Dys-Picture Generation

Új galéria nyílt a belvárosban Art+Text Budapest néven egy hónappal ezelőtt. Szemle a nyitókiállításról, klasszikus sci-fi mozikkal aláfestve.

Szépen simul bele a nemzetközi trendekbe a június elején nyílt The Dys-Picture Generation című kiállítás, és mindenki döntse el maga, hogy ez előnyére vagy hátrányára szolgál-e!

A szecessziós épület 

enteriőrjében megjelenő 

szuperkúl művek

derengve idézik egy

nem is oly távoli jövő

vízióját

 A klasszikus lakásbelső enteriőrjéből és az ultramodern művek bátor párosításából eredő pszichedelikus összkép a Modern Art londoni kiállítótér kiállításaival veszi fel a versenyt. Emellett játszi könnyedséggel mond nemet a white cube rég meghaladott elméletére, értelmetlen színben tüntetve fel mások elkockásított, budapesti lakásgalériáinak energia- és tőkebefektetését.

Szinyova Gergő: AABSGOC2652015 (részlet), 2015, akril, airbrush, vászon, 130×90 cm

© az Art+Text Budapest engedélyével, fotó: Darabos György

A szecessziós épület első emeletén helyett kapott egykorvolt lakás falain az ottfelejtett márványmintás tapéták, a neobarokk és klasszicista kandallók, a réz- és kristálycsillárok enteriőrjében megjelenő szuperkúl művek derengve idézik egy nem is oly távoli jövő vízióját. Az alkotások simán elmennének egy most debütáló, szimbolista sci-fi valamelyik mellékszereplőjének irodájában dekorációként. De korai science fiction filmpéldák mentén is érzékletesen szemléltethető, mennyire előremutató a négy fiatal kiállító munkássága.

Lássuk!

Kis Adrián neoncsövekkel megspékelt, futurisztikus szárnyasoltára és paplanból vart szimmetrikus reliefje Nabukodonozor enteriőrjének egyik méltó darabja lehetne.

Részlet a The Dys-Picture Generation című kiállításból (Kiss Adrián installációival), 2015, Art+Text Budapest

© az Art+Text Budapest engedélyével, fotó: Darabos György

Kiss Adrián: Sylvania, 2013, fa, fénycső, betontartók, drót, fém, kb. 480×350×260 cm

© az Art+Text Budapest engedélyével, fotó: Darabos György

A nyers tetőlécekből eszkábált displayek (Szinyova Gergő neongradiensekkel is operáló, akrilspray-vel fújt, időtlen absztrakt festményeihez) a sivatagot dobnák fel vizuálisan, míg a festmények az amúgy sem unalmas űrhajót tennék még eyecandysebbé a 2001 Űrodüsszeiában.

Részlet a The Dys-Picture Generation című kiállításból (Szinyova Gergő festményeivel), 2015, Art+Text Budapest

© az Art+Text Budapest engedélyével, fotó: Darabos György

Keresztes Zsófia pasztelles színvilágban úszó, DIY-esztétikával operáló bizarr és groteszk papírmasé tárgyai az Emlékmás űrtéri (reptéri) jelentébe úgy simulnának bele, mint Arnold Schwarzenegger a Hantarex képernyőjébe pár jelenettel később.

Részlet a The Dys-Picture Generation című kiállításból (Keresztes Zsófia Öntelt hajsza az ellopott referenciák után című sorozatával), 2015, Art+Text Budapest

© az Art+Text Budapest engedélyével, fotó: Darabos György

Részlet a The Dys-Picture Generation című kiállításból (Keresztes Zsófia műveivel), 2015, Art+Text Budapest

© az Art+Text Budapest engedélyével, fotó: Darabos György

Ulbert Ádámnak megfejthetetlen, a különös és a tudományos mezsgyéjén egyensúlyozó gumiobjektjei és a rizomatika csodás elvére építő videóinstallációja egyértelműen a Szárnyas fejvadász egyik kulcsjelenetének háttérkellékeiként funkcionálhatna.

Ulbert Ádám: Csodálatos parfüm, 2015, installáció különféle anyagokból (gumi, szilikon, alumínium profil, festék, fadeszkák, 3D-s printerrel nyomott forma, PVC, papír, kókuszháncs, makett fa, motor, hungarocell, műanyagzsák, gyümölcshéj), kb. 280×190×220 cm

© az Art+Text Budapest engedélyével, fotó: Darabos György

Részlet a The Dys-Picture Generation című kiállításból (Ulbert Ádám műveivel), 2015, Art+Text Budapest

© az Art+Text Budapest engedélyével, fotó: Darabos György

Aki tovább akarja gondolni az új generációs seregszemle és a sci-fi klasszikusok párosítását, még jövő szerdán megteheti az Art+Text pazar enteriőrjében.

 

— Sárvári Zita

2015. július 10., péntek 20:25
kapcsolódó cikkek
  • Nosztalgiakocka

    Fridvalszki Márk zárta az Artkartell projectspace első kiállítási szezonját. Digitális végítélet és elvágyódás. Take Me Back

  • Üveg plafon, fa padló

    Új szereplő a pesti galériás színtéren. A Glassyard Gallery Csákány Istvánnal robbantott. Tükör által, nem homályosan.

  • Dolce Geo

    Konstruktivizmus ütközése ikonokkal és new wave-vel. Harmadik típusú találkozás az Art+Textben.

ajánló

Nosztalgiakocka

Fridvalszki Márk zárta az Artkartell projectspace első kiállítási szezonját. Digitális végítélet és elvágyódás. Take Me Back

támogatók