Fotelkiállítások

Felfedezett hetvenes évek, ellipszis pályák, kerámia trófeák, csodakamrák és a totyogó pingvinek. Videón néztünk kiállításokat: úgy bármikor lehet. Fotelprogram az ünnepekre.

A kényszerű pandémiás helyzet kihozta a legjobb fajta alkalmazkodóképességet a pesti galériás világ szereplőiből. Bár eddig a profi minőségű befotózás is gondot jelentett néha, most sorra nyílnak az online viewing roomok és egymás sarkát tapossák a körbenéző kiállításvideók. Összeszedtünk egy ígéretes válogatást, hogy a vírustól sújtva se maradjunk kortárs képzőművészet nélkül.

A hetvenes évek – kifogyhatatlannak tűnő – kútjából merített a Viltin Galéria idén ősszel. Megrendezte Joláthy Attila (1927-1998) rég várt kiállítását. Hard edge esztétika retró színekkel, tekeredő formákkal, billegve a konkrét művészet és az emblémákra redukált absztrakció penge élén (– kemény élén, hogy ne hagyjuk ki a ziccert). Joláthy műszaki rajzolóként eredendően is vonzódott az ipari nonfigurativitáshoz, de az ötvenes évek elején nyilván csak figurális festőként léphetett pályára. 1956-ban Párizsba menekült, ahol megcsapta a kortárs művészet szele. Egy évtized alatt úrrá lett rajta a geometrikus absztrakció, kis franciás stichhel. Képeit nem a steril akril hűvös homogenitása jellemzi, hanem a szaftos olajfesték – idomok köré zárt – érzéki geometriája. A nagy világsztárok közül a szintén párizsi iskolába tartozó, de argentin születésű Julio Le Parc tekeredő op art kígyói kínálkoznak párhuzamként. Akárhogy is, Joláthy hazaköltözött 1974-ben, de itt hiába kapcsolódott vissza a művészeti közéletbe, egészen a közelmúltig, míg a Viltin fel nem fedezte munkásságát és be nem illesztette a neoavantgárd geometria széles kontextusába, meglehetősen visszhangtalan maradt. Most viszont eljött a Joláthy-reneszánsz ideje: hadd tekergőzzenek az érzékeny logika kígyói!

 

Régi kedvencünk, Makai Mira a Négyszoba Galériában varázsolt egyet. (Illetve – a cím tanúsága szerint – inkább kincsek után kutatott.) Tűzijátékszerű változatosság, csak kapkodjuk a fejünket a pöndörödő tigrisbajszok, óriás békák és karmos trófeák között. Mázas kerámiaplasztikák, textil kiegészítések, tarka festmények és egy falra felszegezett pamut szörnyetegbunda. Makai Mira organikus absztrakt formavilága most – az elmúlt évben – átbukott a realitás küszöbén, és bumfordian cuki vagy épp ijesztő figurák képében öltött testet. Méretes kerámia totemállatok, fehér szőrmezsámolyra állított zsákállatkák és a hibrid trófeák sora: agyagkígyókból kiömlő műszőr zuhatag, tüskés tányérszarvakhoz csatolt ezüstös lófarok, kerámiafodrokba tűzött pamutfonál előke. Az együttes a digitálison túli új materializmust ünnepli, ahogy az ősi kreatúrák és történelem előtti képzetek a természettudományos filmek világával keverednek össze a szemünk előtt. King Kongra koralltelep felel, kúszóbékára indián totemoszlop. És az egészet egy 8 bites, hibátlan címfelirat koronázza meg!

 

A misztikus fényben derengő fényinstallációk mestere, Mátrai Erik az AQB Project Space-ben egész furcsa meglepetésben részesíti a nagyérdeműt. A fehér elemek széleit derítő reflexszínek vagy a magasztos lámpainstallációk helyett ezúttal festményeket mutat be. Mátrai műtermében három-négy éve folyamatosan készülnek a vászon- és papírképek, ugyanarra a központi motívumra, az ellipszisre hangolva. Az akril szpré komplementer oválisokat rajzol egymásra. Az égboltra írt kozmikus bolygópályák íveit megidéző képek hűek maradnak a korábbi misztikus fénytanulmányokhoz. A kopottas felületeken egymásra rétegződő, csíkozódó, pettyeződő, szivárványozódó ellipszisek nem a geometrikus absztrakció hűvös nyelvét beszélik, de azért kacsingatnak a későmodernizmus tradíciója felé is: egy kis op art, egy kis konkretizmus. De érzékeny felületük beszippant, az álom és a valóság köztes területére. Hol optikai fényvarázslatnak tűnnek, hol kozmikus térképek csillagászati vázlatainak, hol pedig – szélsőséges esetben – elmosódó repülőcsészealjak szemcsés dokumentumainak. És hogy a megfoghatatlanság érzete még erősebb legyen, a műteremtárs Borsos Lőrinc duó beszállt pár sötét anyaggal átitatott ellipszissel, felhasználva a stúdióban fellelt maradékokat. (Szerencsére diszkrét varázsköreik nem idézték meg a tárna mélyén alvó szörnyeteget.)

 

Ferenczy Zsolt püspökladányi műterméből kitekintve gyarmatosította a fél világot és a kapitalizmust. A Klónia cím alatt futó kiállítás szédületes történeti távolságokat jár be, a Holland Kelet-indiai Társaság természettudósaitól a szovjet katonaság hortobágyi bombalőteréig. A DIY Kunstkammer a debreceni MODEM white cube termeiben állt össze: arzenál bambuszbotos pszeudo-fegyverekkel, műgyantába zárt bogarak, nyüzsgő hangyakolónia, invazív faágak, majomportrék, playmobilok, bombahüvelyek és kitömött madarak. A sokszínű tárgyegyüttes a holland aranykorban, a kapitalizmus és a gyarmatosítás kezdeti fázisában bolyong, de néha átugrik a korabeli magyar provinciába is. A technikai tűzijáték mellett a prímet a festészet viszi, legyenek kihajtott dobozkartonra festett kínai-stílusú „tekercsképek”, vagy szürreális, klasszikus olaj-vászon művek. Ferenczy külön bejáratú szürrealizmusa nem a tudatalatti automatizmusából táplálkozik, hanem kultúrtörténeti jelképeket sűrít groteszk együttesekbe. (Már ha épp nem busó harcművészként pörgeti műtermében a félelmetes bambuszrudat.)

 

És aki kortárs klasszikusra vágyik, az megnézheti az Ixeket, Maurer Dóra legfrissebb fatábla-vászon kombóra festett akrilképeit a Vintage kínálatában. Alapszínekből kevert őszikék, fékezhetetlen, locsi-fecsi vidámsággal. A konkrét ívek felpöndörödnek és kedvesen vonuló pingvinekké alakulnak át. Bizony: pingvinekké. Sehol a jó öreg modernista geometria jelentéstaszító rendszerépítése, a homogén mezők addig pöndörödnek, addig hatják át egymást, míg a piros csúcsból pingvincsőr lesz, az álló hasábból pedig totyogó madártest. Közben a színek kedvesen diskurálnak egymással, csendre intik, vagy felerősítik egymást. „Szabad ez csinálni?” – tette fel magának a Maurer Dóra a kérdést. Majd nevet.

A Tate után már bármit lehet.

— Rieder Gábor

2020. december 29., kedd 10:00
kapcsolódó cikkek
  • A legyek ura

    Az AQB föld alatti kazamatáiban a kortárs művészet kimondhatatlan új valamije burjánzik. Sötét, zsigeri tapasztalat.

  • Expozíció

    1976/2017. Egy negyven évvel ezelőtti legendás neoavantgárd csoportkiállítás felelevenítése. Reunion és feltámadás.

  • Frieze hét

    A nemzetközi műkereskedelembe visszatért az erő. Business as usual. Képgalériás beszámoló.

ajánló

Képzeletkonyha

MENÜ imaginaire / Culinary Institute of Europe / OFF-Biennále

támogatók