Artkartell - Pop art csúcsok

AZ ÖSSZES KÉP: Részlet Kemény György Fészek '68 című kiállításából, 2021, Vintage Galéria

Kemény György: Fészek '68
Vintage Galéria
2021. január 26-február 19.

Laokoón, Jeanne d’Arc, Oppenheimer, Robert Kennedy és Twiggy találkozására 1968-ban, Budapesten került sor, Kemény György Fészek Művészklubban rendezett kiállításán. A bemutatott anyagban Kemény a rá jellemző humorral és játékossággal művészettörténeti, történelmi és kortárs utalásokat dolgozott fel a pop art stílusbeli és formai jegyeinek virtuóz alkalmazásával, sajátosan európai, illetve közép-európai szemlélettel ötvözve esetenként súlyos témákat a vizuálisan könnyed hangvétellel. A kiállítás ennek köszönhetően is a pop art nemzetközi recepciójának kiemelkedő állomása, amely egyúttal a korszak hazai kontextusában úttörő – és a fejlemények tükrében sajnálatos módon megismételhetetlen – esemény volt. A Vintage Galéria kiállítása ebből az anyagból mutat be válogatást.

Az 1968-as anyagban szerepeltek játékos installációk és könnyedebb darabok, mint a populáris kultúra brit ikonját egy történelmi szereplő ikonográfiájával párhuzamba állító Twiggy mint Jeanne d’Arc (1967), vagy a Daniel Spoerri képeit idéző Keresztpapa reggelije (1967), és a C’est ça (1967). Két mű önéletrajzi vonatkozású: a címadó családi fotót és a varsói gettó felszámolásánál készült felvételt feldolgozó Gyerekkori önarckép (1968), valamint a kilencven fokkal elforgatott és felnagyított portrérészlet, az Önarckép (1968). A kiállítás teljes anyagában hangsúlyos a fotók és különösen a sajtófotók használata: ilyen képeket épít a művész az Hommage à Oppenheimer (1967–68) és a Twiggy felületébe, ahogy a Megölték Kennedyt (1968) kiindulópontja is egy sajtóban megjelent felvétel.

A műveket harsány színek és szokatlan tárgy-applikációk jellemzik, amelyekhez a művész egy kisebbfajta játékbolt árukészletét használta fel. A képregényszerű szekvenciát mutató Karambol (1968) felületén így például két játékautó ütközik össze. A vidám összkép ellenére a művek egy része valójában nagyon is komor témákkal foglalkozik. Az ókori mű ironikus parafrázisa, a Laokoón-csoport (1968) a Tróját védő főpap és fiai halálát ábrázolja, a Gyerekkori önarckép a holokausztot, az Hommage à Oppenheimer (1967–68) az atombombától való, hidegháborús korszakra jellemző félelmet, míg a Megölték Kennedyt (1968) a Robert Kennedy elleni merényletet dolgozza fel. A festett (Mickey egér), vagy applikált gyermekjátékok (puska) ilyen kontextusban való használata megelőlegezi az évtizedekkel később elterjedt (Ernst van Alphen által elemzett) művészi stratégiát. A műveken az áldozatok mellett jelentős – Kennedy esetén a merénylet áldozatánál is nagyobb – hangsúlyt kapnak az elkövetők. Az első pillantásra harsány, vidám forma és a komoly, adott esetben tragikus tartalom között feszülő ellentmondás, valamint a műveket átható ironikus megközelítés az angolszász eredetű pop arttal szemben sajátosan közép-európai nézőpontot tükröz.

A művek elsődleges művészeti inspirációját jelentő pop art egyesült államokbeli képviselőinek alkotásaival Kemény 1963-ban találkozott, a párizsi Galerie Sonnabendben. A kiállítás helyszínén, a Fészek Művészklubban működő, Molnár Éva által vezetett könyvtár a korszakban a megrendelt folyóiratok – és az azokban közölt reprodukciók – révén utazás híján is széles nemzetközi tájékozódást tett lehetővé. Molnár emellett számos olyan kiállításnak – így Keményének is – helyet adott, amely az ideológiai és stílusbeli kontrollt érvényesítő, nagyobb és jobban szem előtt lévő kiállítóhelyeken nem valósulhatott volna meg. Kemény szokatlanul friss, nemzetközi fejleményekre játékosan reflektáló anyagának létrejöttét részben éppen ez a kiállítási lehetőség segítette elő.

A következő évben újabb kiállításra került volna sor – erre készült a warholi utalásokat hordozó, konzervdobozokból hegesztett Konzervatív szék (1969) és a Giacometti-láb (1969) – a művész visszaemlékezése szerint azonban a tárlat megrendezését a rendszerhű, konzervatív „Kilencek”-csoport megakadályozta. Sajátos módon, míg egyéni kiállításra nem nyílt lehetősége, addig a művésznek az 1968-ban bemutatott anyag stílusában számos plakátja került az utcára, mint például az Új fürdőruhák (1969) vagy a Biopon (1969). Egy olyan alkotás azonban, mint Kemény szintén a pop art hatását mutató (nemrég restaurált), 1970–71-es Szekkója, köztér helyett csak magántérben valósulhatott meg. Az összetett, részben újbaloldali ikonográfiai programot is felmutató falkép – a pop art keleti blokkbeli recepciójának egyik főműve – jellemző módon egy cselédszobában készült el, egy, politikai, kulturális és életmódbeli nézőpontból is ellenkultúrát megtestesítő fiatal társaság – a későbbi demokratikus ellenzék – közreműködésével. (Véri Dániel)

(Az itt említett, Fészekben bemutatott művek közül a mostani kiállításon nem szerepel a két, közgyűjteményben őrzött darab, a Gyerekkori önarckép és az Hommage à Oppenheimer, valamint a Laokoón-csoport.)

Kemény György (1936), képzőművész, 1956–61 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafikus hallgatója, tanulmányait megelőzően egy évig Gábor Pál műtermében dolgozott. Pályája elején sokszorosított grafikákat készít, 1963-tól a grafikai tervezés felé fordul, ezzel párhuzamosan változatos műfajokban aktív. 1968-as, a budapesti Fészekben megrendezett kiállításának anyaga és 1970–71-ben készült, egy szoba minden szabad falfelületét beborító Szekkója a pop art nemzetközi recepciójának kulcsfontosságú alkotásai. A neoavantgárd Iparterv-kiállítások közül az elsőnek katalógusát (1968), a másodiknak (1969) plakátját tervezi. A második világháború lezárásának harmincadik évfordulója alkalmából szervezett varsói nemzetközi plakát-pályázaton 1975-ben közel ezer jelentkező közül megosztott első díjat kap konceptuális, egyúttal önéletrajzi jellegű alkotásával (I am György Kemény…, 1975), amelyben vészkorszak alatti megmenekülését dolgozza fel. További konceptuális művei és installációi magyar és nemzetközi kontextusban egyaránt kitűnnek a rájuk jellemző – az egész életművét is átható – humorral és iróniával. Az alkalmazott grafika területén plakáttervezőként, valamint folyóiratok és könyvek sokoldalú, innovatív tervezőjeként egyaránt a magyar vizuális kultúra meghatározó alakja.

Pop art csúcsok

Szolga Hajnal: Winds of Change