyezés, hogy milyen képet használhatunk erre a célra, vagy hogy milyen emojit illesszünk mellé. Nem beszélve arról, hogy a használható limitált emoji készlet simaságával és kedves formavilágával nem képes kifejezni azokat a súlyos érzelmeket, amelyek a gyászt körül tudják lengeni. 
A NOT_FOUND sorozat megalkotásakor az emojik cukiság esztétikájának a használata is fontos konceptuális szempont volt számomra. Ezzel a hagyományosan gyászhoz köthető, komor hangulati elemek a közösségi média formanyelvére finomodva, kedvesebbé, súlytalanabbá tették az összhatást, ezzel utalva a fentebb taglalt problémára.

Tetten érhető-e a festészet a mostani munkáidban, vagy inkább a térbeliség foglalkoztat? 
Habár festő szakra jártam az egyetemen, de itt hamar a térbeliség felé fordultam, majd különböző anyagokkal és technikákkal való kísérletezés után a szőttesekben találtam meg az engem egyszerre foglalkoztató síkbeli és térbeli alkotás egyvelegét. A mai napig ennek a kettőnek a határán egyensúlyozó műveket szeretek létrehozni: A szövéssel megalkotott tárgyaim egyaránt érdekesek lehetnek térbeli objektumként, és egyfajta festészeti alkotásként, a falra helyezve is. Van, hogy ugyanannál a műnél kiállításonként váltogatom, hogy az hogyan kerül installálásra. 
A szőttesekben a festészet a színválasztásban, és a különböző fonalak vegyítésében is tetten érhető. Használt fonalakkal dolgozom, így egy árnyalaton belül több hasonló, más-más anyagú fonalat is vegyítek, hogy elkerüljem egy gombolyag időközbeni elfogyásából adódó nehézségeket. Ez a megoldás a praktikumon túl festői jelleget is tud kölcsönözni a munkáknak. 

Milyen terveid vannak még erre az évre?
Az egy évet felölelő sok száz óra szövés után vágyom rá, hogy legalább egy-két hónapra magam mögött hagyhassam az ilyen jellegű munkák készítését. Korábban elkezdtem kísérletezni gipsztáblákra transzferált digitális rajzokkal, ezzel tervezek tovább foglalkozni egy kisebb sorozat keretében, aminek jelenleg a tervezési szakaszában járok.
Emellett több kiállításra is készülök majd, amelyekkel kapcsolatban még nem tudok konkrétumokkal szolgálni, de biztos vagyok benne, hogy ezek is bőven ellátnak majd munkával és további inspirációkkal. 

— Takáts Fábián

2024. június 05., szerda 06:10
kapcsolódó cikkek
ajánló

Szabó Eszter: Igazítás

Szabó Eszter: Igazítás // INDA Galéria

támogatók