AZ ÖSSZES KÉP: Részlet Puklus Péter Hős anya _ Alcím című kiállításából, 2018–2019, Glassyard Galéria
© a Glassyard Galéria jóvoltából, fotó: Kiss Imre
Puklus Péter: Hős anya _ Alcím
Glassyard Galéria
2018. október 27–2019. január 19.
Képzeljük el, hogy egy férfi belép a szobába, odasétál az egyik falhoz és könnyedén, szabad kézzel felrajzol rá egy tökéletes kört. Persze, tudjuk, hogy ezt a mozdulatot hosszú felkészülés és gyakorlás előzte meg, de a kérdés nem az, hogy mi volt a tökéletes kör előtt, hanem hogy mi következik utána. Mi van az után, amikor a felkészülés időszakában célként megjelenő tökéletes kör – ami voltaképpen egy illúzió – egy ponton valóságossá és jelen idejűvé válik? Amikor a tökéletesség vágyképe egyszer csak megvalósul? Søren Kierkegaard A halálos betegség című könyvében írja, hogy az illúzióban és azonnaliságban való élet maga a reményvesztettség. Az egyszerre elérhetőnek és elérhetetlennek tűnő tökéletes kör, mint vágyott cél megvalósulása, ahhoz hasonló, amit Kierkegaard a boldogság kapcsán ír. A boldogság – ami nem összetévesztendő az elégedettséggel – azonnali megtapasztalásának sürgetése valójában a kétségbeesés legkedveltebb lakóhelye, – írja- hisz az azonnaliság – nyugalma és látszólagos karaktere ellenére – valójában félelem, félelem a semmitől. Kierkegaard a kétségbeesést nem egy különleges állapotnak tartja, hanem olyannak, ami voltaképpen többeket érint, mint akiket nem, még akkor is, ha ennek nem feltétlenül vannak tudatában, és bár betegséghez hasonlítja, mégsem tekinti feltétlenül egy sötét, depresszív és lehúzó állapotnak, hanem pont annak felemelő vagy akár felszabadító voltára hívja fel a figyelmet. Puklus Péter A Hős Anya - Hogyan építsünk házat? című legújabb sorozatából válogató kiállítás nem a heroikus anya figuráját vagy az anyai-szerephez kapcsolódó társadalmi elvárások konfliktusait járja körül, hanem a sorozat egy alfejezeteként kifejezetten az apára koncentrál. A férfire, aki családot alapít és házat épít, aki nap mint nap döntéseket hoz, aki elégedett azzal, amit elért, és azzal, ahol tart, aki erős és stabil, és akit mindez olyannyira erőtlenné és bizonytalanná tesz, hogy néha már megmozdulni is képtelen.
A kiállítás voltaképpen portré egy férfiról, akit szinte összenyom a kétely és a kétségbeesés, aki – hol vakmerőségből, hol saját bizonytalansága miatt – becsukott szemmel rohan előre egy úton, amit újra és újra felrajzol magának, kiutat keresve azoknak a céloknak a szorongató súlya alól, amiket saját maga állított. Portré egy férfiról, aki szembenéz ezzel a bénítóan nehéz, ugyanakkor mégis könnyed tökéletes pillanattal. (Szalai Borbála)
