„Dél-Koreában találkoztam a szintén rezidens művészként ott tartózkodó magyar alkotóval, Szabó Klára Petrával. Ő posztolta később a Facebook-oldalán a Chimera-díj pályázatát” – lebbentette fel a titokról a fátylat a zavarba ejtően fiatal Tsuyoshi. A művészeti díjat (Chimera Art Award) 2014-ben alapította a Klauzál téren üzemelő Chimera-Project galéria és a Works.io online platform. A fő cél a feltörekvő művészek karrierjének segítése. A válogatáshoz nemzetközi szakmai zsűrit állítottak össze, Viktor Freso szlovák képzőművész, a Magyar Nemzeti Galéria kortárs gyűjteményét vezető Petrányi Zsolt és a tavaly Budapesten állomásozó 7×8 Curators csoport nemzetközi kollektívájának a részvételével. Ők választották ki a több mint ötszáz pályázó közül a szerencsés japán jelentkezőt.
Tsuyoshi kapott egy fiókot a művészeti karriereket menedzselő Works.io platformon és egy kiállítási lehetőséget a pesti Chimera-Projectben. Amihez 1000 dolláros büdzsé tartozott.
De Japán messze van, csak a repülőjegy erősen megterhelte a költségvetést. „További forrásokra volt szükség – fejtegette Patrick Urwyler, a galéria svájci illetőségű alapítója az Artkartellnek –, a Japán Alapítványban találtuk meg a megfelelő partnert. Ők berakták a kiállításunkat a kortárs művészeti programjukba és támogatták is. Nekünk nagyon fontos, hogy a rezidensprogramunk vendégeként nemzetközi művészek tudjanak idejönni.”
Tsuyoshi elvileg zenei tanszéken tanul Japánban, ezért képzőművészeti outsidernek is gondolhatnánk. Mégis komolyan vette a budapesti munkát: egy workshopot is szervezett magyar művészek részvételével. Ez tulajdonképpen egy rekonstrukciós feladat elvégzését jelentette, amiből megszületett a The Encounter with Doppelganger (Találkozás a Doppelgangerrel) című együttes. „Mindenek előtt – mesélt a részletekről – elkészítettem az én 'eredeti', műtárgynak nevezhető darabjaimat a rendelkezésemre álló, Japánból hozott, filléres dolgokból. Majd készítettem egy egész egyszerű összeállítási útmutatót...”
Az útmutatók nagyvonalú installálási szkeccsek, amiken épp ki lehetett venni, hogy – mondjunk egy például – a portörlő hol csatlakozik a narancsfacsaróhoz. A rekonstrukció viszont a hazai művészekre várt.
„Értelmezniük kellett valahogy az útmutatót, beszerezni a szükséges hozzávalókat, a hasonló alakú és funkciójú tárgyakat, majd valahogy összeépíteni belőlük a műveket.” A kiállításon egymás mellé kerültek a japán és a magyar megfelelők, kulturális párbeszédbe lépve egymással. Az igazsághoz tartozik, hogy mindkét tárgykör jellemzően Kínában gyártódott, sajátos akcentust adva a dialógusnak.
A kinetikus gépezeteket az eredeti megtekintése nélkül kellett újraálmodni Magyarországon, ami nem volt egyszerű feladat, tekintve az olyan műveleteket, mint amikor a csavarbehajtó motorral mozgatott mosogatókefe megemeli a vágódeszkát, oda-vissza gurítva a pingponglabdát. „A kiállításon – értelmezi a gesztust az alkotó – egymás mellé kerültek a párdarabok, érzékelhetővé téve a 'fordítás' és az 'adaptálás' során keletkező eltéréseket.”
A tárlat címe meglehetősen bonyolultra sikeredett: Origins originated from originative originals (Az eredetek eredendő eredetiektől erednek). Ez nem csak egy olcsó szóvicc, hanem komoly játék a modernizmus nagy jelszavaival, a remake-ekkel és a copy&paste gyakorlattal. „Ez a témakör – fejtegeti Tsuyoshi – jól ismert már a nyolcvanas évek óta, mikor a kisajátítás művészete (appropriation art) megszülte az olyan sztárokat, mint Jeff Koons. Ő és társai újraalkották más képzőművészek jól ismert műveit.” Fiatal japán alkotónkat rabul ejtette ez a mentalitás. Sőt, csavart még egyet rajta, hiszen esetében bajosan beszélhetünk eredeti műről. Az alapanyagként használt mindennapi eszközöket – a vágódeszkától a ruhacsipeszig – bárki megtalálhatja a háztartási boltok és szupermarketek polcain. „Ezekről a 'szobrokról' – állítja az 'alkotó' – leolvasható, hogy hogyan készültek. Látszanak a mindennapi tárgyak és az őket összeragasztó szigetelőszalag is. Az ötlet, a koncepció hordozza a lényeget!”
A replikák iránti fogékonyság nem csak a japános kultúrából, hanem Tsuyoshi iskoláiból is levezethető. A fiatal alkotó ugyanis zenét, filmet és új médiát tanul az egyetemen. (Egy posztapokaliptikus filmet és egy médiainstallációt is kiállított Budapesten.) Egy egész új típusú, a diákok igényei szerint alapított tanszéken tanul, ahol oktatnak mindenféle tantárgyat, az elektronikus komponálástól a művészeti önmenedzsmentig. A Budapesten kiállított, bizsergetően izgalmas műtárgyakhoz hasonló kinetikus objekteket eredetét valahol ott kell keresni!
