Neked nem kell így járnod, ha nem tudsz így menni

Budapest Street Archæology – Fővárosi urban art a 21. századból

A Fényes Adolf teremben 1986-ban megrendezett Budapesti falfirkák I-II. című kiállítás kapcsán a korabeli sajtóban megjelent cikkek számottevő része arra a kérdésre kereste a választ, hogy “tulajdonképpen mi is a graffiti?”. A vendégkönyvi bejegyzések és a különböző médiumoktól érkező kommentárok mind arra utaltak, hogy létezik a köztudatban egy eléggé átlagos kép a dolog lényegéről. Ezek szerint a falfirka trágárságok, WC feliratok, különféle obszcén rajzok, (tiltott) politikai jelszavak és egyéb szövegek legtöbbször alacsony “művészi” színvonalon létrehozott egyvelege. Ezzel párhuzamosan azonban az említett kiállítás képei és dokumentációi mégsem ezt tükrözték. Az esemény mindenekelőtt sokkal kisebb vihart kavart, mint az elvárható lett volna. Az egy-két dühödt hangot elnyomta a jóindulatú vagy tartózkodó érdeklődés. Akik mégis felemelték a hangukat, azoknak leginkébb a bemutatási környezet okozott fejtörést, hiszen  “falfirkákkal tele van a város, miért kellenek ezek egy kiállítóterem falai közé?”.
Mondani sem kell, a kiállítás óta eltelt időszakban a graffitivel kapcsolatos kép csak tovább bonyolódott, miután a kultúrák közötti kommunikáció természetes velejárója az underground mainstreamesedése valamint az ahhoz kapcsolódó elemek eltérő jelentőséggel való történetiesítése. Számos kiállítás és projekt foglalkozott már a téma origójával és az azóta eltelt – majdnem harminc év – termékeny időszakának eredményeivel. Ilyen most is a Deák 17 Galériában a december közepéig megtekinthető
Budapest Street Archæology című kiállítás is, amely újra időszerűvé teszi azt a kérdést, hogyan és miként lehet 2021-ben bemutatni a hazai street art “arany éveinek” számító időszakát és alkotóit. Mielőtt erre rátérnék, idézzünk fel pár mérföldkőnek számító eseményt a műfaj történetéből.


Budapesti Falfirkák, katalógus. Borítóterv: Maurer Dóra. Budapest, 1986

Az első magyarországi tárlat és a hozzá kapcsolódó tanulmánykötet bizonyítja, hogy nálunk is szép számmal akadtak már a '80-as évek derekán olyan szakemberek, akik művészetként kezdték érteni és értékelni a városi környezetben felbukkanó jelenségeket. Festékszóró spray-vel készült graffitik a ‘70-es évek óta léteztek; az Egyesült Államokban az évtized közepétől, Európában, – elsősorban Amszterdamban – pedig a ‘80 évek elejétől kezdtek el komolyabban felfigyelni és foglalkozni az utcai irányzat művészeti, társadalmi jelentőségével. A szubkultúrával kapcsolatos nemzetközi áttörést aztán az 1983-as Style Wars című dokumentumfilm, továbbá Martha Cooper és Henry Chalfant képeit kiadó 1986-as Subway Art antológia jelentette.  


                                                                               Style Wars dokumentumfilm, az 1983-as eredeti 2014-es digitális felújítása (bluray)

A street art kultúra hazánkban az új évezreddel kezdett  kibontakozni. A kétezres évek közepétől pedig már szép számban jelentek meg a témával foglalkozó kiállítások, illetve olyan helyek, – a legtöbb esetben kocsmák vagy kávézók –, ahol a látogatók találkozhattak az utcán zajló művészet friss és érdekes alkotóival, jelenségeivel. Ilyen volt egyebek között a Boulevard & Brezsnyev, a Kuplung, a Tűzraktér, a Mumus, a Sirály és a Kultiplex. Ezek a helyek a romkocsma-kultúra kialakulása előtt voltak a műfaj ikonikus úttörői. Ne feledkezzünk meg a Műcsarnok Bistro ‘00-es évek első éveiben (2003 - 2005) szervezett kiállításairól, a 2006-os Budapesti Őszi Fesztivál keretében megvalósuló Körút fesztiválról, de a 2000 óta évről évre visszatérő ARC plakátkiállításról sem. Ezek egyenként és együttesen is komoly szerepet töltöttek be a hazai street art kultúra terjesztésében és keltetésében. (Ezért is érthetetlen, hogy a szóban forgó ifjúsági galéria kiállításán egy mondat erejéig sem kerülnek említésre.) 

A graffiti és a különféle utcai nyomhagyások (vésések, feliratok, firkák) ugyanakkor nem moshatók össze teljes mértékben a street art alá tartozó, "komolyabb" művészeti alkotásokkal. Vitathatatlan ugyan, hogy a kettő egy tőről fakad, hiszen mindegyik a városi térben történő maradandó beavatkozások eredménye. Sőt, sok esetben a céljuk is megegyezik: az elmondani kívánt üzenet minél nagyobb nyilvánosság felé történő továbbítása. Csakhogy míg a graffiti egyértelműen az “egóról” szól, addig a street art lényege a hétköznapokból való kizökkentés vagy a fogyasztói társadalommal szemben megfogalmazott kritika. A street art mindezeket egyszerű, érthető jelekkel vagy szimbólumokkal, populáris eszközökkel (matrica, plakát, stencil) kommunikálja. Az egyes műfajok közötti határvonalak ugyanakkor sokszor nehezen észlelhetőek, és a városi térben megjelenő alkotások definíciói javarészt fedik egymást – ezeknek a meghatározása és értelmezése azonban egy önálló publikációt igényelne. Peldául a szándékosan vagy öntudatlanul létrejövő karcok, firkák, sérült felületek és az ezeket eltakarni kívánó festések, javítások egyidejűeleg számítanak street art-nak, urban art-nak és az utca emberének a kézjegyének. De a választások vagy az építkezések, balesetek helyszínelése alkalmával keletkezett úttesti és járdákon felfestett jelek kapcsán is igen nehéz eldönteni, hogy milyen műfajba is tartoznak igazán. 


If I saw that in a gallery I would say, this is art, DEPOSIT, Hurrikan Press

A Deák 17 Galéria tárlatán szintén problémát jelent a műfaji kategóriák szétválasztása. De nem a fenti okokból, itt vélhetőleg szándékosan lett összemosva a street art szó szerinti jelentése a több évtized alatt megvalósult kiállítások, művészeti projektek, kiadványok, könyvek és kutatások “néma” konszenzusa alapján létrejött műfaji elképzelésekkel. A bemutatás a szónak csupán a mainstream értelemben vett jelentését vizsgálja, így történhetett az, hogy egy térbe kerülhetett a graffiti és a street art, a legális és az illegális, a szubkultúra relikviái és a szimpla díszítő elemek vagy a mini szobrok, illetve a giccsbe hajló műfajhoz kapcsolódó kellékek,az oldschool és a jelenleg is aktív alkotók. A kiállításon látható alkotások valami oknál fogva védettséget élveznek az utcán lévő társaikkal szemben. Az ezzel kapcsolatos zavart csak növeli a sok esetben megmosolyogtató koncepció, hiszen semmiképp sem tekinthetünk erre a szubkultúrára “egy globális művészeti összeesküvésként” de még csak “egy izgalmas társasjátéknak” (Zsigó Blanka) sem mondhatnánk. Ezek az utcai beavatkozások rizikós folyamatnak, egy kockázattal járó tevékenységnek számítottak a maguk idejében. A legtöbb esetben ugyanis egy kriminalizált nyomhagyásról beszélhetünk, amit nem feltétlenül a tét nélkül létrehozott, költséges printek tudnak a leginkább szimbolizálni, a téma iránt érdeklődők számára. 

Mindettől eltekintve a kiállításon látható művek összetartó stratégiája a látszólagosság. Hiszen számos street art-hoz kapcsolódó (részben vagy egészben, ez tulajdonképpen mindegy is) személyt és alkotást helyez önkényesen egymás mellé – vitrinbe zárva –, azt a látszatot keltve, mintha reprezentálni kivánna a témával kapcsolatban fontos tényeket, elemeket. Pedig a legtöbb esetben csupán annak a felső és sérülékeny rétegét mutatja be. Tehát a műfaj pillanatnyi képviselőinek a felülreprezentálásával kívánja eltakarni “az el nem végzett munkát”, az alapos és mélyreható kutatást hiányát. 

Az eddigi hiányosságok mellett a hazai szubkultúrát meghatározó megannyi alkotónak (Olivér Arthur, Dr.Acid, Kormfox, Slow vagy a Kétfarkú Kutya Párt) a bemutatása, de minimum megemlítése is elmaradt, együtt az építkezések, bezárt üzletek üres kirakatai vagy választások alkalmával keletkezett üres, alkotásra ösztönző felületekből született városi szituációk ismertetésével. 

Meglátásom szerint azonban a kiállításon leginkább a “piszkosság” nem volt meg. Ami azzal a romantikus képzettel magyarázható, hogy egy white cube steril környezetében kísérelték meg mindenáron heroizálni az utca művészetét. Eközben pedig a galériába vezető lépcsőházban sűrűn kihelyezett táblák hirdetik, hogy: NO TAGS, PLEASE! Ezzel is egyértelművé téve a helyszínnek a bemutatott témától való távolságát.

A kulturális intézmények elsősorban arra vállalkoznak, hogy információt közvetítsen a közönségük számára. A szóban forgó tárlat csupán látszatra teljesítette ezt és az eredeti célkitűzését, hogy a “ street art elmúlt húsz évét történetileg feldolgozza és bemutassa”. A kiállítás felületessége alapján sajnos könnyű belátni, hogy a témával kell és érdemes is értően foglalkozni. Hogy évtizedek elteltével ne merüljenek fel olyan kérdések amelyekre már számtalanszor megtalálták a választ. Félreértés ne essék, fel lehet tenni ugyanazokat a kérdéseket, de csupán akkor, ha tudunk vele valami újat mondani, illetve ha ezekre újabb lehetséges válaszok is érkeznek. Pusztán remélni tudom, hogy az itt elkövetett pontatlanságokat valamilyen módon a szakma vagy maga a szubkultúra az utókor számára helyreállítja.

A street art hazánkban való megjelenése óta eltelt időszakban sok mindent látott már a szubkultúra aktív, illetve passzív résztvevője. A tűzfal festések megjelenésétől, a festésekkel foglalkozó cégek monopol helyzetének az ide-oda alakulásától, az állami street art megrendelések és a műfaj teljes elérdektelenedésén át, egészen a kereskedelmi galériák blockbuster jellegű hatalmas “kirakat” kiállításáig. A szubkultúrát reprezentáló intézmények résztvevői, természetes módon az eltelt évtizedek alatt cserélődtek. A változó intézményi színtéren nem nagyon vannak régi motorosnak számító helyszínek. A legújabb szereplője a galéria hálózatnak a Horánszky utca 5. szám alatt (a “nagy” Lumen épületében) található REDU Gallery & Art Print, amely remélhetőleg teljesíteni tudja az intézmény elképzeléseit, és hosszú távon is képes lesz a hazai illetve nemzetközi szcéna résztvevőinek a  bemutatására.

— Kovács Kristóf (Sajnos Gergely), helyszínelő

2021. szeptember 28., kedd 19:14
kapcsolódó cikkek
  • Gyros in the Pocket

    Alternatív művészeti bemutatóhely szeptembertől a Dózsa György úton, 1m2-en!

  • Balkán Rómája

    Európai kulturális főváros a bolgár végeken. Plovdiv és a street art.

  • Beton Piknik

    Május 14-én összejön a hip-hop szcéna legjava a Szentendrei úton. Graffiti, break bajnokság, rap, újcirkusz, splam poetry és képzőművészet. Interjú az underground találkozó szervezőivel, Budha Tomival, Fekete Zsolttal és Pátkai Marcellel.

ajánló

A nagy kívül

Fokrendszerek – művészeti akció a csongrádi erdőben sötétedéstől virradatig

támogatók