A kiállítássorozat mindig a legígéretesebb fiatal alkotók munkáiból mutat be válogatást, azonban így, a harmadik felvonás magasságában el lehet mondani, hogy az anyag sohasem puszta felsorolás, hiszen minden egyes alkalomnak volt egy nagyon erős hangulata és a munkák között is kirajzódott valamiféle koherencia. Az első kör erősen konceptuális anyag volt, sok apró elemmel meg a digitalizációra utaló művekkel, a második etapban azonban volt egyfajta játékosság, poposság. Az elektonikus zene vagy a technobulik lazasága és önfeledtsége dominált abban az anyagban. Ez a mostani, immáron a harmadik Youth megint más atmoszférát áraszt magából. Az pedig különösen izgalmas, ahogyan ezek a munkák megszólítják egymást.
Maszkulin energiákkal van teli most a tér, erőteljes és formanyelvükben is markáns munkákat látunk, és bár Kádár Emese finom szőttesei oldják a többi munka robbanásszerű intenzitását, azonban mivel hasonlóan intenzív hatást váltanak ki a befogadóból, ezért izgalmasan rímelnek a többi munkával.
A munkák érzékenyen reflektálnak a Zeitgeist-re, a digitális kor kihívásaira, a képdömpingre, a mindent ellepő vizuális zajra, a fogyasztási kultúrára, ugyanakkor kérdéseket tesznek fel az egyén szerepeiről, arról, hogy miként tudja elhelyezni magát ebben az agresszív világban, amelyből teljesen kiveszett az empátia vagy, hogy mit tud kezdeni az elmúlással, a személyes emlékezet problémájával. E munkák tehát leginkább azért szólítják meg a befogadót, mert nem általánosan tematozálnak bizonyos jelenségeket, hanem az egyén szempontjából közelítenek a kor aktuális problémáihoz.
És egyébként meglepő, hogy egyaránt erős munkákról van szó, azonban egyik sem dominálja le a másikat. Széll Ádám a maszkulinitást kérdéssé tevő munkái ízességük folytán, rétegzettségük miatt ragadják meg a tekintetet, de Rohrböck Dániel a falragaszok és graffitik világát idéző munkája is épp emiatt vonz. Mindkét alkotó sokféle minőséget és képi információt épít be a műveibe, ami kitolja a befogadás idejét.
Kádár Emese szőttesei arra reflektálnak, hogy a digitális korban a gyors technológiai fejlődés során hogyan tűnnek el a szeretteinkről őrzött emlékeink, míg Németh Dávid munkáinak izgalmát az adja, hogy azokon az absztrakt és a figurális küzdelmét érthetjük tetten. Vizuális pankráció ez, amely során az egymást kitakaró, elnyomó, leuraló foltok küzdenek egymással, miközben a néző az egyik pillanatban konkrét alakzatokra asszociál, máskor pedig csak élvezi a színek és formák kavalkádját.
A kiállítás csúcsműve talán Kádár Emese Digitális jelenés munkája, ami azért is izgalmas, mert Kádárt mostanában hajlamasok vagyunk teljesen azonosítani a szőtteseivel, ő azonban más médiumban is remekel. Ezt bizonyítja ez az öt gipsztáblából álló mű, amelyen a digitális nyomat egy kukoricaföldet tár a néző elé. Van ennek a műnek egy spiritális és egy archaikus dimenziója is, amit egyszer Kuzma Eszter nagyon pontosan már megfogalmazott:
„Kádár az individualizált hitrendszerekből fakadó jelenéseket járja körül gipszsorozatával. A kukoricaszimbólum fűzi egy összefüggő történetté a sorozatát”. A szántóföldet kapcsolja össze a halotti rítusokkal, miközben a művében a kukoricamező szimbolikája is a maga komplexitásában jelenik meg.
AZ ÖSSZES KÉP: Részlet a YOUTH 3 kiállításból, 2023.
© a Horizont Galéria és a művészek jóvoltából. Fotók: Biró Dávid
