a közösségről, a vándorlásról,
a túlélésről, és egy városról,
ami sohasem nyugszik.
Budapest a folyamatos építkezések és a folyamatos romok városa. Ha volt is olyan, hogy az élet itt megállt, a következő pillanatban valahonnét mindig előkerült doktor Varsányiné (ld. Örkény). Ő a város igazi szimbóluma! Az utóbbi években is annak lehettünk szemtanúi, ahogy elhagyatott negyedek, házak, ipartelepek telnek meg új élettel. Kocsmák, galériák, színházak, klubok, alkotóterek támadtak a romok között, hogy folytassák az építkezést a maguk ereje és ideje szerint. A Partizán Műteremház helyszíne szintén gyárnegyed, város pereme, vöröstéglás ipari környezet. Mindig izgalmas egy ilyen alkotóközösség, mert folyamatos mozgásban van, újak érkeznek, régiek távoznak. Mikrotársadalom, amelynek bomló és újrakötődő kapcsolatai túllépnek a konkrét hely határain.
Az itt dolgozó művészek munkáiból két szinten nyílt évadzáró kiállítás a gyárkémény árnyékában. A crossover jegyében a megnyitón volt kortárs tánc és performansz is. Ez utóbbi során Keszeg Nándor egy kád vörösborba ereszkedett. Így a legendás Meteo (1989) című magyar sci-fi is megidéződött némiképp átfogalmazva, és nemcsak a posztindusztriális atmoszférának köszönhetően.
Megnyitó a BZZZ című kiállításon a Budapest Kortárstánc Főiskola tanulóinak produkciójával, 2016, Partizán Műterem és Galéria
© fotó: Artkartell
A résztvevők nagy számából adódóan most csak találomra szemezgetünk a felhozatalból. Tollas Erik befestett, kiterített focilabdája, mint valami kikészített, egzotikus hüllő bőre, amelynek mintázata egyúttal a méhsejtekre (és egy alkotótér szerkezetére) is utal. Pintér Gábor talányos hangulatú, fanyar festményein a figurális-nonfigurális töredékek a vizuális emlékezet összecsúszó rétegeinek leleteiként kerülnek össze. A többnyire Svédországban és Japánban dolgozó Joséphine Vejrich természeti és geológiai ihletésű formákat vegyítve hozta létre álomszerű narrációra épülő különleges herbáriumát. Sipos Marica fóliaplasztikái a látogató bevonásával, – sőt! – izomerejével valósultak meg. Nekik kellett ugyanis felpumpálniuk. A végeredmény pedig fejünk felett ringó áttetsző falloszokból álló lenge csoportozat (a teljes képgaléria megtekintéséhez klikk a fotóra):
Részlet a BZZZ című kiállításból (középen Sipos Marica installációja), 2016, Partizán Műterem és Galéria
© fotó: ArtkartellTechnikák és műfajok széles repertoárja jellemzi a tárlatot: szobor, installáció, grafika, festmény, kollázs, talált tárgy, olajfesték, bádogcső és még sorolhatnánk. Az összegyűlt és kiállított anyag óhatatlanul nem egységes, de mégis, valahogy a hely és a szituáció összerendezi őket. Szépen megfér egymással a gorilla és a parlament, a stadion és a kukkolda, a kókadt korona és a misztikus fényben lebegő szarvasfej. A máról szólnak, a közösségről, a vándorlásról, a túlélésről, és egy városról, ami sohasem nyugszik.
