IN DA STUDIO vol. 1. // Pál Bella

Kristályszerkezet, tökéletes műtárgy, reneszánsz arányok.

Pál Bella műveinek egyik vezérmotívuma a kristályszerkezet, ami egyszerre törékeny és efemer, ugyanakkor a tökéletesség, az igazi szépség és az erő szimbólumaként is olvasható.

Hibriditás. Talán ez a fogalom, amellyel a legpontosabban körül lehet írni Pál Bella művészetét, ami izgalmasan oszcillál az olyan duális minőségek között, mint puhaság és keménység, harmonikus és disszonáns, síkszerű és térbeli, de ezek a művek érzékenyen billegnek a design és a képzőművészet határán is. 


„Ha a munkáidról gondolkodom, akkor az egyes sorozataidat a létrejövés-létrehozás sprektumán is keresztül is meg lehet közelíteni, hiszen a sókristályos vagy gipszből építkező kompozícióidnál a pozíciód passzívabb, a véletleneknek nagyobb szerep jut, míg az objektjeid esetében a tárgykészítés aktív gesztusa dominál.” – vetem fel, az alkotó pedig rámutat, hogy a teremtés és építés fogalmai mentén is lehet közelíteni ehhez a kérdéshez. „A teremtés intuitívabb alkotási folyamat, az alkotó nem erőlteti rá az akaratát az anyagra, hanem együtt dolgozik vele, míg az építés ennél megfoghatóbb, konkrétabb, kiszámítottabb. Nálam mindkét metódus jelen van, a sókristályos munkáknál több teret adtam a véletlennek és a megérzéseimnek, az objektek megalkotását azonban megelőzte egy tervezési, rajzolási folyamat, amely során viszonylag pontosan kitaláltam, hogy mit szeretnék megalkotni”. 

A néző asszociációs mezőjében érzelmek széles skálája jelenik meg e tárgyak befogadása során, miközben a művek a férfi és női minőségek között is izgalmasan billegnek: a geometrizáló szándék, az éles szögek, a szúrós végek agresszív, maszkulin érzeket keltenek, amelyeket a felületek festői jellege vagy az anyagok puhasága, melegsége tompít. Az üveg hideg-rideg felületeket eredményez, a bőr, a szőr azonban ezt ellenpontozza, és erősen haptikus észlelést tesznek lehetővé. A struktúrák kitörnek a síkből, birtokba veszik a teret, azonban szabad terjedésüknek, burjánzásuknak gátat szabnak a köréjük vont keretek, amelyek egyszerre korlátok közé szorítják, valamint fészekként védelmezik is a kristályszerkezeteket idéző struktúrákat. „Bár ezek az objektek kijönnek a térbe, mindig szerettem volna kicsit visszatolni őket a táblakép irányába. Talán azért is, mert alapvetően a klasszikus műalkotás fogalma mentén gondolkodom, a reneszánsz kor arányszemlélete is nagymértékben befolyásol a tárgyalkotás során. Így bár sokféle minőség között ingadoznak a munkák, alapvetően mégis harmonikus érzetet keltenek.” 

Közben Bella mesélni kezdi, hogy magához a tárgyak létrehozásához is ambivalens a viszonya, kritikusan közelít a halmozás kényszerében élő kapitalista társadalmi rendszerhez, ami nem egyeztethető össze a Föld ökológiai rendszerének fenntarthatóságával. És mivel képzőművészként is tárgyakat hoz létre, azok létjogosultságáról is folyamatosan gondolkodik. Itt persze a benjamini aura fogalom mentén is meg lehet közelíteni az érvényességüket, a műtárgy egyedisége, valamint mágikus jellege kiemeli azt a sorozatgyártott termékek közül. „Törekszem arra is, hogy természetes anyagokkal dolgozzak, amelyek lebomlanak, miközben szüntelen kutatom a műtárgy funkcióját, azt, hogy milyen szerepet tölthet be az életünkben”. Felvetem, hogy az ő műtárgyainak talán van mágikus funkciója is, abban az értelemben, ahogy egy követ vagy apró kristályt felruházunk bizonyos tulajdonságokkal, amulettként tekintünk rájuk. Egy műtárgy másféle figyelmet is igényel: gondoskodni (to care) kell róla, vigyázni kell rá. 

Az élet törékenységére, az ökoszisztémánk sérülékenységére, a szociális háló hézagjaira és a gondoskodás mindennapi rítusaira is ráirányítják a figyelmet ezek a tárgyak. Éppúgy, ahogy Pál Bella következő projektje, amelyet a tervek szerint egy természeti környezetben fog installálni. Mint mondja: számára mindig az első a tér megtalálása, azt kell pontosan kijelölni, mielőtt elkezd tárgyakat létrehozni. A műtárgy helyének fontossága szintén az érvényességét erősíti: amikor egy alkotás megtalálja a közegét (legyen az egy kiállítótér vagy egy otthon fala), akkor értelmet nyer a létezése. Akkor volt miért (hova) létrehozni.

„Az elmúlt időszakban az organikus formák, természetes növényi motívumok sokat inspiráltak, ezeket kezdtem el rajzolni, összekombinálni a kristályszerkezetet idéző formáimmal. A szándékom hogy létrehozzak egy motívumkészletet ami bár a saját élményeimből táplálkozik mégis a különböző kulturákban fellelhető textilmotívumokra emlékeztet. Ennek a nagy műnek a közepében pedig szintén megjelenne egy nagyméretű objektem, ami az ornamens síkszerűségét megtöri”. És míg az előző kiállításán kisméretű, intim tárgyak szerepeltek, ez az új mű azokhoz képest dimenzióváltást is jelent, miközben a hibriditás jelensége továbbra is érvényes marad mind mediálisan, mind technikailag és strukturálisan is. 


AZ ÖSSZES KÉP: Részlet Pál Bella műterméből, Budapest, 2024.

© a művész jóvoltából. Fotó: Radvánszki Levente

— Kocsis Katica

2024. február 05., hétfő 00:34
kapcsolódó cikkek
ajánló

Dől a bábeli torony a Biennálén

Lokális történetek, globális értékek a 60. Velencei Képzőművészeti Biennálén.

támogatók