legyen akár mozitörténeti kiállítás,
retró bazár, értelmiségi számvetés,
elsősorban mégiscsak egy nagy rakás
vizuális madeleine sütemény
Nehezen bekategorizálható kultúrtörténeti búvárkodás a vizualitás bolhapiacán. Mivel a téma szigorúan Jancsó Miklós 1963-as Oldás és kötés című klasszikus mozija, egyértelmű a válasz: nyilván egy filmtörténeti tárlatra érkezünk.
Csakhogy. A bejárat mellett mindjárt ránk ugranak a szocmodern bútoripar legismertebb szék klasszikusai, a lyukas támlájú, költői eleganciájú Erikától az univerzális Gábriel Frigyes-féle faszékig. „Tiszta retró kiállítás, csak elkésett tíz évet” – mondanánk, ha nem folytatódna az anyag a budai vár második világháború utáni modern beépítéseivel, illetve az ezeket illusztráló széles, építészeti homlokzati tervrajzokkal.
Egymás után harapunk rá a kurátori madeleine sütikre, nézzük a borzalmasabbnál borzalmasabb képcsarnokos festményszörnyetegeket, amik a maguk idején olcsó derűvel próbálták visszaadni a korai Kádár-kor vészterhes konzumkultúráját. Majd beletapicskolunk a mélyébe, az absztrakció–realizmus vitájába, hiszen ez az az időszak, amikor – Németh Lajos óvatos témafeltevése nyomán – elkezd vitatkozni róla a párthű szaksajtó, hogy végül is egy leheletnyit lehetne engedni a non-figuratív művek szigorú fojtónyakörvén.
És itt a kulcs, a „vitánál”, hiszen ez egy értelmiségi kiállítás – ahol az utjátvesztett mai értelmiségi együtt foghatja a fejét a klasszikus '60-as évekbeli példaképeivel. Céltalanul csatangolva a politika és a hatalom konstrukciói között, keresve a modern (pl. underground mozi) és az archaikus létmód (a bartóki Cantata Profana) közötti fogódzókat, miként Latinovits Zoltán látogatja végig a kísérleti filmes házibulit, a szépirodalmi kávézót és a gyerekkor színhelyét, az alföldi tanyavilágot.
Csak ma már nincsenek hasonszőrű fórumok, mint amiket a mi hősünk – még ha zavarodottan is – de végiglátogatott a fővárosban. Hol van már Dr. Levendel László mentsvárként szolgáló tüdőklinikája, Dr. Végh László röntgenorvos kísérleti zenei szalonja, vagy akár a szobrászműtermekkel telipakolt Várkert Bazár!? Sőt, a korszak értelmiségi hőse, a sokszínű szellemi holdudvart kiépítő, drága kocsin furikázó, de reneszánszemberként rengeteg mindenhez értő orvosdoktor is hiányzik!
Bármi is ennek a kiállításnak a műfaja, legyen akár mozitörténeti kiállítás, retró bazár, értelmiségi számvetés, elsősorban mégiscsak egy nagy rakás vizuális madeleine sütemény. Ami száz irányba indítja el – a bárki által ismert tárgyakról és művekről elrugaszkodva – az emlékezés prousti folyamát.
