El Kazo back

Élet&mű a Nemzeti Galériában. Performansz, fétis, festészet és vándorállatok. Mérlegen El Kazovszkij életműve.

Képregényként megjelenő négyzetes, applikált El Kazovszkij-képek a kiállításról

© a Magyar Nemzeti Galéria engedélyével

Egyrészről nincs benne semmi különös, hiszen El Kazovszkij a '90-es és 2000-es években végigszerepelte a hazai közszcénát, másrészről viszont egész furcsa manapság egy állami intézményben – pláne a mindig kissé avítt Nemzeti Galériában! – nyíltan beszélni transzneműségről, szado-mazo fétisekről és hasonlókról. Márpedig a grandiózus El Kazo életmű-kiállítás pont ezt teszi, hiszen nem is igen tehet mást: a 2008-ban meghalt, női testbe született férfilelkű művész által épített magánmitológiának ez az egyik kulcsa. (A sok egyéb kulturális dekóder mellett, mint például a görög tragédiák, a klasszikus orosz balett, az olasz metafizikus festészet vagy a punk.)

A vörösmárvány múzeumszárny alsó szintjét ellepik a Dzsan-panoptikumok (1977–2001) gigantikus monumentumai és apró emlékmorzsái. A kiállításra rekonstruálták a nagy műcsarnoki performansz teljes díszletét és egy óriási, fekete vándorállat-szobrot. Körben pedig archív videókon fut a magyar performansz-művészet talán legerőteljesebb, csúcs sorozata, a Dzsan-panoptikum El Kazovszkijtól. Historikus jelmezekbe bújt szereplők félig élőképszerű, félig színpadi előadása, klasszikus irodalmi és zenei aláfestéssel. Élveteg androgün figurák, rizsporos parókás rokokó dámák, tüllruhás balerinák, erotikus maszkok, neccharisnyák, tollak, kellemkedés – görög filozófiával, underground haverokkal és punk spiritusszal.

El Kazovszkij műcsarnokbeli Dzsan-panoptikum előadásának díszlete

© a Magyar Nemzeti Galéria engedélyével

El Kazovszkij teljesen egyedi és nagyon markáns hangon szóló művészete különös mix. Keveredik benne a klasszikus oroszos műveltség, a posztmodern historizálás és a '70–80-as évek, Sid Vicious, a hajtókát ellepő kitűzők, az újfestészet és a magánmitologizálás.

El Kazovszkij installációinak együttese

© a Magyar Nemzeti Galéria engedélyével

El Kazovszkij: Kék hegyi Venus, hullámpapír, olaj, magántulajdon

© a Magyar Nemzeti Galéria engedélyével, fotó: Áment Gellért

El Kazo lenyűgöző méretű

festészeti korpusza

jelenleg nem túl érdekes.

 

El Kazovszkij: Vándorállat a libikókán, 1994, farost, olaj, Hunya Gábor gyűjteménye

© a Magyar Nemzeti Galéria engedélyével

Egy valami biztosnak tűnik: El Kazo lenyűgöző méretű festészeti korpusza jelenleg nem túl érdekes. A sok száz kép burjánzó mozaikként lepi el a falakat, de hiába. Pedig a kurátorok még egy külön kis fehér white cube termet is építettek öt kitüntetett festménynek, hogy lássuk őket steril, galériás környezetben is. (Merthogy a kiállítás amúgy teátrálisan installált témakörök mentén épül fel.) De a festmények nem igazán működnek. Körös-körül pezseg a zseniális művész személyiségéből áradó spiritualitás és energia, de a képek újra és újra az unalom, az önismétlés és a giccses előadás hálójába bonyolódnak.

Részlet a kiállításból David Bowie-plakáttal

© a Magyar Nemzeti Galéria engedélyével

Körös-körül pezseg

a zseniális művész személyiségéből

áradó spiritualitás és energia

 

Részlet a kiállításból

© a Magyar Nemzeti Galéria engedélyével

El Kazovszkij: Vajda-lapok XVI. (Válogatott emlékművek), papír, tempera, tus, applikáció, Szalóky-gyűjtemény

© a Magyar Nemzeti Galéria engedélyével, fotó: Áment Gellért

Közben minden más műfaj perzsel: a fantasztikus panoptikum (mint azt már említettük), a megkötözött vándorállat-reliefek, a vallásos áhítattal feldíszített minioltárok, a doboz-objektek, az összegyűjtött plüssfigurák vagy a Vajda Lajos-képekre épülő képregényszerű kollázsok! És a csúcs: a Király Tamás emléke előtt is tisztelgő punk-camp-szubkultúra terem. Párducpettyes bundára húzott farmermellény, punk lemezek, underground költők, kitűzőkkel kidekorált, felhajtott ingujjú zakók, David Bowie-poszterek! Ez az a valódi miliő, ahol a „vándorállat” élt, alkotott és szeretett.

De mi az a „vándorállat”? A terjengős magyarázó szövegekkel operáló kiállításból egész pontosan kiderül. Ő az üldögélő kutyaszerű lény, az életmű főszereplője és El Kazovszkij alteregója. Elég elnagyolt, így egyszerre tűnhet ösztönöktől fűtött farkasnak és megszelídített kutyának. Forrófejű, éhes agresszor és szeretetre ácsingózó áldozat. Vándorállat, mert örökké úton van és vegyesállat, mert se nem ilyen, se nem olyan. És persze utolsó állat is, mert a létezés peremére sodródik. Nemcsak metaforikusan. A kutya ott csücsül a súlyos betegség utolsó stádiumában festett, lélekvesztőként bukdácsoló hajókon is...

 

 

— Rieder Gábor

2015. november 06., péntek 15:57
kapcsolódó cikkek
  • Szürrealizmus másképp

    Jókor jó helyen. A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig, de kicsit másképp, a Nemzeti Galériában.

  • Conditio Inhumana

    Conditio Inhumana / Magyar Nemzeti Galéria

  • Londoni iskola

    Dúskálás a festékben, a húsban és a műélvezetben. Egy blockbuster, amely tényleg nagyot szól. MNG-ben a brit figuratívok.

ajánló

Splash

Kárándi Mónika / Splash / Artkartell projectspace

támogatók