A festészet szelleme

Terítéken az Art Market magyar anyaga. Csúcspontok és remekművek egy csokorban, exkluzív fotógalériával.

A festészet szelleme
járta be a Millenárist!

 

Az Art+Text Budapest standja Makai Mira kerámiáival, Lakner László (balra) és Szinyova Gergő (jobbra) festményeivel, Art Market Budapest, 2016

© fotó: Bíró Dávid / Artkartell

Ahogy nemzetközi gyorselemzésünk végén írtuk, a bejáratott, profi, pesti nagygalériák rá tudnak verni kvalitásban a hozzánk látogató külföldiekre. Vaskos múzeumi anyagot vonultattak fel, nagyon erős festészeti hangsúlyokkal, vájkálva az alig ismert félmúltban. Sehol egy egyművészes stand, mindenki kipakolta az egész „raktárt”, felvonultatva a galéria teljes istállóját.

Fodor János szőrös objektje a Kisterem standján, Art Market Budapest, 2016

© fotó: Bíró Dávid / Artkartell

Elsőre fel se tűnt, de utólag visszagondolva: a konceptuális objektek és a fiatalos, feltörekvő szekció szinte teljesen hiányzott. A Chimera-Project, a Trapéz vagy a Horizont ki se állított idén a vásáron, a globális nem-festészeti fronton – a remek lengyel és szlovén galériák mellett – egyedül a Kisterem tartott ki, Fodor János szőrös ételhordójától Kaszás Tamás fa makettházikójáig. A Viltin is óriásrajzokkal és Megyik János lézervágott fémkeretével támadt, nem is beszélve az Indáról, ahol a fiatal Süveges Rita képei kápráztatták a szemet (szó szerint), de a középpontban El-Hasszán Róza nyers fadarabokkal és vérként csorgó vörössel kombinált, tükrös-mézeskalácsszíves festmény-remeke állt. (És ha már szemkápráztatás, Benczúr Emese új csillámpor-képénél – Molnár Ani standján – semmi se ragyog jobban.)

Megyik János: Keret, 2005–2006, lézervágás, patinázott szénacél, Viltin Galéria, Art Market Budapest, 2016

© fotó: Bíró Dávid / Artkartell

Az Inda Galéria standja El-Hasszán Róza festményével és Eperjesi Ágnes fotogramjaival (jobbról bekandikál Süveges Rita festményének széle), Art Market Budapest, 2016

© fotó: Bíró Dávid / Artkartell

Táblakép hátán táblakép.

Mi történt?

A festészet szelleme járta be a Millenárist!

Voltak persze más természetű felfedezések is. A Svájcban élő Kuchta Klára '70-es évekbeli kísérleti textiljét bányászta elő a genfi Violuk ügynökség, egy szívdobogtatóan menő, barna organikus csodát. A Vintage már csak stílusgyakorlatként rakott össze egy múzeumi standot, miután végigparádézta Londonban a Frieze Masterst. (És a múzeumi kitétel itt tényleg nem túlzás: Ősz Gábor – a legnagyobb nemzetközi karriert befutó, középgenerációs magyar fotós – elhagyott náci üdülőről készített felvételének a párját épp a Pompidou vette meg; és állítja is ki majd az új szerzemények külön bemutatóján a Paris Photo alatt.)

Kuchta Klára: Barna kompozíció, 1973, sisal vegyes technikával, Violuk, Art Market Budapest, 2016

© fotó: Bíró Dávid / Artkartell

Ősz Gábor: Prora No 16, 2002. szeptember 26., 3 óra 5 perc expozíciós idő 20 szobában, chibachrome print, Vintage, Art Market Budapest, 2016

© fotó: Vintage Galéria

 

LEGDRÁGÁBB MŰVEK

A vásár legdrágább műve – nem első alkalommal – Picasso utolsó feleségének, Françoise Gilot-nak a Reggeli fény című kékes félabsztrakt kompozíciója lett, a maga 74 000 dolláros árával. (Ez perpillanat 67 000 euró.) Utána pár német vendégművész érkezik (a közönséges Norman Biskytől a nem épp jelentős Ernst Weilig), majd az Art+Text grandiózus Laknere (45 000 euróval), aminek pettyeiről a művész ihletett monográfusa, Fehér Dávid komplett egyetemi kurzust is képes tartani. Kuchta Klára emlegetett textilobjektje 35 000 euró, majd 20 000 környékén besűrűsödik a mezőny, Ősz Gábor 22 000, Megyik János 18 000, és így tovább.

 

De vissza a festészethez!

A pesti galeristák láthatóan
besokalltak már
a mindent ellepő
neo-avantgárd reneszánsztól.

 

Az acb Galéria standja, Art Market Budapest, 2016
© fotó: Bíró Dávid / Artkartell

Deák Erika mi mást állítana ki, mint festészetet!? A Neon ráült az elegáns minimál-monokróm vonalra, jó ízléssel válogatva össze a kis absztrakt képeket, akárcsak az Art+Text, ahol ünnepi tűzijátékban tört ki a non-figuratív kolorit. De leginkább mégiscsak az acb tett ki magáért. Most is kibérelték a legnagyobb standot, egy kvázi-házat, kívül belül teleaggatva festményekkel. Semmi fanyarul poénkodó objekt, ami a galéria egyik fő védjegye, hanem csupa táblakép formájú és jellegű alkotás. Van köztük pár könnyen azonosítható típusmű is, Kis Róka elcsöppent csontvázától Bak Imre új háromszögeiig, de a lényeg a meglepetés! Az acb olyan ismeretlen csodákat túrt elő a feledés homályából, mint Vető János paplanra festett, 1989-es Ősmagyar portyazsák csodaszarvas motívummal című újfestészeti remeke vagy Fekete Balázs arany-fekete meandere 1981-ből. Bizsergető felfedezések! És a pécsi Ficzek Ferenc formázott vászonból (nagyon amerikaias!) készített „vörös” csillagját se csak a lelkes galériás titulálja múzeumba való remekműnek, oda is való!

Az acb Galéria standja Vető János (balra) és Fekete Balázs (jobbra a kép szélén) festményével, Art Market Budapest, 2016

© fotó: Bíró Dávid / Artkartell

A pesti galeristák láthatóan besokalltak már a mindent ellepő neo-avantgárd reneszánsztól. Mindenki imádja a '70-es évek finom konceptjeit, de jól esik most a '80-as és '90-es évek tömény festészeti energiái között tobzódni.

Látogatók Ázbej Kristóf kollázsfala előtt, Art Market Budapest, 2016

© fotó: Bíró Dávid / Artkartell

A '80-as évek divathullámának taraján pedig említsük még meg a vásár egyik non-profit érdekességét, az Ázbej Kristóf párizsi lakásának falán évtizedekig duzzadó, monumentális falragasz-kollázst. A kivágott illusztrációkból, plakátokból, fotókból és matricákból összeragasztott többszobányi képi enciklopédia akár a fotós szekció attrakciója is lehetne. De a külön vásárként számon tartott fényképes anyagot (Art Photo Budapest) a hagyományos ízlésű klasszikus fotóstermés uralja, keverve az artisztikumot a zsurnalizmussal. A Fiatal Fotósok Stúdiója domborodik ki egy-két igazán friss terméssel, például Pályi Zsófia lebegő ezüst idomával. A másik pozitív meglepetés a szintén nagyon fiatal Koleszár Adél sorozata volt a Capa-díjasok standján. Ilyen latin-amerikai maffiaarcokkal és halálkultusszal sújtott képeket kiégett és nihilista háborús tudósítók szoktak lőni, nem MOMÉ-s diákok. Viszont ők nem tudnának olyan tökéletesen illő, kopott vaskeretet fabrikálni egyik-másik homályos felvétel köré, mint ahogy Koleszár Adél csinálja. Remek kombináció!

Koleszár Adél fotói a Capa Központ standján, Art Market Budapest, 2016

© fotó: Bíró Dávid / Artkartell

Koleszár Adél fotói a Capa Központ standján, Art Market Budapest, 2016

© fotó: Bíró Dávid / Artkartell

És – utoljára, de nem utolsó sorban – kint van az Artkartell is az Art Marketen, a lapnak is otthont adó Partizán művészeivel, menő rózsaszín és nyersbeton hangulatokkal. Plusz a vásár legeslegkisebb művével, egy szivacsdarabra helyezett kavics-kombóval, amit a berlini Marika&Leopard művészpáros hagyott az intézményre a rezidencia-vendégségért cserébe.

Az Artkartell&Partizán standja Nagy Zsófia Magdolna, Oláh Orsolya, Poroszlai Eszter
és Törteli Lilla műveivel, Art Market Budapest, 2016

© fotó: Bíró Dávid / Artkartell

Az Artkartell&Partizán standja Marika&Leopard műterem-installációjának legkisebb darabkájával, Art Market Budapest, 2016

© fotó: Bíró Dávid / Artkartell

— Rieder Gábor

2016. október 15., szombat 15:50
kapcsolódó cikkek
  • A gyűjtők új generációja

    A műgyűjtők új nemzedéke beszélt motivációról, hagyományról és a műtárgypiaci friss tendenciáiról az Art Marketen. Tippek és trükkök. Kedvcsinálóval.

  • Izraeli rébusz

    A most nyíló Art Market Budapest az izraeli kortárs szcénára veti vigyázó szemét. Nagyon helyesen.

  • Rügyfakadás

    A Hejettes Szomlyazók bekerült a művészettörténetbe. Új fejezet a '80-as évekbeli koncept dadaizmusról.

ajánló

A gyűjtők új generációja

A műgyűjtők új nemzedéke beszélt motivációról, hagyományról és a műtárgypiaci friss tendenciáiról az Art Marketen. Tippek és trükkök. Kedvcsinálóval.

támogatók