Csonka Veronika talán eddigi legérzékenyebb és legkomplexebb anyaga látható most az am projectspace-ben Biotic Mechanism címmel.
Törékenység és finomság. Talán ezek az első fogalmak, amelyek leghamarabb behívódnak a befogadó elméjébe e kiállítás láttán. A belógatott, függesztett szobrok sérülékenysége izgalmasan paralell a papírmunkákon megjelenő festői motívumok lágyságával, hasonló asszociációkat keltenek, ugyanakkor míg a térbeli alkotások inkább a ridegség, fragmentáltság vagy élesség fogalmait hívják elő, a rajzok a puhaság, selymesség, gyengédség érzeteit idézik meg a nézőben. Ez már alapból izgalmas disszonanciát jelent a befogadásban, azonban idővel egyre több komplementer minőséget veszünk észre ebben a kiállításban, ezek felfejtése pedig izgalmasan zsizsegteti a befogadó érzékeit.

Csonka művei érzékenyen oszcillálnak szerves és szervetlen között, elsőre organikus elemeknek tűnnek, növényi részeknek, (női) szerveknek vagy épp kitinpáncéloknak látjuk őket, azonban a 3D tollal rajzolt alkotások tárgyszerűsége is tagadhatatlan, ahogy a papírmunkákon megjelenő formák is olvashatók mesterséges, megtervezett, konstruált alakzatoknak, valamint természetes képződményekként vagy lényekként is.
Az alkotó ebben a kiállításban izgalmasan játszik a dimenziókkal is, létrehozott formái épp annyira mikroszkopikus képződmények, amőbák vagy csillósok, mint kozmikus vagy mechanikus alakzatok. Egyszerre védtelenek és keltenek félelmet, ismerősek és idegenek, vonzóak, miközben viszolygó érzeteket is behívnak. 

Igazán kivételessé teszi ezt az anyagot az is, ahogy az alkotó egymásnak feszíti az érzékeny festőiséget a grafikusi kiszámítottsággal. A papírmunkákon a szenzitív finomsággal megalkotott, látszólag szabadon burjánzó formákat mérőműszerek, vonalrendszerek, mértékek szorítják korlátok közé, a finomságukat keretekbe zárják, így a kompozíciók pszeudo-tudományos ábrákká is válnak. Némelyik mű alsó layerén négyzetháló fut, ami még inkább erősíti a strukturáltságot, miközben a színes ceruzával megalkotott motívumok szabad és intuitív áramlása, valamint eozinszerű színátmeneteik az érzékiség, zsigeriség felé tolják a kompozíciókat.

És míg ezek a munkák statikus rendben szerepelnek a falakon, addig a 3D tollal rajzolt művek installálása dinamikussá teszi a kiállítást, a belógatott, függesztett szobrok az átmenetiség, pillanatnyiság érzetét erősítik. Egyensúlyban vannak, mégis azt érezzük, hogy ez az állapot is pusztán efemer, minden momentum a kibillenés veszélyével fenyeget. Azonban nemcsak emiatt válnak vibrálóvá ezek az alkotások, hanem azáltal is, ahogy határaik túlnyúlnak saját tárgyiasságukon: árnyékaik megfestik a steril falakat, miközben a nézőt ösztönzi arra, hogy a látszat és valóság mibenlétéről gondolkodjék el.

Állandóság és változékonyság: ezek a fogalmak szintén eszünkbe jutnak, hiszen az árnykép a bevetülő napfénytől függően mutatja magát mindig másmilyennek, míg a tulajdonképpeni szobor a formáját nem változtatja a környezet hatására, bár a felületén megjelenő fénytörések mindig másféleképpen emelik ki a struktúrákat. E szobrokban egyszerre érvényesül a páncél ellenálló, szívós jellege, a csipkézett felület azonban szintén az efemerség és sérülékenység fogalmait hívja be.
A Biotic Mechanism kiállításának zsenialitása az ambivalencia éltetése, az állítás, hogy a komplementerek, disszonanciák nem kibékíthetők egymással, mindig pengeélen táncolunk és sosem tudjuk épp, hogy merre billenünk el. Vagy, hogy egyáltalán lehet-e valamerre billenni vagy jobb elfogadni, hogy az ellentétes minőségek mindig egyszerre vannak jelen.
A kiállítás május 17-ig látogatható.