Artkartell - 100 metronómra

Az időnk

mérve van.

Részlet az Időalap című kiállításból (Komoróczky Tamás videója), 2015/2016, Új Budapest Galéria

Az Új Budapest Galéria Időalap című kiállításán szereplő egyes munkákról szinte nem lehet külön beszélni. Szinte, és gyakorlatilag se, hiszen sok-sok órányi anyagról beszélünk, ami túlmegy a többszöri látogatás határain is. Nincs rá hely (idő). A belépés pillanatától kezdve beindul a megfigyelő-megfigyelt skizofrén helyzete, amin nem segít a figyelmeztetés sem: „Ön most videóval megfigyelt területre lép. Önt figyelni fogják és a képet rögzíthetik.” Talán; de jobb, ha tudunk róla. Mindezt egy teljesen tét nélküli helyiségbe befordulva olvashatjuk, ahol a sarkokban tényleg kis kameraszerű dolgok pislognak a látogatóra, miközben a Bálna folyosójára irányított kamera mögé kerülünk. Az időnk mérve van.

Maurer Dóra: Időmérés, 1973/1980, film (kiadó: SUMUS Wien-Budapest, operatőr: Gulyás János, Stocker Károly, 16 mm kísérleti film, fekete-fehér, néma)

Mindjárt nyitásnak vera ikonként Maurer Dóra hajtogatós Időmérése adja meg a takkot, úgyis mint a kiállítás esszenciális tengelye. A film ugyanarra a vászonra történik, mint amelyet a művész a felvételen felez és felez és felez (de azt mindig pontosan). Most, a szemünk előtt rendeződik a textil, aminek fotódokumentációja ott sorakozik a videó mellett a falon. A mű valós idejei párhuzamosan mutatkoznak meg nekünk a jelenben. Szépen, pontosan, ez lesz az időmérték, az alap.

Részlet az Időalap című kiállításból (Szegedy-Maszák Zoltán és Fernezelyi Márton intermédia alkotása), 2015/2016, Új Budapest Galéria

De még csak ez sem mondható el teljes bizonyossággal, mivel van olyan munka, ahol az időbeliség mellékes. Több film (?) is fotó alapú – vagy pontosabb, ha állóképet mondunk –, amit aztán megmozgat az alkotója. Az időszerűség ezekben viszont némileg biceg, hiszen úgy van bennük, mint egy festményben. A befogadás, és nem a mű immanens ideje számít. Az időbeliséget tehát elég tágan kell értelmeznünk, ha ezt választjuk a kiállítás alapjául. Szegedy-Maszák Zoltán és Fernezelyi Márton virtuális 3D installációja is folyamatosan jelen idejű: magunk térképezzük fel a „teret”. Mi bontjuk ki a környezetet, ami valójában már ott volt, ott van.

Németh Hajnal: Összeomlás – Passzív interjú, 2011, kísérleti operafilm 12 részben (újravágott verzió: 72 perc, Full HD, sztereó)

Németh Hajnal Passzív interjúja még mindig kikerülhetetlen, és ugyanazzal a monotonitással szuggesztív, ami egyszerre feszélyez és szögez maga elé. Nem lehet elmenni előle vagy elnézni róla – olyan, mint egy baleset, aminek szép a hangja. De az idő itt inkább a történet ideje, másfajta mérték, mint amely a többi munkát jellemzi.

A kiállítás legerősebb pontjai viszont azok a munkák, ahol az „időalap” súrlódásba kerül a néző idejével. A Société Réaliste A Life to See projektjében a német filmrendező, Leni Riefenstahl élethosszának megfelelő filmet vágott össze: egy életnyi, 885768 órányi filmet. A vetítés 2012-ben kezdődött és 2113-ig fog tartani a neten. A kizökkent, fordított idő pikantériája: óránként egy képkocka, ami soha nem ismétlődik. Egy élet képei, egy másik élet képeiből.

Barnaföldi Anna Médiaetűd munkája a hétköznapi helyzet banalitása. A televízió adása, és az azzal párhuzamosan megtörténő, TV képernyőjén látható tükörkép kettősségének gondolatával játszik el: a kétféle jelen egy felületen való találkozása, amivel a néző is találkozik.

Vándor Csaba: „Lemegyek a földbe lakni…”, 2012/13, videó installáció

A „Lemegyek a földbe lakni…” Vándor Csabától talán a legszebb darab, amely közben véresen komoly is. Egy sírgödör megásása, majd betemetése, felgyorsult képekkel bemutatva, komótos népdallal kísérve. Munkadal, ami a takkot adja, a lapát földnek és a befogadónak.

Barnaföldi Anna–Horváth Zsófia: Intermédia analóg filmvágás – Válogatás Rigó Mária kurzusán készült munkákból, 2010–2015

Időalap – Idő-alapú médiaművek a kortárs képzőművészetben
2015. december 5–2016. március 20.
Új Budapest Galéria

100 metronómra

A fólia illúziója // Interjú Rónai Viktorral