Gép pionírok

Számítógép és képzőművészet násza a '80-as évek Magyarországán. A Nemzeti Galéria beletenyerelt egy forró témába.

A '80-as évek komputeres művészete
beérett, mint a jó bor,
készen áll az újra-felfedezésre.

Sugár János: A jelen színpada, 1990, farost, fekete flok és számítógépes grafika, 60×80 cm, Caesar Studio, Atari 1024 ST

© Szépművészeti Múzeum

Az úgy van az újdonság-hajszoló kreatívok háza táján, hogy valamit

░ először szűk körben kóstolgatnak és ízlelgetnek,
░ majd hivatalosan felfedeznek, közhíré tétetnek és bemutatnak,
░ utána közönséget toboroznak; népszerűsítenek és fősodorrá tesznek.
░ Mindezek után pedig az újdonság-hajszoló kreatívok megcsömörlenek (szorosan követve az egyre szélesebb lelkesedés és az intézményesülés divathullámait), kiábrándulnak és utálattal telnek meg,
░ végül pedig jön a megtagadás és a feledés.
░ Ezt követően hosszú pauza. Néma csend.



░ Egyszer csak vájfülű új újdonság-hajszoló kreatívok kiszúrják maguknak és lelkesedni kezdenek érte, kicsiny szubkultúrájukon belül promótálják mint camp ínyencséget.
░ Majd pedig jöhet az újra-felfedezés, nagy csinnadrattával!

A '80-as évek úttörő komputerművészete most érkezett el az újra-felfedezés nagy csinnadrattájához: a Magyar Nemzeti Galéria rendezett neki egy meglepetésekkel teli tematikus tárlatot.

Részlet a Magyar Nemzeti Galéria Magyar művészek és a számítógép – Egy kiállítás rekonstrukciója című kiállításából, 2016

© a Magyar Nemzeti Galéria jóvoltából

Buci képernyők, zöld kurzorok, villódzó pixelek, tömött bajszok és vicces pulcsik. Magyar művészek és a számítógép. Parádés!

Részlet a Magyar Nemzeti Galéria Magyar művészek és a számítógép – Egy kiállítás rekonstrukciója című kiállításából, 2016

© a Magyar Nemzeti Galéria jóvoltából

A tárlat középpontjában egy kiállítás-rekonstrukció áll. Történt ugyanis, hogy az új médiaművészet jeles francia kurátora, bizonyos Joël Boutteville 1990-ben összeállított egy erős válogatást Lille-ben a számítógéppel dolgozó magyar művészek kilenc fős csapatának részvételével, A magyar művészek és a számítógép címmel. Ez a körülbelül százhúsz műtárgy utána még két külföldi kiállítóhelyre került el a rendszerváltást követő izgalom taraján. Majd tökéletesen elfelejtődött. (Mit is mondtunk a felvezetőben? Hosszú pauza. Néma csend...)

Hegedűs Ágnes: Hierosgamos, 1990, videó, 1’34”

© Szépművészeti Múzeum

A számítógépes grafikák
esztétikája eddigre,
azaz 1990 környékére
egész kiforrt

Böröcz András: Felfújt Unicum, 1990, cibakróm nyomat, egyenként 40×50 cm (6 darab)

© Szépművészeti Múzeum

Olyan művészekről van szó, mint Sugár János, Waliczky Tamás, Révész László László vagy Gábor Áron. Jellemzően valamiféle komputerrel generált képet készítettek, amit lefotóztak a monitorról és cibakróm nyomat formájában tárták a lille-i közönség elé. Ez volt a népszerűsítés és a fősodorrá válás kora. A számítógépes grafikák esztétikája eddigre, azaz 1990 környékére egész kiforrt: az alacsony fölbontás pixelessége találkozott a klasszikus avantgárdból ismert fotókollázsok töredékes képrétegeivel. Mindehhez járult egy szőnyegszerű, tarka, irizáló mintázat, ami a figurákat, geometriai mintákat, háromdimenziós formákat és síktöredékeket zizis, pszichedelikus masszává mosta össze. (Plusz vintage filterként megemlítendő a gömbölyded, sötétedő széli torzulás, köszönhetően a régi monitorokról lőtt fotóknak.)

Ehhez a fényképezett komputergrafika-anyaghoz társultak Lille-ben a számítógépes animációk; ezek már szélesebb esztétikai skálán szórtak, a posztpunk videókliptől kezdve a Bauhaus-főhajtásig.

A Bauhaust többen is megfuttatták a kiállítók közül – érthető módon. A komputergrafika azelőtt a matematikusok és fizikusok teljesen steril szakmai laboratóriumában létezett. Semmi köze nem volt a képzőművészethez. Ahogy erre a leghíresebb magyar médiaművész, Waliczky Tamás még 1990-ben felhívta a figyelmet, a számítógépet a hadiipar fejlesztette ki. A komputer művészet (vagy akár a Facebook, tehetjük hozzá) nem célja, csak későbbi járulékos fejleménye volt a technológiának. A '80-as évek végi hájpban még csak mint bizsergetően új és fura kifejezésmódot emelgették a számítógépes grafikát. Jellemző módon a kultúrpolitika engedélyezési rendszer se törődött vele, besorolhatatlan, nem veszélyes műfajként szabadjára engedte.

Galántai György: Tanulmányok I–XII. (részlet), cibakróm nyomat, egyenként 53×80 cm (12 db), és egy videó

© Szépművészeti Múzeum

A rendszerváltás környékén kristályosodott ki az az értelmezési narratíva, miszerint az újmédia művészet, illetve hívjuk inkább intermédiának (lásd az ekkor alakult tanszéket!), a klasszikus avantgárd és a neoavantgárd leszármazottja. Hát ezért került elő a Bauhaus nagyon is kiemelt módon! (Mellesleg nemcsak a Bauhaus, hanem rengeteg klasszikus művészettörténeti referencia is felbukkan, Rembrandttól kezdve Picassóig – de ez már inkább az új műfaj emancipációs törekvéseiről szólt, nem az előfutár választásról.)

Már ez is elég lenne élménynek, de itt nem áll meg a kiállítás, hanem még visszább lépdel az időben. Ugyanis a lille-i kiállítást megelőzte a Digitart című nemzetközi seregszemle a Szépművészeti Múzeumban, 1986-ban, amikor az új műfajjal már magazin és egyesület is foglalkozott. Ez volt a közönségtoborzás és népszerűsítés időszaka, ahogy láthatjuk a korabeli tévéfelvételek kissé kételkedő, de mégis barátságos riportjaiból. (Tegyük hozzá kaján mosollyal, hogy Soros alapítványa finanszírozta a kísérleteket.) A Digitart felhívására mindenféle számítógéppel kapcsolatos mű érkezett, a matematikai algoritmusoktól kezdve a pixeles vázlattá lapított Cézanne-festményig.

Gábor Áron: Piramisok, 1989, cibakróm nyomat, 60×80 cm

© Szépművészeti Múzeum

Ahogy sétálunk vissza az időben, a komputeres grafikák és videók úgy lesznek egyre bénább szkeccsek. Nincs önálló világuk, inkább a kézzel rajzolt animációs filmek hagyományából táplálkoznak. Ez volt az a korszak – a '70-es évek –, amikor még szobányi gépmonstrumokkal kísérleteztek a vállalkozó kedvű kockák, inkább a poén, mint a valódi úttörő esztétikai felfedezés kedvéért – lásd Ékes Ferenc 1974-es pin up girl-printjeit a leporellókon!

A mai posztinternetes vizuális érzékenység egyik kedvenc bányászati televénye épp a már archaikus patinával édesített, korai számítógépes esztétikum. A '80-as évek komputeres művészete beérett, mint a jó bor, készen áll az újra-felfedezésre.

Induljon hát a csinnadratta!

Kiss Llászló: Fejek II. (Ideológus), 1989, cibakróm nyomat, 57××80 cm

© Szépművészeti Múzeum

— Rieder Gábor

2016. június 28., kedd 10:13
kapcsolódó cikkek
  • Budapesttől Berolináig

    Bori Om sétál. Berlinben, Pesten és a Frank-erdőben. Közben fényképez, szkennel és algoritmizál.

  • Komoróczky és a paradicsommadarak

    Komoróczky Tamás / Feltáró intuíció / Óbudai Társaskör Galéria

  • Nosztalgiakocka

    Fridvalszki Márk zárta az Artkartell projectspace első kiállítási szezonját. Digitális végítélet és elvágyódás. Take Me Back

ajánló

Pálmafák fonákja

Medencepróba. Friss nemzedék az Artkartell radarján. Rieder Gábor beszélget Kárándi Mónikával.

támogatók