Kopár szík

Tagadás és folytatás, kérdezés és válaszadás, grimasz és áhítat. Hejettes Szomlyazók part two, avagy az eufória és az önveszélyes állapotok kedélyes poétikája.

Hejettes Szomlyazók: Gazdálkodj okosan (részlet), 1989, installáció

© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum jóvoltából, fotó: Eln Ferenc

A csoport tevékenységét bemutató kéthelyszínes kiállítás egyik részéről már volt tudósítás az Artkartellen, most kiszálltunk a Ludwigba, megnézni a másik részt. A Rügyfakadás a korai korszakot (1984–1987), A kopár szík sarja pedig az azt követő periódust mutatja be egészen a csoport megszűnéséig. Az időhatárok kijelölése és megnevezése dacára a rendezésénél tudatos távolságtartás figyelhető meg a történeti szemlélettel és a kontextualizálással szemben, ami összhangban áll a HSz elveivel (már, ha beszélhetünk elvekről egy mindenfajta koherenciát tagadó csoportosulás esetében).

Félig édesbús múltidézés, félig itt-és-mostnak szóló, félig radikális újrajátszás, félig iróniával futtatott nosztalgia, mint egy dada-osztálytalálkozó, ahol a múlt és a jelen, az anarchia és az ültetett vacsora kereszteződik. Persze a dokumentumokból, a rekonstrukciókból vagy az egyes műveknél olvasható háttérsztorikból töredékesen kirajzolódnak a tér-idő koordináták. A kiállítást kísérő diagram-sorozat számokban és ábrákban szemlélteti a HSz-tudnivalókat: olvasmányaik, kedvenc ételeik, a csoporttagok életkori megoszlása alakulásukkor és megszűnésükkor, tanulmányútjaik Európában, vagy tevékenységük főbb magyarországi helyszínei. Amellett, hogy informatív, ironikus fricska a művészek magánéletét firtató érdeklődésnek vagy éppen a művészettörténészek adminisztrátori buzgalmának.

Hejettes Szomlyazók csoportkép Háy Ágnes kiállításának megnyitóján, 1991, Liget Galéria

© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum jóvoltából

1984-es „alapító” kiáltványukban spontaneitást és ötletszerűséget hirdettek, elutasították az intézményeket, a művészszerepeket, illetve mindenfajta rendszert, egyenlőségjelet tettek az alkotás és az unaloműzés közé. Műtermek, művelődési házak, underground helyek sűrű világa volt az övüké a komposztálódó ’80-as évek dús televényében. Improvizáció, buli, művészet, ami azért nem azt jelenti, hogy teljes mértékben nélkülözné a poétikát. Az egyik tag, Fekete Balázs például a következőt írta a Virrasztás (1990) című akciójuk katalógusában: „Ez a művészet hisztérikus. A légkör, mely bennünket körülvesz, felfokozott. Napjaink kiélezettek, folyamatosság, rendszer nincs bennük. Persze, rendszer ez is. A semmittevés és a kapkodás, az eufória és az önveszélyes állapotok kedélyes váltakozása. Ez a kedély a szomjazás.

A műveket közösen hozták létre, adott esetben közösen is írták alá, de arra is akadt példa, hogy művet rendeltek. A kiállításban litográfiák, akvarellek, rajzok mellett versek, VHS-re forgatott zenei klipek, sőt egy meg nem valósult róluk szóló film általuk írt forgatókönyvének lapjai és filmkockái is szerepelnek. Az akcióikat egykori tárgyi környezetük stilizált rekonstrukciói, illetve archív fotók és videók mutatják be.

Döbling – Installáció gróf Széchenyi István utolsó alkotói periódusának és halálának emlékére (részlet), 1988, Ernst Múzeum

© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum jóvoltából, fotó: Halas István

Az újrafogalmazás, az újrajátszás (reciklálás) gesztusa nem állt távol tőlük (akár maga a kiállítás is értelmezhető ebből a szempontból). Idetartozik a Ludwigban kiállított Döbling – Installáció gróf Széchenyi István utolsó alkotói periódusának és halálának emlékére (1988) című munkájuk, vagy a fémalkatrészekből és fadarabokból összerótt Isenheimi oltár (1987). Ez utóbbinál duchamp-i gesztussal nemcsak egy kanonikus művet szednek szét és raknak újra össze, hanem saját viszonyulásaikat is a hagyományhoz, az alkotáshoz, valamint egymáshoz és környezetükhöz. Továbbá az erős megvilágítás révén, a falra vetülő oltár árnyékrajza szintén a kompozíció részévé válik.

Hejettes Szomlyazók: Isenheimi oltár, 1987

© a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum jóvoltából, fotó: Danka Attila

Egyébként is arra figyelhetünk fel, hogy az árnykép, a sziluett, mint motívum vissza-visszatér a kiállításban. Kínálkozik a lehetőség, hogy Platón híres hasonlatára asszociáljunk, aminek végül is van vonatkozása a HSz „biográfiájában”, ha az 1980-as évek derekán koprodukcióban megvalósuló Platón Barlangja-projektre gondolunk

Második kiáltványuk 1989-ből a csoport intézményesülését regisztrálja, amely a jelen kiállítás fogadóterében való elhelyezéssel újraaktiválódik, és reflektál az intézményesülésnek eme újabb szintlépésére is. Elmeditálhatunk azon, hogy mi történik a „jólfésült” terekben, de persze, hajolhatunk afelé is, hogy valami olyasmi, mint, a Berger I got life száma.

— Mészáros Zsolt

2017. augusztus 31., csütörtök 20:28
kapcsolódó cikkek
  • Gilbert & George

    Ellenállás, kívülállás, meghökkentés, provokáció. És bűnbakok. Marton Éva beszélgetett a nagyszabású kortárs kiállításról a Ludwig Múzeum szakmai igazgatóhelyettesével, Szipőcs Krisztinával.

  • Rügyfakadás

    A Hejettes Szomlyazók bekerült a művészettörténetbe. Új fejezet a '80-as évekbeli koncept dadaizmusról.

  • Pécsi sztori

    A Ludwig Múzeum végleg beírta a művészet történetébe a Pécsi Műhelyt. A koncept diadalmenet folytatódik.

ajánló

Kassák×3

Három új kiállítás foglalkozik Kassák Lajos '20-as évekbeli úttörő avantgárd munkásságával. Kassákizmus megalkuvás nélkül.

támogatók