Hullámok hátán

Beszélgetés Bullás Józseffel. Hullámtaréjról, bárányfelhőről és retinagyilkosságról.

„a sikerek és trendek jönnek-mennek,
mint a bárányfelhők”


Részlet Bullás József Time Wave című kiállításából, 2019, Artkartell projectspace

© a művész, a Deák Erika Galéria és az Artkartell projectpsace jóvoltából, fotó: Biró Dávid

Volt már, hogy megerőszakoltad magad egy új felfedezés érdekében?

Nem. Egyszerűen nem vagyok rá alkalmas.

A kedvenc tőled való mondásom, amit nem tudok megállni, hogy most ne idézzek, így szól: „a habon nem lehet úszni, csak a hullámban”. Látok itt egy izgalmas ellentmondást, ami feloldásra vár. Hogy lehet az, hogy miközben újdonságot akarsz felfedezni folyamatosan, és ha már más rájött korábban a világ túlsó felén, akkor jön a kézifékes fordulás, ugyanakkor pedig mégiscsak nagyon érdekel a hullám, a trendnek a sodrása, a divat változása.

Nehéz pontosan leírni, „kimaszkolni”, hogy mi vagy ki hatott rád pontosan és mi vagy te magad. A hullámokat a belső áramlások mozgatják, a taréj az csak hab, nincs tartása. A belső áramlások, a hullám törzse mozgatja igazán előre az ügyet. De ez belső mozgás. Hogy mennyire esik ez egybe a nagy nemzetközi kortárs művészeti trendekkel, az már szerencse kérdése. Hol igen, hol nem. A '80-as években az újfestészettel indultam, vagyis hullámon voltam, de öt év után már szinte hánytam tőle, hogy mindenki ugyanazokkal a széles ecsetekkel festett. Szinte egyenruha volt. Az egyenruha máshol jó lehet, de a művészetben utálom. Szeretnék kortól független lenni, de persze mindig aktuális, bármennyire is csak álom ez. Amikor besokalltam az újfestészettől, akkor elutaztam Délre, a mediterrán térségbe. Azok a keleties minták, amiket akkor fedeztem fel magamnak, még nem szerepeltek a napirenden. Sőt, a festészet is épp kezdett kiszorulni, az első konceptes generáció a '90-es években már őskövületként nézett rám, de aztán megint a visszájára fordult minden. Erdély Miklós mondta egyszer, mikor egy budai presszóban ücsörögtünk (merthogy jártam az Indigo körbe is anno): „na most meg ezek jönnek; jönnek mennek, mint a bárányfelhők”. Ez így van: a sikerek és trendek jönnek-mennek, mint a bárányfelhők.

Részlet Bullás József Time Wave című kiállításából, 2019, Artkartell projectspace

© a művész, a Deák Erika Galéria és az Artkartell projectpsace jóvoltából, fotó: Biró Dávid

Amikor a felfedezésről beszélsz, akkor milyen arányban gondolsz technikai és milyen arányban gondolsz tematikai felfedezésre? Azért kérdezem ezt, mert úgy érzem, hogy az elmúlt évtizedekben nagyon nem az mozgatott, hogy – például – írjál egy családregényt a festészet eszközeivel vagy teremts egy új mitológiát, vagy akár elmeséljed azt a ma történt, örülten idegesítő várakozást, ami a bankfiókban esett meg veled. Mintha ezekből a tapasztalatokból nem születne mű. A realitás egy izolált, másik világ, amit ki kell űzni, ki kell tisztítani magadból, hogy vissza tudjál térni a műtermed párhuzamos valóságába. Szóval mit gondolsz: mennyire médiumspecifikus nálad az invenció természete? Mennyire csak a „szakbarbárság”, csak a technikai újítás érdekel? Másképp fogalmazva: mint feltaláló mit keresel a műterem magányában?

A feltaláló kétfelől építkezik: egyrészt saját eddig elért eredményeiből, másrészt valami hirtelen támadt ötlettől. Járok egy szisztematikus úton, amiről mindig eszembe jut valami újabb ötlet. Vannak kifejezetten a kísérletezésnek szentelt heteim, amikor egész hülye dolgokat is kipróbálok, kis méretben. (Ezeket utána bedobom egy mappába, akárcsak azokat a naturalista akvarelljeimet, amelyeket régen az utazások során készítettem.) Az élet nem hat rám direkt. Sokkal inkább egy kortárs mű, ami inspirál. Ráadásul egy pillanat alatt elérhetők a frissen festett művek, akár a világ túlsó feléről is, hiszem mindenki feltölti valahová a képeket...

Te hová töltöd fel?

Korábban voltam pár nemzetközi helyen, mint az Artsy. Csak van egy nagy probléma ezzel: az általam művelt műfajt nem lehet lefotózni. Csak élőben lehet élvezni. A fotó semmit nem árul el róla.

A semmi azért túlzás, de nagyon komoly az információvesztés a fotózás során. Mikor nemrég írtam a képeidről, és beszélgettünk a műtermedben, voltak festmények, amiket lefotóztam a telefonommal. Azok a spaklinyomokból összeálló hálózati „megastruktúrák”, amikről a képek előtt állva beszélgettünk, a telefon pár centiméteres képernyőjén már nem látszottak. És hogy ennél is cifrább legyen a helyzet, mikor otthon ugyanezt a fotót már a számítógépen néztem, ott ismét előbukkantak a megastruktúrák. Olyan finom érzékelésfiziológiai, optikai hatásokkal játszol, amik könnyen sérülnek a fotózás során. A felületet surlófényben, közelről fényképezve azért vissza lehet adni, de az optikai játék tere leszűkül a reprókon.

Örök fájdalmam ez. Mindig is az optika és a festészet határa, a látás és az érzékelés érdekelt. Itt van például ez a kép, ami kísérleti fázisban van még...

Mit jelent az, hogy kísérleti fázis?

Csináltam valamit, elkezdem nézni és az „visszaszólt”. Valamit érzékelek. Itt valami megrezgett – utána már ezt próbálom kristálytisztább módon előállítani, keresve azt az arányt, amikor tisztán szól. Amikor vadul kísérletezek, abból kijönnek olyan új ötletek, amire később már lehet építeni. Kaszabolok össze-vissza, és egyszer csak valami izgalmas születik. Hoppá! Ezt a kis izgalmas pontot próbálom utána kitisztítani és kihangsúlyozni. Sokszor ez nem megy gyorsan.

Részlet Bullás József Time Wave című kiállításából, 2019, Artkartell projectspace

© a művész, a Deák Erika Galéria és az Artkartell projectpsace jóvoltából, fotó: Biró Dávid

Részlet Bullás József Time Wave című kiállításából, 2019, Artkartell projectspace

© a művész, a Deák Erika Galéria és az Artkartell projectpsace jóvoltából, fotó: Biró Dávid

Mekkora a szerepe a spontaneitásnak? Minden henger és rács ellenére, ez nem automatizált folyamat, úgy sejtem. Hiába lenne egy robotasszisztensed, nem tudnád kiadni neki, hogy mire délután visszajössz, legyen kész a hengerelt alapstruktúra, az ismétlődő motívumok tengere, mert ez a fázis is nagyon kontrollált és személyes alkotási eljárás nálad. Minden kis gömbben, hálóban benne van a kéz ereje, és egy kettős küzdelem: egyrészt, hogy egyformának hassanak, de – másrészről – hogy mégse tűnjenek géppel készítettnek textilnek vagy tapétának.

Egy mérnök barátom már rég felajánlotta, hogy szívesen szerkeszt nekem egy olyan hengert, ami milliméter pontosan kiadja majd a motívumokat. Én meg tiltakoztam, hogy hiszen ez nem működne: épp az elkenődés nem történne meg. Sokszor játszom azzal, hogy egy-két fokkal elforgatva használom a hengert – ilyenkor tompul el ugyanis a festék. Ha mechanikusan ugyanott fut végig, akkor mindig ugyanoda keni és nem mozdul el a színfolt.

Ha nem is vagy aszkéta, azért a műveid kapcsán sokszor felmerül valamiféle kegyetlenség. A tenyéréllel elkent sorozat harmonikusabb, de a gömböcskés vagy akár a moirés sorozat azért szempusztító. A néző érzékszerveit is megkínozza, de ő el tudja fordítani róla a tekintetét a kiállítótérben, neked viszont ez a lételemed: ezeket a festményeket nézed napokon keresztül a műteremben, teljesen kiteljesítve látóideg-ölő hatásukat. Egyik kedvenc sztorim tőled, amikor a párizsi kiállításodról ki kellett vezetni egy epilepsziás fiút, mert nem bírta a látványt. Retinagyilkos festészet – nem tudok rá jobb kifejezést.

Pedig nem kínozni akarok, inkább arra kényszeríteni, hogy a zavaró hatás miatt másképp nézzél a képre. Az a furcsa, hogy én már eleve másképp nézem, rám már nem hatnak.

Immúnis vagy a vibrálásra, mint az arzénevők a méreganyagra?

Igen. Valahogy máshová nézek, rám már nem hat. De ettől még olyan új szituációkat, téri helyzeteket akarok létrehozni, amivel ott találkozik először a néző. Kicsit hasonlóan a hullámvasúthoz, ahol az extrém élménytől kiszáll belőled a feszültség, nálam a szem a liftezéstől a kép kvázi barátjává válik, más térbe, más helyzetbe kerülve át. A festészet mégiscsak a látványról szól, én azt akarom, hogy a vizualitás hasson. Azért se adok nekik címeket (a címek csak a megkülönböztetés miatt kellenek), mert nem akarom befolyásolni a nézőt. Ezek képek, amiket nézni kell.

Részlet Bullás József Time Wave című kiállításából, 2019, Artkartell projectspace

© a művész, a Deák Erika Galéria és az Artkartell projectpsace jóvoltából, fotó: Biró Dávid

— Rieder Gábor

2019. november 29., péntek 16:05
kapcsolódó cikkek
  • Splash

    Kárándi Mónika / Splash / Artkartell projectspace

  • Dionüszosz mazo

    Bánki Ákos / VHS / Artkartell projectspace

  • Térbeli idő

    Zománclap, geometria, op art és térmodellek. Szalay Péter kivétellel erősíti a szabályt az NA-ban.

ajánló

Splash

Kárándi Mónika / Splash / Artkartell projectspace

támogatók