Műanyag, poligon, absztrakció,
kristályrács, porcelán, kémiaóra,
rideg valóság és hi-tech szobrászat
– mind táncot jár a szemünk előtt.
Felnézek a fejem felé: kristályszerű struktúrára lecsupaszított búra nélküli lámpa veti a fényt a billentyűzetre.
Nem funkcionális, az biztos (nem tereli a fényt), de jól néz ki. Bombasztikus, agresszív és dizájnos, mint a híres, 2005-ös Batmobile vagy a vele nagyon is összefüggő Lamborghini, pláne annak frissebb verziója, a csupa kubista légbeömlővel és karosszériaelemmel ellátott Aventador. Ha csak a járműipart nézem, akkor az ős a '80-as években kifejlesztett amerikai F-117, a lopakodó vadászbombázó, aminek furcsán hajtogatott papírháromszögformáját a Lockheed fegyvergyártó konszern mérnökei azért ötlötték ki, mert az rendszertelenül veri vissza a radarhullámokat, láthatatlanná téve a bombázót az ellenség detektorai előtt. Az F-117 repülési tulajdonságai nem a legjobbak, de a '80-as évek számítógépes kapacitásával már sikerül kiszámítani azt a radar elől elbújó szögletes gyémántformát, ami még fennmarad a levegőben.
Bár az F-117-es elég nagy médianyilvánosságot kapott az Öböl-háborúban, a háromszögekből felépülő sokszögletű idomokat egy másik iparág terjesztette el a civil életben. A számítógépes játékoké. A limitált kapacitású '90-es évekbeli komputerjátékok háromszögek légióival fedték le a háromdimenziós formákat, leegyszerűsítve a processzorok számára a reális térben való virtuális mozgást. A mai CGI már hihetetlen precizitással rajzolja ki akár egy teljes orkhadsereg minden egyes tagjának fegyverlóbálását, a valóság – mondjuk úgy – tökéletes illúzióját keltve. Nem volt ez mindig így. Lara Croft telt idomait a kezdet kezdetén (azaz az 1996-os Tomb Raiderben) még meglehetősen szögletes, kubista lapok határolták:
Talán mert a dizájnretró elérte már a '90-es éveket, talán mert a tervezők rendszerint véges kapacitású gépekkel dolgoznak, de a 3D-s ábrázolás leegyszerűsítésére kitalált sokszögletű idomok (aka poligonok) átléptek a rajzszoftverek világából a való életbe. A minket körülvevő dizájnhétköznapokat az elmúlt két-három évben valósággal ellepték a háromszögek. A poligonok már mainstream grafikai eszközként köszönnek vissza a legnagyobb cégek arculatában is.
Hogy miért fontos ez most?
Megnyitó Szalay Péter A felszínen című kiállításán, 2017, acb Attachment
© a művész és az acb Galéria jóvoltából
Mert Szalay Pétert is ez érdekli. Nem az F-117-es és a Tomb Raider, hanem a poligonokkal körbehatárolt szobrászi formák megjeleníthetősége, különös tekintettel a természetben is fellelhető párhuzamára: a kristályra. Ahogy a kristályok szilárd szerkezete keresi a legstabilabb poligonális formákat, úgy egyszerűsíti le a szoftver a létező tárgyak részletgazdag felszínét sima háromszögekre. Szalay – szobrászi logikával – ezt a kérdéskört járja végig, segítségül hívva a 3D-s objektek új eszközét, a 3D-s nyomatót.
Nyárspolgári csecsebecsékből indul ki: a szobrászminőséggel ritkán vádolható porcelánnippekből. Kiveszi a giccses porfogókat a nagymama vitrinjéből és nekilát a nagyon is mai megmunkálásnak.
Szalay Péter: A felszínen 01 (részlet), 2016, magnézium-szulfát, porcelán, 26×10×17 cm
© a művész és az acb Galéria jóvoltábólKlasszikus görög kecsességgel guggoló meztelen Vénusz. Fehérre oxidálódott magnézium-szulfát kristályok borítják a hátát, akár egy mesebeli sündisznóét. Mintha a haragvó Junó változtatta volna kővé egy Ovidius-történetben – pedig nem: Szalay merítette be a kristályosító medencéjébe, hagyva hogy tumorként lepjék el fejét és hátát a magnézium-szulfát hasábos tüskéi. Diszkrét, fehér lap előtt, szemmagasságban látjuk a szobrocskát, nem úgy, mint a többi kiállított kristálynippet, amik a számítógépes grafikai háttér megrajzolására alkalmas egyenzöld előtt pompáznak. Nem véletlenül. Ugyanis Szalay nemcsak megmártotta a nippeket a kristályosító medencéjében, hanem be is küldte őket a 3D-szkenner alá.
Szalay Péter: A felszínen 03 (részlet), 2016, magnézium-szulfát, porcelán, CJP print, kompozit, műanyagpor, 21×20×21,5 cm
© a művész és az acb Galéria jóvoltábólA fatörzs tövében szunyókáló, bőnadrágos, széles kalapját a szemébe húzó porcelánjuhász – mielőtt ránőttek volna a magnézium-szulfát tüskék – szkenner alá feküdt. És enyhén színezett formában, a grafikai szoftverek poligonális háromszögidomaira egyszerűsítve újjászületett műanyagporból is. A nagymama sosem álmodott ilyesféle metamorfózisról, az biztos! Ahogy az se sejtette előre, hogy a favágóbaltát cipelő porcelánfiúcska opálosan áttetsző poligonná műanyagosodik a 3D printer fúvókája alatt, mielőtt ráülnének az alumínium-szulfát piramisszerű kristályai.
Szalay Péter: A felszínen 03 (részlet), 2016, magnézium-szulfát, porcelán, CJP print, kompozit, műanyagpor, 21×20×21,5 cm
© a művész és az acb Galéria jóvoltábólSzalay alaposan megkavarja a dolgokat! Mindössze hét kis szobor van kiállítva a galériában, de néző legyen a talpán, aki ki tudja bogozni, melyik miből készült. A kegyelemdöfést a kiskutyás leányka adja meg, aki előbb megfürdött az alumínium-szulfátos medencében, majd hagyta, hogy a magára húzott piramidális tumorokat a művész lefújta krétaszprével (hogy az átlátszó kristályok ne bolondítsák meg a szkennert), végül az egészet kinyomtassa 3D-s printerrel. Műanyag, poligon, absztrakció, kristályrács, porcelán, kémiaóra, rideg valóság és hi-tech szobrászat – mind táncot jár a szemünk előtt.
Szalay Péter: A felszínen 02, 2016, krétaspray, alumínium-szulfát, porcelán, FDP print, PLA műanyag, 20,5×12×10,5 cm (mindkettő)
© a művész és az acb Galéria jóvoltábólMár csak az kéne, hogy az egészet filmre vegyék, és a zöld háttérre pulzáló poligonidomokat vetítsenek. Poligon on, poligon off. Poligoff, poligon. Nincs kiszállás.
