Techno kult a pincétől a padlásig

TECHNO WORLDS at aqb (Budafok, 2021.08.28 – 10.03)

A techno nem csupán egy elektronikus zenei irányzat és közkedvelt klubzene, hanem az utóbbi évtizedek legnagyobb hatású és leghangosabb nemzetközi ifjúsági mozgalma is, így nem csoda, hogy jó ideje a kultúra kutatóinak a radarján szerepel. Hogyan lehet azonban jól bevinni valamit a "múzeumba", aminek identitása a társadalmi előírásokon kívüliség, ha nem a szembenállás egyenesen? Hogyan szólhat igazán a szélesebb közönséghez egy olyan műfaj, ami azoknak nyújt menedéket, akik nem találják helyüket a mainstream kultúra értékrendjében? A fenti ellentmondások ellenére a TECHNO WORLDS az aqb-ben (art quarter budapest) egy nagyszabású, átfogó tárlattal mégis vállalkozik erre, hogy egy utazó kiállítás keretében ismertesse meg a technot mint zenei műfajt, szubkulturális színtereivel és néhol politikai színezettel. A kiállított munkák történetileg dolgozzák fel a techno múltját, de közben nem ragadnak le a legismertebb helyszíneken (Detroit, Berlin), hanem változatos kitekintést nyújtanak a világ legkülönbözőbb pontjain kifejlesztett, sajátos variációira is. A vizsgált időszak elég tág: a közelmúlttól – mint a a háborús Ukrajna földalatti techno/rave színtere (Tobias Zielony: Maskirovka) – egészen a 90-es évek elejéig mutat be archív anyagokat. Az alkotások többsége ezeket a jellegzetes dokumentumokat és tartozékokat használja fel, remixeli, értelmezi újra. Előzetes várakozásaimmal nagyjából találkozott, ahogy a kiállítás elmeséli a techno eredetét, térhódítását, bemutatja ellenkultúraként, majd a fogyasztói piacon, a végén pedig megérkezik a mához, hogy elhelyezze ezt a befőttet is a kultúrtörténet spájzának megfelelő polcain.

Egy ehhez hasonló, tematizáló jellegű kiállítás általában nem túl "felhasználóbarát", sok az információ, kevés az élmény. A Techno worlds ebből a szempontból szintén az elbeszélő, ismeretterjesztő munkákra helyezi a hangsúlyt, az átélhető vagy akár bevonó jellegű alkotások helyett. (A Chicks on Speed faliszőnyege jelentett ez alól üdítő kivételt, hiszen ezzel a látogatók is zajolhattak egyet). A kiállítás három részből áll, és kifejezetten előnyére szolgál, hogy sétálgatni kell a helyszínek között (aqb project space, aqb foyer, aqb air-room, aqb mines), amitől a sokszor tárgyakba fagyott bemutatót kicsit mozgalmasabbnak érezzük. A kiállítás fő magja a project space-ben kapott helyet, innen érdemes elkezdeni a "vertikális " bejárást, ami a pincétől a padlásig vezet. A közlekedőfolyosókon is kiállítási elemekbe botolhatunk, az M+M installációja például egy műtárggyá alakított szellőző csatorna, ami az Ultraschall klubban látta el egykori funkcióját. Az avatatlan szem észre se veszi, szinte teljesen beleolvad az aqb egykori gyárépületének környezetébe. A 4. emelet után érdemes "levezetésképp" leereszkedni a "katakombába", ahol lehetőségünk van a stroboszkóp fényében merengeni a látottakon. 

Végső soron a nemzetközivé kiterjesztett, áttekintő szemlélet túl ambiciózusnak bizonyult ahhoz, hogy az anyag kellemesen befogadható, és mégis alapos legyen. A kiállítás mindazonáltal komolyan veszi a célt, amit kitűzött maga elé. Tényleg be akar vonni a techno világába, sok szó esik ellenkulturális jelentőségéről, a műfaj gyökereiről, változatos nézőpontokat és kapcsolódó témákat hoz fel. Ehhez végig kell nézni a videókat, elmélyedni az installációkban, végigbogarászni a rengeteg képet és szöveget, szorgosan lapozgatni a kis füzetet. Ez azonban kissé szárazzá, leltár-szerűvé teszi a tárlatot, és az igazán kitartó embereket vonja csak be teljesen. Főleg a pincében található Borsos Lőrinc installáció (Moses Techno 2.0) megtekintésénél éreztem a kontrasztot a fenti techno archívum, és a lenti techno-élmény között. Az aqb udvarából nyíló pincerendszerben ez az egy munka található, viszont eléggé kitölti, használja a teret. Az előtérben egy kő található, amit ütemesen csapkod egy pálca, aminek a visszhangját a bánya mélyéből halljuk. Az ütés által - bibliai referencia nyomán tudjuk - ‘fakasztott’ folyadék elvezet minket a mélybe, ahol függönyszerűen installált feliratokkal labirintussá alakított, tágas tér vár minket. Az ütemes zajt hallgatva hasított belém igazán, mennyire mást ad át a technoból ez az élmény mint az egész füzetnyi leírás. A pincében visszhangzó egyenletes ritmus, a hely aurája, és a fények láttán, nem kell sokat találgatni, hány techno buliban járhattak már életükben az alkotók. Sajnálatos, hogy a kiállításnak pont ez az eleme nem utazik majd tovább. 

Érdekes, hogy a zene maga  mennyire nem jelenik meg a kiállítás többi részében. Egy munka foglalkozik csak igazán zenével (Robert Lippok: Objects and Bodies), jobban mondva a hanggal, azt is egészen fizikai szintre csupaszítva és filozófiává absztrahálva. Egy másik alkotás kapcsán (Henrike Naumann  & Bastian Hagedorn: The Museum of Trance) szintén előkerül a trance megélésének rituális természete és a törzsi hiedelemvilág, de az is inkább az ’archeológus’ szemszögéből. A techno fogyasztásának élvezete és közösségi élménye azonban fájóan kimarad. A hiányérzetet bizonyára enyhítette a kiállítás nyitó eseménye, és a zárásra is kiadós zenei programmal készülnek

A kurátori munkát illetően a nemzetközi irány egy hiánypótló vállalkozásként jelenik meg, és az is pozitívum, hogy a jobban ismert Berlin/Love Parade vonal helyett a válogatásban a techno eredeti dietroit-i, sőt fekete afrikai kultúrában gyökerező előképeinek megmutatására is törekedtek. Több munka is ebből merít vagy ezt dolgozza fel, például az ikonikus dietroit-i techno formáció, a Drexciya albumai és artwork-jei által megteremtett misztikus világához három alkotás is kapcsolódik. Sokrétűbb kép alakul ki a politikai klímáról az olyan nézőpontok és témák által is mint az afrofuturizmus, ami ebben az időszakban született, és többek között a zene által jutott kifejezésre. Az afrofuturizmus egy olyan törekvés, ami által az afro-amerikaiak igényt formáltak arra, hogy a saját identitást, mítoszokat, történeteket alkossanak a múltjukról és a jövőjükről. A Drexciya világa különösen egyedi, mert az űr helyett egy víz alatti, Atlantisz-szerű helyen játszódik, amit a rabszolga hajókról vízbe esett fekete nők gyermekei népesítettek be. Esik szó a távol-keleti, és a dél-amerikai techno/rave szcénákról, hiszen a kiállításon kiemelt hangsúlyt kap a világ távoli pontjain kialakult, technóhoz kötődő szubkultúrák bemutatása is. Sok testközeli, hiteles dokumentumot láthatunk például az utazó raverek, free party-k világáról (Vinca Petersen: Timeline of a Raver), techno és az LMBTQ közösség egymásba fonódásáról, és a feminizmus is sok helyen előkerül. Egyáltalán nincsenek elhanyagolva a színtér női alkotói, szereplői. Mindent egybevéve a kiállítás teljesíti amit vállalt, a válogatás változatos, sok különleges dokumentum kapott benne helyet, sőt még a technót jól ismerők számára is tartogat meglepetéseket. A kiállítás október 3.-áig látogatható, megnézésére szánj sok időt, érdemes!

fotó: Neogárdy-Kiss Barnabás

— Kállai M. Kata

2021. szeptember 14., kedd 19:44
kapcsolódó cikkek
  • Holnap

    Nemes Márton / Tomorrow / Szent István Király Múzeum

  • EJTECH

    EJTECH / Phase In, Phase Out / Horizont Galéria

  • About techno

    Az Art Market legfrissebb, legmenőbb standját idén kétségkívül Nemes Márton jegyzi. Leültünk beszélgetni a londoni karrierjét berobbantó fiatal művésszel. High all the Time.

ajánló

A kilencedik bolygó

A berlini KW Institute bemutatja: Cséfalvay András és Lukáš Likavčan "Plútó holdjai" 

támogatók