Anyag és lélek 80 felett

A 80. születésnap alkalmából az acb Galéria egy hármas kiállítással, Fészek Galéria egy különleges válogatással ünnepli a művészt. Bak Imrével Marton Éva készített interjút.

Amit mindig szerettünk volna,
azt időközben sikerült elérni,
hogy ténylegesen is jelen legyünk
a nemzetközi mezőnyben.

Részlet Bak Imre BAK 80 című kiállításából, 2019–2020, acb Galéria

© a művész és az acb Galéria jóvoltából, fotó: Tóth Dávid

Ha nem is életmű-kiállítás, az acb Galéria három tere és a Fészek kiállítása mintha pótolni igyekezne ezt a hiányt. A korábbi átfogó kiállítások, Székesfehérváron (Bak Imre 1965-1999) és a Paksi Képtárban (Aktuális időtlen) előzményei a mostaniaknak, megmutatta az alkotói utat, annak metszéspontjait. Az acb utolsó termében a legfrissebb munkák láthatóak. A korábbi kiállításokhoz képest a mostani ugyanaz a pálya bővülésekkel?

Az említett kiállítások óta eltelt években, évtizedekben újabb munkák, újabb elképzelések kerültek napirendre, amelyek a későbbi tárlatokban megjelentek. Egy igazi retrospektív kiállításhoz hatalmas terek kellenek, amit az acb Galéria három terme és a Fészek kiállítótere együtt sem tud pótolni. A korábbi kiállítások, mint például a székesfehérvári vagy a paksi válogatás is csak kvázi retrospektív voltak, de ezzel együtt fontosnak érzem, hogy a munkásságomban létrejött elég határozott, jól érzékelhető csomópontok ismertek legyenek. Az acb Galéria termében a hatvanas-hetvenes évek világa vetődik fel, a következőben a nyolcvanas, kicsit már jelezve a kilencvenes éveket, a harmadikban pedig a legfrissebb munkáim. A kilencvenes-kétezres évek képei most nem kaptak külön termet, úgy gondoltam, hogy a hatvanas, és az ettől nagyon különböző nyolcvanas évek világa kerüljön ütközésbe. Az átmenetek most hiányoznak, de számos publikáció, mindenekelőtt Hajdú István monográfiája és a paksi katalógus segíthetik az érdeklődőket.

Bak Imre művek különböző korszakokból (balra: Narancssárga – kék, 1969, forgácslemez, zománc, 195×45 cm; jobbra: Rózsaszín pánik I., 1984, akril, vászon, 200×150 cm)

© a művész és az acb Galéria jóvoltából, fotó: Sulyok Miklós

Nagyon gyakran szerepel művei címeként a „Tükör”, ami utal a visszatükrözésre, a reflexióra is. A mostani válogatás hogyan tart tükröt az életműnek?

Több hívószó is létezhet, a tükröződés is, ami Hermész Triszmegisztoszra és Hamvas Bélára is visszautal, hogy ami fönn van, ugyanaz, mint ami lent. Éppen ez az ellentétek közötti köztes az, ami a Hamvas Béla-olvasmányaim után mindig nagyon érdekelt. Alapproblémának is gondolom, hogy az anyagi és a szellem világa, mint az egymás mellett értelmezhető világok között ott van a közép, amely a kettőt összefogja.

Ennek a megmutatására használja az önre oly jellemző tér-ábrázolást?

A hatvanas évek közepétől az akkor nagyon friss és nagyon izgalmas amerikai, angol művészet hatására kezdtem foglalkozni a térrel. Jackson Pollocktól Barnett Newmanen át Rothkóig, majd később a colorfield (színmező festészet) hívták fel a figyelmemet a tér misztériumára, hogy az megfogható, ha felnézünk az égboltra, miközben a végtelensége megfoghatatlan. Amikor festek és illuzórikus tereket hozok létre a vásznon, anyagokkal dolgozom, de az eljárás lényege, hogy a végén ne az anyagiság, a festék és a vászon domináljanak, hanem valami, ami megfoghatatlan. A térnek ez az illuzórikus világa a nézőt el tudja vinni egy olyan világba, amely már túl van a bennünket körülvevő, minket felépítő anyagiságon. Létünknek feladata, hogy saját anyagiságunkból az elvontabb szellemiségünk legyen a lényeges.

A tériség megmutatásának mennyiben volt az egyik fontos állomása a hetvenes évek Fachwerk munkája?

A huszonhét négyzetméteres installációban három 3×3-as munka ismétlődik: egy a falnál, egy a padlón fekszik, egy pedig a motívum-anyaga a munkának, összekuszálódik. Egy német középkori fachwerk-ház motívuma, izgatott benne a múlt lebomlása, szétépítése, és az, hogy élővé tudjuk-e tenni ezt a múltat. A geometrikus festészet egy másfajta felfogása volt ez, nem csak a háromdimenziós volta miatt, azért is, hogy a fatáblákra feszített műanyag hogyan tud festői hatásokat kiváltani. Mivel illegális kiállítás volt, Németországban készítettük, így a munka később megsemmisült. Annak a korszaknak az egyik fontos munkájának tartom, így a Paksi Képtárban rendezett kiállításon a megmaradt fotók alapján rekonstruáltuk.

1968-ban részt vett az első Iparterv kiállításon. Idén Iparterv 50+ címen a Ludwig Múzeumban rendeztek az évforduló kapcsán egy kiállítást. Ugyanaz a ránézés ma is ezekre a művekre, mint amikor készültek, vagy újabb értelmezést is kaptak?

Az én szememben igazából nem. Éppen akkor rövid ideig Németországban tartózkodhattam, és láttam az 1968-as nagy jelentőségű kasseli Documentát. Onnan mentünk át Stuttgartba Nádler Istvánnal, ahol megfestettünk egy kiállítási anyagot, amire a Documenta igen nagy hatással volt. Mire hazajöttünk, nagy része már elkészült az Iparterv kiállításnak, amiben azt láttam, milyen szépen reflektálnak ezek a munkák mindarra, amit Kasselben láttam.

A hatvanas évek Képzőművészeti Főiskolája igencsak feszülhetett mindazzal, amit akár az Iparterv, akár az Európai Iskolához való kötődésük jelentett. Akkor fiatalon mennyire volt ez tudatos szembenállás az akkori kultúrpolitikával?

Direkt politikai lázadásnak nem nevezném, de kikértük magunknak, hogy a politika beleszóljon a művészetbe. Arra törekedtünk, hogy megőrizzük saját autonómiánkat, s a szakmai ismeretanyag begyűjtésével európai mércével is mérhető művészetet hozzunk létre.

Részlet Bak Imre BAK 80 című kiállításából, 2019–2020, acb Galéria

© a művész és az acb Galéria jóvoltából, fotó: Tóth Dávid

A geometrikus festészet, a hatalmas méretű munkák ennek az autonómiának, a belső szabadságnak voltak a lételemei?

Alapvetően szakmai program volt. Beleszédültem, amikor 1964-ben először láttam eredetiben hatalmas Pollock-képeket. Huszonöt éves voltam, frissen szívtam be a kortárs művészet dinamikus, az akkori Magyarországról nézve sokkolóan izgalmas világát. Onnantól kezdve engem nem érdekelt a politika, de arra törekedtünk, hogy következetesen megvalósítsunk egy szakmai programot.

Hamvas Béla nagy hatással volt önre, sokszor idézi tőle azt, hogy „építsd a saját életed művét”. Ez a hamvasi mondat mikortól épült be a művészetébe?

Igaz, kéziratban, de már főiskolásként olvashattam Hamvast, attól kezdve ez olyan vezérfonal a számomra, amihez azóta tartom magam. Hogy mit jelent az önépítkezés, a tér misztériuma, a láthatatlan szellemi transzcendens, azt Hamvas írásai és a keleti filozófia segítettek megérteni. Kezdettől ott van, de nem mindig elég világosan vagy erőteljesen. A formai kutakodások kicsit elfedték ezt a tartalmat, ami később, a hetvenes évek elején került újra előtérbe, amikor a koncept művészettel kezdtem el foglalkozni.

Az acb Galéria kiállításán jól látszik, hogy ütköznek a hatvanas évek képei a nyolcvanas évekkel. Mi történt akkor?

A hatvanas évek művészete még a modernizmus világa, az évtized vége annak már a lecsengése volt. Az említett 1968-as Documenta is egyfajta lezáródását jelentette a művészettörténet modernizmushoz kötődő fázisának. A művészetben különböző időszakokban ment ez végbe, a legkésőbb a képzőművészetben, a nyolcvanas évek elején. A modern utáni világ nem stílusirányzat, egyszerre minden jelen van, nagyon különböző felfogások akár egy képen belül is együtt vannak. Egyszerre több igazság létezik. Elég sok munkám volt abban, hogy ezeket a változásokat megértsem.

Voltak olyan művek, amelyeket később megsemmisített?

Mindig nagyon nehéz körülmények között dolgoztam, igyekeztem a rossz műveket nem megfesteni.

A kis képek egyben vázlatok is?

Nagyon sok előtanulmányt, vázlatot készítek a komolyabb méretű vásznakhoz, ezek egy részét dobom el. Annyi változott, hogy az elmúlt tizenöt évben számítógéppel tervezem a munkákat.

Részlet Bak Imre BAK 80 című kiállításából, 2019–2020, acb Galéria

© a művész és az acb Galéria jóvoltából, fotó: Tóth Dávid

A mostani munkáknak lett egy csendessége...

A nyolcvanas évek közepén készült munkáimat egyfajta motívum-halmozás jellemzi, mert akkor úgy gondoltam, szeretnék nagyon világosan különbözni a saját modernista fázisomtól. Nagyon sok mindent raktam egymás mellé, ami rendkívül izgalmas felfedezése volt egy új világnak, mert nem voltak támpontjaim. Az akkori kortárs művészet figuratív és expresszív festészetet jelentett, én pedig ragaszkodtam a magam geometriájához. Sokkal inkább az építészet és az akkori posztmodern dizájn hatására alakítottam ki a magam motívumkészletét. Ezt kezdtem egy idő után egyszerűsíteni, miközben meg kellett tartani annak a lehetőségét, hogy ez továbbra is különbözzék a korábbi modernista fázistól. Az egyszerűbb formarend ellenére is a különböző gondolkodási síkokat lehet kombinálni, egymásra rétegezni. Ha a legújabb munkákról beszélek, ott is vannak művészettörténeti utalások, például az arckép-szerű motívumok, az arcot jelentő formák mögött esetleg valami tájképi asszociáció is van, miközben ezek első ránézésre absztrakt képek. További bonyodalmat jelent a színvilág, amihez gyakran nézem az internetet, utazom a világban, kiállításokat nézek, s hagyom, hogy a képernyőn hasson rám. A digitális világ hatásai is ott van a képeimben, ami radikálisan új.

A tavasszal Londonban (The Mayor Gallery) rendeztek korábbi munkáiból kiállítást. A kortársai közül többüknek rendeztek kiállítást jelentős külföldi múzeumok, galériák.

Amit mindig szerettünk volna, azt időközben sikerült elérni, hogy ténylegesen is jelen legyünk a nemzetközi mezőnyben. Huszonnyolc külföldi múzeumban vannak munkáim, kiállításokból, olykor a műteremből is vásárolják a képeimet, ami nem tegnap kezdődött, komoly évtizedes előzménye van, csak korábban kevesebb hírverést kapott. Persze a Tate Modern vagy a Metropolitan Múzeum újabb lépcsőfokot jelentenek. A generációm mai sikerei sem új dolgok, ezek mögött is több évtizedes szisztematikus munka van, ezeknek az eredményeknek korábbi fázisai léteztek, amit nem lenne érdektelen feltárni.

Viszonylag ritka, hogy valakiről még életében szülessen monográfia. A tízen évvel ezelőtt született könyvön ma változtatna?

A Hajdú István által készített könyv különböző időszakokban készült beszélgetésekből jött létre. Jól látszik, hogyan változott közben a gondolkodásmódom. Ha alapdolgokat nem is kellene megtagadnom, biztos sok mindent másként mondanék, de ez nem baj. A paksi katalógust több szerző írta, a Hajdú-könyv óta megjelent újabb munkákat és a gondolkodásom azóta történt változásait is rögzíti.

Részlet Bak Imre BAK 80 című kiállításából, 2019–2020, acb Galéria

© a művész és az acb Galéria jóvoltából, fotó: Tóth Dávid

— Marton Éva

2019. december 31., kedd 15:36
kapcsolódó cikkek
  • Térbeli idő

    Zománclap, geometria, op art és térmodellek. Szalay Péter kivétellel erősíti a szabályt az NA-ban.

  • A bizonyíték

    Ünneplésnek indult, de bizonyíték lett. A nagygeneráció az nagygeneráció. Iparterv 50+.

  • Ön-arc-kép

    Egy csokorban Bak Imre legfrissebb képei. Azt látod, amit látsz. Ahogy Frank Stella mondaná.

ajánló

A tízes évek

Korszakvég az új évtized küszöbén. Az újabsztrakciótól a posztinternetig és tovább. Zárójelentés.

támogatók