„Nem a helyemen lenni, illetve nem helyén valónak lenni, tehát valaki másnak a helyén nem lenni – becsületesnek és kényelmesnek tűnik nekem.”
(Jónás Tamás)
„Vannak olyan költők, na, nem is folytatom.”
(Szív Ernő)
Ha valaki azt gondolná, hogy a magukat abszinttal és arcszesszel mérgező szuicid költők ideje lejárt, és a ma lírikusai legfeljebb egy pohár bor mellett vitatkozgatnak a posztstrukturalizmusról, de kilencre már otthon vannak, és írják az aktuális gyerekverseket – nos, aki ezt gondolja, annak ajánlom figyelmébe Jónás Tamást. Ez a kötet az önpusztítás bédekkere: sebesen villanó, súlyos képek, fel nem dolgozott traumák, mérgező szerek és kapcsolatok tárháza. Van benne egy termékeny ellentmondás: amíg mikroszinten a szöveg bámulatosan pontos mondatokból áll, amelyek baromi éles jelenetekké állnak össze, addig makroszinten a káosz dominál – a jelenetek szétesnek, felbomlik az időrend, dúl a repetitivitás. Ami nyilván tudatos, hisz pont ez, a texturális szétesés képes híven tükrözni az elbeszélő egzisztenciális kiúttalanságát.
Gondolkodtam amúgy a címen. Hogy „Kívülálló”. De vajon min áll kívül az elbeszélő? Mihez képest kívülálló? A roma hagyományokhoz képest? Az értelmiségi-lírikus szerephez képest? Vagy a komplett társadalmi elvárásrendszert ignorálja, beleértve a kapcsolati monogámiát*? Arra jutottam, hogy ez lényegtelen – mert a kívülállás ebben az értelemben szerep, amit az egyén felvesz. Tehát a póz a prioritás, az pedig másodlagos, mit utasítunk el - alighanem mindig azt, ami épp szembejön.
Személy szerint ehhez a pózhoz (és ezáltal az elbeszélőhöz is) ambivalensen viszonyultam. Úgy éreztem, eleve elrendeltnek, egyfajta misztikus átoknak vesz olyan dolgokat is, amelyeken módja lenne változtatni. Mintha a fatalizmus felé hajlana az egyéni felelősséggel szemben. De az a helyzet, hogy az ambivalens viszonyulás egyáltalán nem ártott az olvasmányélménynek. Végtére is kevés izgalmasabb van, mint ilyen közelről figyelni valakit, aki ennyire más döntéseket hoz, mint amilyeneket én hoznék.
*A kötet amúgy csurig van explicit szexjelenetekkel, amelyek a felületes olvasóban esetleg azt a vélelmet ültetik el, hogy a költőknek tök jó, mert baromi sok nővel fekhetnek le. De számomra a partnerek száma épp az elbeszélő kudarcának bizonyítéka – azt jelzi, hogy senki mellett nem tud megmaradni, és senki nem tud megmaradni mellette.
Járvás Péter
& kiadó, 176 oldal, Kiadás éve:2023
A kiadó ismertetője:
„Kívülállónak lenni nem választás kérdése. A kívülállás bélyeg. És lehetőség. Mindig másik, mindig új perspektíva. Kényszeres távolságtartás. Az intimitás kétségbeesett keresése. Érzéki, gátlástalan erotikus kaland, miközben fegyelmezett szellemi feladat. Megzabolázhatatlan szabadság, gyilkos függés. A valóság mélye, széle, párlata. Jónás Tamás regénye az emberi sodródás elkerülhetetlen, felfüggeszthetetlen örvényébe vezet be, hogy megmutassa a szabályszerűségeket, a képleteket. Hogyan válik a jó szándék gyilkos hazugsággá. Közömbös, elejtett szavakból hogyan jegecesedik ki a lényeg. És hogyan tisztulnak ki, lényegülnek át a legszennyesebb, legfülledtebb és legreménytelenebb történetek is, ha van ezekhez elég bátor szó és elég pontos mondat. A Kívülállóban van.Ez a regény addig merészkedik, ameddig irodalom merészkedhet, hogy megajándékozza olvasóit azzal, amiben még bíznak, amit még remélnek. És azzal is, amiben már nem bíznak és nem reménykednek.”
Parászka Boróka
Hosszas hallgatás után jelentkezik új kötettel Jónás Tamás (1973), akit pályakezdőként József Attila költészetének kortárs továbbgondolójaként tartott számon a kritika. A kilencvenes-kétezres években folyamatosan jelentek meg könyvei, amelyek jelentős szakmai figyelmet és elismerést kaptak. 2002-ben Esterházy Péter ajánlására Herder-ösztöndíjban részesült, 2009-ben Önkéntes vak című kötete Aegon-díjat kapott. Prózakötettel utoljára 2013-ban jelentkezett (Apuapuapu), verseskötettel pedig 2016-ban (Törzs). Hét év után a Kívülálló című regényével töri meg a csendet.
