Amikor egy képen elkezdek dolgozni, mindig vannak előképek, intenciók, amelyek vizuálisan segítenek, ugyanakkor a végeredmény mondanivalója szempontjából nem lesznek esszenciálisak, ezek inkább csak formai inspirációt jelentenek. Ezek lehetnek művészettörténeti referenciák, de olykor popkulturális utalások is, képek a régmúltból vagy az Instagramról, amiket a műtermem falára ragasztok, így folyamatosan szembe jönnek velem, hatnak a kompozícióimra.

A Gyere az erdőmbe, feküdj a rétemre sorozat, amelynek az említett mű is a része, forrásai az ikonok és a kontemplációs képek, valamint a nyolcvanas évek testépítő/pornó magazinjainak a fotói voltak. E két, ellentétes konnotációjú képi anyag, a szentség és a nyers testiség ütköztetése szolgáltak e festmények kiindulópontjaiként.
A konkrét munkának a központi motívuma egy erőtől duzzadó, meztelen férfitest, egy torzó, ami egy íves kapuból próbál kitörni, miközben az arca homályban marad. Mögötte halványan, sejtelmesen egy másik alak is megjelenik, átkarolja a derekát, de a testtartásából nem lehet pontosan eldönteni, hogy megölelné vagy épp visszahúzná a figurát. A kapu körül pedig burjánzó növényi motívumokat láthatunk, amelyek lefutnak egészen a keret széléig.

A kompozíció emlékeztet az Árkádia-jelenetek biblikus, mitologikus beállításaira, egy idilli, bukolikus környezetet idéz, felmutatja a tökéletes testet, az ember és a természet harmonikus egysége tételeződik, ugyanakkor a burjánzó, szabadon terjedő táj és a konstruált környezet közötti feszültség is jelen van. A férfitest szoborszerű érzeteket kelt, szándékolsan archaizáltam, miközben e figura erotikus felhangjai is tagadhatatlanok. Eszünkbe juthatnak az antik Apolló szobrok, ugyanakkor a torzó számomra nem a megcsonkítottsága, hanem az anonimitása miatt volt érdekes. Egy szép, mégis ismeretlen karakter, ami nagyon sok dolgot képes elmondani annak ellenére, hogy nem tudsz hozzá konkrét személyiséget kapcsolni, ugyanakkor ez a figura a kortárs dating appok sajátosságára is reflektál.
Az erotika fontos számomra, de nemcsak a vizualitás, hanem az alkotás szempontjából is érdekel. A festésnek önmagában van egy szexuális töltete, ezért szerintem nem lehet kihagyni a képből, hiszen már magában az alkotásban jelen van ez az energia. A pornográf alkotások sem önmagukban érdekesek, hanem azért, mert elindít bennem egyfajta vizuális igényt, hogy a testet, ami kiindulópontként szolgál, át tudjam formálni egy festészeti dologgá, a színek és a fény játékává. Tulajdonképpen ezt értem az erotika fogalma alatt.

E sorozatnál a színhasználat is kapcsolódik az erotika definíciójához, de nemcsak az a meghatározó, hanem már az alap is, amire e kompozíciókat festem: egy belsőépítész studió kiselejtezett anyagaira készülnek e képek, a kereteket pedig maradék faanyagokból ácsolom. Szentimentálisan fontos, hogy megmentsem a kidobásra kerülő anyagokat, azoknak műtárgy formájában új életet adjak. E kép esetében egy barnás-mályvás anyagot használtam vászonként, ami egy sötétebb alapot jelentett, ezért igyekeztem világosabb színekkel megfogalmazni a kompozíciót, ebben is szeretek kontrasztokat képezni. A kapu kékes-lilás sötétsége sejtelmessé, titokzatossá teszi azt a teret, amiből az alak előjön, a test viszont nagyon fényes, szinte világít. Jellemző nálam, hogy a bőrt barackos árnyalatokkal festem meg, ebben Keserü Ilona színkutatásai nagyban hatnak rám. Ugyanakkor a rokokó vagy manierista  képek burjánzó, tobzódó színhasználata is inspirál, kedvelem ezeket a cukros színeket, amelyek egyrészt megidézik a digitális képernyők élénk tónusait, ugyanakkor a fénylésük, sugárzásuk az egész képet ékszerszerűvé teszik. Ez a fajta édesség azonban egyszerre vonzó és taszító, gyönyört kelt, ugyanakkor érezzük a túlzó mivoltát is.

Ambivalens érzeteket kelt a keretet körbeölelő növényzet is, ami egyszerre beemeli a növekedés, gyarapodás, ugyanakkor a bekebelezés és burjánzás fogalmait is. A kép központi eleme lazúrosan van megfestve, így olyan érzésünk van, mintha ez a külső, pasztózus réteg megenné a képet. Vágyódás és pusztítás egyszerre manifesztálódik a néző asszociációs mezőjében. A növényzet pedig egészen kiterjed a keret szélére is: egyrészt nem szeretem, ha csupasz a kép, másrészt nem síkként tekintek ezekre a munkákra, hanem tárgyakként, éppen ezért a széleknek is jelentősége van. Ha belépsz egy térbe, akkor egy táblaképre sem csak szemből látsz rá, a keretet is a mű koherens részeként érzékeljük. E kép esetében ugyan nem jelenik meg, de gyakran purhabbal vonom be a keretet, ami szintén a burjánzás érzetét hívja be a nézőben, szintén gyönyörködtet, de taszít is.