Az Esemény

Jön a kortárs művészeti élet csúcseseménye, az Art Market Budapest. Programajánló.

Csütörtöktől vasárnap estig dübörög jövő héten a magyar kortárs képzőművészeti színtér csúcseseménye, az Art Market Budapest. Ami a műfajbesorolás szerint – eredendően – art fair, azaz kereskedelmi vásár, de egy füst alatt a legnagyobb méretű kiállítás Magyarországon (félezer művész több ezer alkotással), a legnépszerűbb szakmai fórum (a megnyitós pezsgőzéstől a kerekasztal-beszélgetésekig), és úgy általában, a legsűrűbb esemény.

Art Market Budapest enteriőr

© az Art Market Budapest jóvoltából

A helyszínt most is a Millenáris loft csarnokai biztosítják, kiállít – többek között – a pesti galériás szcéna krémje, illetve igény szerinti külföldi vendégek Nairobitól Rio de Janeiróig, a képzőművészeti törzsanyag pedig kiegészült az al-vásárként funkcionáló fotószekcióval. És a széles közönség megnyerése érdekében minden program ingyenes.

Andrzej Tobis: Új gomba régi erdőben, 2015, olaj, vászon

© a Starter, Varsó jóvoltából

Mivel a programmagazin fesztiválosan vastagra duzzadt, az Artkartell gondosan végigböngészte és kiválogatta belőle azokat a fontos pontokat, amiket nem lehet kihagyni! Idén nem hazai kezekre bízták a Millenáris-szerte heverésző szoborparkot, hanem Oronskóból ideszállítottak több tonnát a háború utáni modern lengyel szobrászat legnagyobb szoborparkjából! Érdemes végigsétálni a száradó kórok és kitaposott gyep mentén a Millenáris parkban, végignézve a kültéri műveket. Mivel idén ősszel a lengyel kultúra özönli el az országot, az Art Marketre is jutott jó pár produkció a visegrádi négyek új erőközpontjából.

Magdalena Abakanowicz: Mutánsok, 2000

© az Art Market Budapest jóvoltából

De nézzünk inkább, hogy a négy napos programkavalkádból hová látogat el az Artkartell!?


SZERDA (október 12.)

19.00–22.00
Megnyitó parti. Aki kicsit is a kortárs pesti szcéna részének érzi magát, annak muszáj itt megjelennie. Széleskörű és szélestávú netwörking esemény, ráadásul megnézhető közben a teljes vásári anyag. Kihagyhatatlan program, mondhatni, de meghívó szükségeltetik!

22.00–
A megnyitó levezetéseként, illetve továbbfokozásaként after parti a megnyitós keménymag számára a Gozsdu udvarban, egész pontosan a Spíler Shanghai-ban.

CSÜTÖRTÖK (október 13.)

17.00–18.00
Egészen Luxemburgból repül ide előadni a Deloitte art&finance üzletágának igazgatója, Adriano Picinati di Torcello, hogy elmesélje, mire jutottak a cégnél az idei műtárgy-piaci elemzésükben. Ilyenekről fog mesélni (angolul):


PÉNTEK (október 14.)

13.00–14.00
A mindig heves vitákkal kísért, trendjelzőnek szánt Capa-nagydíj ösztöndíjasainak nyilvános prezentációja. Beszámol a nemzetközi–magyar zsűri, lehet faggatni őket a panelbeszélgetések helyszínén.

18.30–1930.
A Made in Poland címre keresztelt kerekasztal-beszélgetés helyben lakó és az Art Marketen kiállító lengyeleket kérdez az elmúlt évtized nemzetközi sikereiről.

SZOMBAT (október 15.)

15.00–16.00
Nincs fontosabb és titokzatosabb történelmi sajtófotó-ügynökség ma a világon, mint a Magnum. Bár a 20. század közepi humanista fotózsurnaliszta világsztárok alapították meg (köztük Robert Capa), ma nagyban kereskedik a brutálisan brendignelt legendái hagyatékával és a folyamatos felfedezésekkel tüzelt utazó-kiállításokkal. A Magnum párizsi igazgatója mesél az ügynökségről az Art Marketen.

19.00–20.00
Gilbert&George Budapesten című 1992-es film premierje. Hogy a brit konceptuális szobrászat élő legendájának életművéhez mennyit tesz hozzá a videó, az csak az előadóteremben derül majd ki.

MEKS (Manuela-Esther Kreiss-Sanches): Gilbert & George, 1992

© a Fest;Tisztít, Budapest jóvoltából

VASÁRNAP (október 16.)

15.00–16.00
A magyar születésű, párizsi modern építészet-vizionárius Yona Friedman beszélget új könyvéről.

— Rieder Gábor

2016. október 09., vasárnap 19:05
kapcsolódó cikkek
ajánló

Privát Táj

Privát Táj // Faur Zsófi Galéria

támogatók