$£€

A diákhitel-tartozástól kezdve, a napi betevőn át, a donátorokig. A Ludwig Múzeum széles merítésű válogatása sokoldalúan jeleníti meg a művészek és a gazdaság viszonyát.

A Ludwig Múzeum új kiállítása 
a gazdasági viszonyokon
keresztül többek között a
függőség–függetlenség,
hasznosság–szellemi érték
problémáit firtatja.


Részlet a Gazdálkodj okosan! A művészet és a gazdaság kapcsolatáról című kiállításból, 2017, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest

© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest jóvoltából, fotó: Rosta József

Tímár Katalin kurátor címválasztásával egyrészt a jól ismert társasjátékra utal, másrészt a kiállításban is szereplő Hejettes Szomlyazók-műre, amelyet egyébként a közönség nemrégen láthatott ugyanezen a helyszínen, az alkotócsoport visszatekintő jellegű tárlatán (beszámolónk róla itt). A Gazdálkodj okosan anyaga alapvetően a Ludwig Múzeum gyűjteményén alapul, ami kiegészült más kollekciókból és kereskedelmi galériából érkező alkotásokkal. Ugyanakkor van olyan munka is, ami kifejezetten ide készült. Ez pedig egy titkos magyar lőszergyár történetét feldolgozó videóinstalláció (Horváth Csaba Árpád és Sipos Eszter műve). Így a válogatás mintegy ötven évet fog át: az 1960-as évek végétől egészen máig terjed.

Sugár János: Dirty Money, 2008, spray, gépírás, papír, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest

© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest jóvoltából

A résztvevők között találunk amerikait, kanadait, brazilt, ám a kiállítás fókuszában a régiónk, az egykori „keleti blokk” áll. A magyarok mellett számos szomszédos országból származó – lengyel, horvát, német, román és bolgár – kortárs alkotót fedezhetünk fel magunkat, akik nekünk is ismerős szempontokkal és élményanyaggal dolgoznak.

Részlet a Gazdálkodj okosan! A művészet és a gazdaság kapcsolatáról című kiállításból, 2017, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest

© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest jóvoltából, fotó: Rosta József

Már Diderot is azon kesergett, hogy a gazdag kedvesétől kapott vadonatúj, vörös háziköntöse mennyiben vonja maga után az ajándékozott fél önfeladását. Másfelől az anyagi kiszolgáltatottság és bizonytalanság sem mindig ösztönző. A Ludwig Múzeum új kiállítása a gazdasági viszonyokon keresztül többek között a függőség–függetlenség, hasznosság–szellemi érték problémáit firtatja.

Egy sor itthon és külföldön egyaránt aktuális kérdés kerül elő. Ilyesfélék:

$ Az alkotáshoz és a munka világához kapcsolódó fogalmak és elvárások melyik pontokon esnek egybe és melyik pontokban ütköznek?

$ Mire használható egy műtárgy és mire kevésbé (lásd Lakner Antal munkagépeit!).

$ Egzisztenciális és művészeti szempontból megoldást jelent-e a mindenkori infrastruktúrába való beilleszkedés, vagy – Gyenis Tibor művének feliratával szólva – „A hobbiművészet az igazi művészet”?

$ Vagy úgy is lehet űzni, mint egy vállalkozást?

$ Esetleg a művészetcsinálás nem más, mint álmodozás (Koronczi Endre, Mladen Stilinović)?

$ Illetve véletlenek, esetlegességek sorozata (Szökőnapi event)?

$ És egyáltalán: mennyiben része egy műalkotásnak a jelenlegi ára? $$$

$ A kanonizáció, a piac és a társadalmi nemek hogyan függnek össze (Nagy Kriszta, Kele Judit)?

Nagy Kriszta: Kortárs festőművész vagyok (részlet), 1998, számítógépes nyomat, kültéri pvc molinó, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest

© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest jóvoltából

Kele Judit: I am a Work of Art, 1979–1984, digitális nyomat fotópapíron dibondra kasírozva, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest

© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest jóvoltából

A képzőművészet földrajzilag eltérő kereskedelmi és infrastrukturális kondícióira emlékeztet az Art Strike (1990–1993) dokumentációja. A művészeket sztrájkba hívó mail art akció a művészet termelésből, intézményesülésből való kiragadására, függetlenségének megerősítésére törekedett, valamint a társadalmi láthatóságának és súlyának növelését célozta. A jugoszláv művész, Andrej Tišma az egyik tárlóban is olvasható levelében támogatásáról biztosította a kezdeményezést, de pontokba szedve rámutatott az akkori politikai-gazdasági előzményekből adódó helyi különbségekre: a művek alacsony áraira, a műkereskedelem hiányára, a befolyásos kurátorok és kritikusok kis létszámára. Persze, azóta itthon is és a környékünkön is változott a helyzet: egyrészt új szereplők jelentek meg, másrészt régi mechanizmusok tértek vissza.

A kiállítóterekben – a megszokottól eltérően – nem találunk kurátori bevezetőt vagy eligazító szekciószövegeket. A műveket sem kíséri magyarázat, ami megvilágítaná a keletkezési körülményeket és kapcsolódását a központi témához. Bár nem maradunk teljesen fogódzó nélkül, hiszen a bejáratnál szabadon elvehető, kurátori statementet is tartalmazó flyer segít a tájékozódásban. Mindazonáltal, végigjárva a kiállítást végigkövethető a gondolatmenet, jól megkülönböztethetők és értelmezhetők az egyes műcsoportok és az általuk képviselt nézőpontok. A rendezés hagyja a művet magáért beszélni, a látogatót pedig önállóan gondolkodni – ami lehet, hogy elsőre zavarba ejtő, de a fáradság megéri.

Hajas Tibor: Pótlások, 1976, kollázs, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest

© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest jóvoltából

 

— Mészáros Zsolt

2018. január 17., szerda 13:38
kapcsolódó cikkek
  • Egypercesek

    Sztárszobrász a szomszédból. Erwin Wurm egyperces és félmázsás szobrokkal szórakoztat a Ludwigban. Meg kell nézni.

  • Permanens kérdések

    Az ukrán kortárs művészek permanens forradalmat csináltak a Ludwigban. Betekintés a vakfoltba. Kritika.

  • Kopár szík

    Tagadás és folytatás, kérdezés és válaszadás, grimasz és áhítat. Hejettes Szomlyazók part two, avagy az eufória és az önveszélyes állapotok kedélyes poétikája.

ajánló

A leonardeszk

A frissen felújított Szépművészeti Múzeum igazságot szolgáltat a méltatlanul megvádolt Leonardo-féle lovasszobornak. Kamarakiállítás egy arasznyi kisbronznak, a múzeum legjobban PR-osítható alkotásának.

támogatók