Súgjatok vidám éneket

Súgjatok vidám éneket / Sztefanu Marina és Fülöp Gergő / ISBN könyv+galéria














AZ ÖSSZES KÉP: Részlet Sztefanu Marina és Fülöp Gergő Súgjatok vidám éneket című kiállításából, 2023, ISBN könyv+galéria

© a művészek és az ISBN könyv+galéria jóvoltából, fotó: Neogrády-Kiss Barnabás

Sztefanu Marina és Fülöp Gergő: Súgjatok vidám éneke
2023. január 10 - 27.
Megnyitó: 2023. január 10. 18:00
A kiállítást megnyitotta: Fodor Balázs
ISBN könyv+galéria

Az abszurd módszerével élve, munkánkban látszólag két, egymással sehogy össze nem illő dolgot párosítunk. Az egyik régi, amivel semmilyen élő kapcsolatot nem ápolunk már (lovagpáncél), a másik, ha nem is teljesen új találmány, de nem is olyan régi, manapság pedig kimondottan időszerű. Valahogy benne van a zeitgeist, legalábbis bizonyos értelemben (bicikli).
A páncél számunkra már ambivalens jelentéstartalommal bír: egy végtelenül távoli kor háborúinak egyik eszköze. Annak ellenére, hogy célja első látásra pozitívnak tűnhet, mivel az élet védelmére találták ki, mégsem tekinthető teljesen annak, mert elsődleges célja, hogy míg viselőjét védi, az ideális esetben életeket tudjon kioltani. Egyrészt önnön genezisének ez az örök ellentmondása jelentkezik a megszemélyesített páncélunk lelkiállapotában, másrészt saját korunk homályosan derengő és belülről csak bizonytalanul megfogható kollektív pszichéjének néhány összefüggése is jó esetben.
Életre keltett testetlen páncélunk depresszióját biciklizéssel, természetjárással próbálja kezelni. A bicikli, mint tárgy, egyfajta követendő életstílust jelképez. Olyan eszköz, amivel mobilisabbá válhatunk, de nem szennyezi a környezetünket, az egészségünknek is jót tesz, és még spórolhatunk is rajta egy keveset. Fenntartható. A magányosan, zajtól messzire kerekezés pedig meg kell, hogy nyugtassa a lelket. Mély önreflexióval társítva felül kell, hogy kerekedjen a depresszió mélypontjain.
Hősünknek a magatartása kontrasztba állítható Jan Fabre hasonló tematikájú 2004-es, „Lancelot”1 c. performanszával. Amiből általános, univerzálisan vonatkozó következtetéseket természetesen nem lehet levonni, de bizonyos szinten mégis szemléletes, hogy ugyanazon problematikára két évtized különbséggel milyen megoldási kísérletek születnek. Fabre egy korhű páncélt ölt magára, és dühösen, karddal vagdalkozva harcol szimbolikusan a démonaival. A mi hősünk már csak maga a páncél, nem ölti fel senki, és az agresszív harc helyett a befelé forduló csendes kontempláció útját választja démonaival szemben. Fabréval ellentétben nem lázad, hogy erővel változtasson helyzetén. Utópiái már régebben megfulladtak. Inkább analizál, energiáit leköti a melankólia.
A virágos mezőn, a csendben közel van a megnyugváshoz. Ezek a pillanatok bizonyítják, hogy nem lehetetlen melankolikus lelkét egyensúlyba hozni. A vidám ének utáni vágy az e cél felé törekvésként értelmezhető. A rövid nyugalom az egyedüllétben, halk, finom dallam kíséretében szentté teszi a profán pillanatot és remény szerint megnyugtatja az ébredező végzetes veszélyt, a sárkányt is. A háborgó sokaságban az egy apró pontnyi egyensúly szentté válik.
Depressziós, üres páncélunk meséjében az önmagával halkan viaskodó ember van jelen. Aki szerint jó lenne csak mindig szelíden, kiegyensúlyozottan élni.

— Fülöp Gergő

Megosztás
2023. január 29., vasárnap 11:29
kapcsolódó cikkek
ajánló

Beburkol, miközben felemészt

Uptodate

Burjánzó, érzékien egymásba olvadó kreatúrák tekerednek a Hamburger Bahnhof főcsarnokának gerendáiról és oszlopairól. Taszító és vonzó, tapintanánk, de közben viszolygunk. Eva Fàbregas installációja a teret egy lélegző organizmussá változtatja.

támogatók

© Artkartell 2014