A kiállításhoz vadregényes ösvényen jutunk el a Postapalota melletti udvaron keresztül. Az út végén betonemlékmű vár, amelyet mintha ott felejtettek volna a kádári időkből. A felületét borító, fémrudakból hajlított kompozíció a vezetékes víz áldásait szemléltető, egyfajta örkényi groteszkbe oltott tartósbéke-allegória, ázsiai asszonnyal, földművessel és mérnökkel. A munkát jegyző Randomroutines művészduó (Kristóf Krisztián és Kaszás Tamás) évek óta foglalkozik a köztéri szobrászat témájával, illetve ehhez kapcsolódóan a hatvanas évek muráliáinak formakészletével és technikájával.
Részlet az Izolátor című kiállításból, OFF Biennále, 2015
© OFF Biennále, fotó: Tábor Ádám
Részlet az Izolátor című kiállításból, OFF Biennále, 2015
© OFF Biennále, fotó: Aknay CsabaMaga a kiállítótér titkos, földalatti laborhoz hasonló, amit valamikor elhagytak a tudósok, de a hátramaradt műszerek tovább világítanak a sötétben és végzik méréseiket. Kokesch Ádám installációja holdkráterbe épített állomásnak tűnik. A fentről lógatott, fehér, négyszögletű lámpa fénykörének szélén egy-egy rejtélyes készülék áll, mögöttük pedig a feltört padlózat, domborzatszerű felszíne terül el.
Részlet az Izolátor című kiállításból, OFF Biennále, 2015
© OFF Biennále, fotó: Tábor Ádám
Csákány István fekete fémketrecében egy munkásöltönyös figura látható nyugágyon, lábánál kitömött patkány. A felső rúdról leeresztett hangszórókból Hegedűs D. Géza hangja szól, aki műkritikusként beszél erről a műről a köréje gyűlt német hallgatóságnak. Közönségének többféle fogódzót, támpontot próbál adni (Csákány művészetének ismerős kulcsszavai: emlékmű, munkás, szellem, tragikus), de a látogatók értetlenek, elutasítók. Pontos, szórakoztató és bizonyos fokú szkepszist sugalló képet ad nemcsak a kortárs művészeti intézményrendszerről és az abban mozgó szereplők viszonyáról, hanem arról az ideáról is, amely szerint a megértés a béke és boldogság záloga.
A jelen (kultur)politikai
helyzetre való reflexión túl,
a kiállítás átfogóbb víziót
is közvetített civilizációnk
legutóbbi kalandjáról.
Szörényi Beatrix olyan kavicsokat helyezett el tárlóba, amelyek valamilyen behatás következtében jöttek létre. Például az egyik rekeszben található az első kísérleti atomrobbantás helyéről származó megolvadt üvegdarabka, amelyből a vele együtt kiállított fotó tanúsága szerint fülbevalót is készítettek a korban. Ennek a – mából nézve megdöbbentőnek tűnő – gyermeki derűnek vagy ostobaságnak a forrása azonban paradox módon éppen az emberi értelembe vetett végtelen bizalom volt. A vitrin még bemutat többek között borostyánt (benne az elengedhetetlen rovarral), epe- és veseköveket, holdkőzetet, berlini falból törmeléket. Fontos momentum, hogy ezeket a művész a netről vagy barátaitól szerezte be, tudatosan rájátszva az eredetiség problematikájára. Így válogatása felfogható a modern utáni világ ereklyegyűjteményének is.
Részlet az Izolátor című kiállításból, OFF Biennále, 2015
© OFF Biennále, fotó: Aknay Csaba
Részlet az Izolátor című kiállításból, OFF Biennále, 2015
© OFF Biennále, fotó: Tábor Ádám
Blazsek András munkája Rife professzor harmincas évekbeli kutatási programját eleveníti fel, amely hangkeveréssel foglalkozott gyógyítási céllal. Az eredeti berendezések átfogalmazott fő elemeit poétikus aura vonja be: monitoron frekvenciakép vibrál, mellette a folyamat során használt mikroszkóp 3D-nyomtatással készült mása, de a műszer alakja megjelenik az együtteshez tartozó videóban is, kiegészítve a Tejút látványával.
Részlet az Izolátor című kiállításból, OFF Biennále, 2015
© OFF Biennále, fotó: Regős BenedekAz Izolátor vérprofin összerakott, erős atmoszférájú kiállítás. Nem spilázták túl a teret, biztos érzékkel használták fel a helyi adottságokat. Annyi művet rendeztek el, annyi beavatkozással, amennyi pont szükséges. Kiindulópontnak Gernsback Izolátor-találmánya szolgált, utalva az aktív belső elszigeteltség állapotára, illetve az OFF Biennále Budapest üzenetére.
A jelen (kultur)politikai helyzetre való reflexión túl, a kiállítás átfogóbb víziót is közvetített civilizációnk legutóbbi kalandjáról, a modernitásról, amely hitt a természeti és a nem látható tartományok (víz, űr, atom, művészet, frekvencia) meghódításában és háziasításában. Ebben az értelemben, úgy tekinthetünk ezekre a művekre, mint relikvia-csendéletekre, amelyek nosztalgiával adózva a modernitás világképének, láthatóvá teszik kiüresedését.
