Derkó TOP5

A Derkó ünnepel a Műcsarnokban. Mi pedig összeszedtük a legjobb öt fiatal tehetséget a mezőnyből.

A Derkovits-díj most ünnepli hatvanadik születésnapját. Az ötvenes évek közepén alapította a hatalom, hogy a szocreál felé terelgesse a tétova fiatal képzőművészeket, de – a lehetőségekhez képest – színvonalas ösztöndíj lett belőle. Ha végigböngésszük a Műcsarnokban kifüggesztett tablót, jól láthatjuk, hogy a zsűrik nem dolgoztak teljesen vakon. Még a hatvanas-hetvenes évek mezőnyében is rendre találunk egy-egy művészt, aki azóta is része a kánonnak.

A Derkó most is tényező,

most is izgalmas,

most is prognosztizál,

most is figyelmet kelt.

Igazi tényezővé mégis a rendszerváltás után vált, amikor az ideológiai kötöttség engedett és a mindenkori hazai fősodor vállalható reménységei kapták a díjat. Ráadásul, az egyre mostohább megélhetési viszonyok közepette, felértékelődött az apanázs: a három évig járó pénz lehetővé tette a felszabadult kísérletezést.

Bár a Derkovits a Műcsarnoknál maradt, sőt, lecserélték a zsűrit, nem úgy tűnik, hogy akadémiai keltetővé változott volna át. A Derkó most is tényező, most is izgalmas, most is prognosztizál, most is figyelmet kelt.

Végignéztük a tavalyi évről beszámoló kiállítást a Műcsarnok apszisában és az M0 csarnokában. Osztottunk-szoroztunk és kiválogattuk a legizgalmasabb munkákat.

Balázs József Tamás: Túlélési stratégiák, 2014, részlet a filmből

© a művész jóvoltából

Az élmezőnyben a helye Balázs József Tamásnak (alias Bajóta). Dél-Koreában hat órán keresztül egyensúlyozott hat facsemetével a kezében. Az emberpróbáló koncentrációs gyakorlat végén pedig elültette az almafákat. Veretes, komoly performansz, videó- és grafikai dokumentációval.

Részlet a Derkó2015 című kiállításból (előtér: Balázs József Tamás, háttér: Gruppo Tökmag), Műcsarnok, 2015

© Műcsarnok, fotó: Kővágó Nagy Imre

Gruppo Tökmagék ideológiai mélyfúrást végeztek városszerte, kinagyítva a Pór Bertalan egykori műteremházának a falán olvasható sztálini idézetet, plusz a polgármester aktuális büszkeségtábláját.

Részlet a Derkó2015 című kiállításból (Gruppo Tökmag óriási fotója), Műcsarnok, 2015

© Műcsarnok, fotó: Kővágó Nagy Imre

Karsai Dániel továbbra is kegyetlenkedik a keményszivaccsal és az olajfestészettel. Brutális állatszobrokat fabrikál és lendületes óriás vásznakat.

Részlet a Derkó2015 című kiállításból Karsai Dániel szobrával és festményeivel, Műcsarnok, 2015

© Műcsarnok, fotó: Kővágó Nagy Imre

Karsai Dániel egyik kiállított szobra

© a művész jóvoltából

Koós Gábor hű maradt experimentális grafikai énjéhez. Körbejárt az otthonos tárgyak között, mindet lemázolta feketére és lenyomtatta őket papírlapokkal. Majd fogta a frottázsokat és felépítette belőlük a súlyos tárgyak (satupad, fűrészgép és karosszék) végtelenül törékeny másolatait. Légneművé kikönnyített ragaszkodó emlékképek.

Részlet Koós Gábor installációjából, Derkó2015, Műcsarnok, 2015

© Műcsarnok, fotó: Kővágó Nagy Imre

Koós Gábor installációja, Derkó2015, Műcsarnok, 2015

© Műcsarnok, fotó: Kővágó Nagy Imre

Felsmann István tovább építette legómennyországát, most művészsztárok és Bosch géniusza előtt tisztelegve. Plusz a porcelántörő performanszát is levetítette egy törött tükrökkel felékszerezett síkképernyőn, illetve süttetett egy boschos tortát a megnyitóra. Gyönyörök tömény kertje.

Részlet Felsmann István legóképéből, Derkó2015, Műcsarnok, 2015

© Műcsarnok, fotó: Kővágó Nagy Imre

Felsmann István tortája a megnyitón, Derkó2015, Műcsarnok, 2015

© Műcsarnok, fotó: Kővágó Nagy Imre

— Rieder Gábor

2015. március 31., kedd 12:45
kapcsolódó cikkek
  • Bullás

    Bullás József / Kilenc műteremből / Műcsarnok

  • Áthallások

    Közönségtoborzó seregszemle a képzőművészet és a könnyűzene közös halmazával. Rock/tér/idő.

  • Öt kötelező kiállítás

    Az ünnepözön se törölte ki a képzőművészeti programokat a fővárosi kiállítóhelyekről. Top 5 kortárs kiállítás az új évre!

ajánló

God bless this mess

Szellemidéző szeánsz és maszturbáló nyuszika

támogatók