Gondolat Plasztika

Nemzetközileg jegyzett kortárs művészek performansz-előadásai a Trafóklubban. Avagy könnyed esti tripek az alkotói pozíción, a társadalmon, a valóságon, illetve a bioszférán innen és túl.

lazák és közvetlenek,
miközben új áramkörökbe
kapcsolják a gondolkodásunkat

A Gondolat Plasztika második szériájának ugyanúgy, mint a 2014-ben rendezett elsőnek, a Trafó ad helyet. A kortárs art worldben otthonosan mozgó hazai és külföldi alkotók részvételével egészen áprilisig tart az idei program. A sorozat középpontjában pedig a nemzetközi színtéren egyre népszerűbb „lecture performance” műfaja áll, amely sajátosan vegyíti a kutatási beszámoló, a prezentáció, a konferencia-előadás, a portfólió és a művészeti akció jegyeit.

Szövegileg, képileg, hangilag, gesztusilag többszörösen összetett eseményekről van szó.

Ugyanakkor olyan nyitott formák, amelyekbe akár szellemileg, akár tevőlegesen a közönség is be tud kapcsolódni. Esetükben a könnyedség nem azt jelenti, hogy ne vetnének fel fajsúlyos témákat. Hanem azt, hogy lazák és közvetlenek, miközben új áramkörökbe kapcsolják a gondolkodásunkat.

A második alkalomra látogattunk el.

Pedro Barateiro: The Sad Savages, 2014

© Pedro Barateiro és a Trafó Galéria jóvoltából

Az első előadó, a portugál Pedro Barateiro a természeti és gazdasági események párhuzamosságaiból indult ki. A dél-európai országok pálmafáit pusztító bogarak terjedését az ugyanabban a régióban ezzel egyidejűleg kialakuló gazdasági válsággal vonta párhuzamba. Az előadás különféle területeket érintve (kolonializmus, filozófia, eszmetörténet, kultúrakritika) olyan fogalmakat vizsgált, mint a szomorúság, a barbárság, az invenció vagy az imitáció. Mindebbe pedig belefűzte saját munkáit is. 2012-ben írta a felolvasott szöveget, de elmondása szerint azóta sem kellett rajta változtatnia, mert ma is érvényesnek tartja (lásd a vele készített interjút).

Az elhangzott szöveg, a diasorozat és a művész fizikai jelenléte sajátosan egybekapcsolódott. Barateiro végig a vetítésben állt, mintegy belekomponálva magát a témába. Amellett, hogy nagyon menőn nézett ki így a fehér pulóvere, beemelte a személyes szempontot – tudniillik ő is az egyidejűségek része, azaz nem lehet külső megfigyelő. Ezáltal pedig reflexió tárgyává tette azt a szemléletet, amely szerint a művész érintetlen és tiszta felületként felfog és közvetít társadalmi üzeneteket.

Szintén önreflexivitás jellemezte a Kis Varsó (Gálik András–Havas Bálint) Kiselőadását. Még pedig egy szellemes duplacsavarral. Mécs Miklóssal való kollaborációikat mutatták be időrendben, fényképes dokumentációval, videóval illusztrálva. A koncepciót a következő szibillai aforizmában foglalták össze, amely méltán állhatna a delphoi jósda falán: „A művész egy másik művészre mutat.

Kis Varsó: Kiselőadás, 2017, Trafóklub

© a Trafó Galéria jóvoltából

Az előadás személyes példákon keresztül szemléltetve, tulajdonképpen a művészek közötti szakmai kontakthelyzetekre és azok belső dinamikájára kérdezett rá. Az együttműködés milyen formái valósulhatnak meg bizonyos alkotók között? Hogyan módosulnak mindeközben a művészi szerepkörök és pozíciók egymáshoz képest? A személyes és a kutatói attitűdök kölcsönhatásai milyen viszonyulásokat és milyen perspektívákat teremtenek? A Kis Varsó performansz-előadása így azon kutatásaikba illeszkedik, amelyek a művészek különböző (élet)helyzeteire, szereplehetőségeire és stratégiáira kérdeznek rá.

A kortárs kultúra közegének cselekvőjeként, tárgyaként vagy éppen annak alakítójaként veszik szemügyre, úgy, hogy a kapcsolati hálózatok kontextusában vizsgálják. Előadásukban, bár egy másik művészről beszéltek, voltaképpen saját alkotói pozíciójukra és praxisukra is utaltak. Mert a szibillai aforizma egyfajta palindrómaként, fordítva is igaz: „A művész egy másik művészre mutat.”

 

— Mészáros Zsolt

2017. február 21., kedd 21:12
kapcsolódó cikkek
  • „Minden akció bátorság”

    Petőfi Sándor: A nemzethez című versének egy részletét felolvasva volnult utcára Pátkai Rozina. Az énekesnő, dalszerző, képzőművész performanszáról Takáts Fábián kérdezte. 

  • Ez én magam vagyok!

    Meglepődve tapasztaltam, hogy a Gyűjtemény címszó alatt nyílt Ladik Katalin tárlat elnevezése ellenére milyen szerény méretű.

  • Exhibíció és performansz

    A műtárgy száz százalékban nem elég a kifejezéshez. Interjú Szirtes Jánossal.

ajánló

God bless this mess

Szellemidéző szeánsz és maszturbáló nyuszika

támogatók