Üveg plafon, fa padló

Új szereplő a pesti galériás színtéren. A Glassyard Gallery Csákány Istvánnal robbantott. Tükör által, nem homályosan.

Szék és asztal,
lemezjátszó, könyvespolc és porszívó,
sörösüveg, hamutartó, csikk és hamu,
mind-mind fából faragva

Részlet Csákány István Tükör által című kiállításából, 2017, Glassyard Gallery

© a művész és a Glassyard Gallery jóvoltából, fotó: Surányi Miklós

Budapesten az utóbbi időszakban egyre-másra debütálnak az új efemer és állandó kiállítóhelyek, felpezsdülni látszik a független intézményrendszer. Mégis egészen döbbenetes élmény éri a professzionális kiállításlátogatót, amikor először veszi az irányt a legújabb budapesti kereskedelmi galéria, a Glassyard Gallery felé. Annak ellenére, hogy a Facebook és Instagram posztokban megjelenő fény- és mozgókép alapú részletek valami nagyon érdekeset sejtettek a november végéig látható Tükör által című Csákány István-kiállításból, mégis különösebb elvárások nélkül ugrottam be gyorsan, két OFF-Biennálés bemutató között a Glassyardba.

A tervem azonban nem vált valóra – mármint ami a gyorsaságot illeti! Hiszen amit odabent találtam, jó időre a kiállítótérhez szögezett.

Részlet Csákány István Tükör által című kiállításából, 2017, Glassyard Gallery

© a művész és a Glassyard Gallery jóvoltából, fotó: Surányi Miklós

De kezdjük az elején!

A Glassyardfelé tartva az ember leszáll a kisföldalattiról az Operánál, elhalad az egyre lepusztultabb Balettintézet mellett, befordul a Paulay Ede utcába, elmegy az annál zsúfoltabb Ankert előtt, majd még egy sarok, és a hatalmas üvegablakokon nemvágyott betekintést nyújtó konditerem után megérkezik a 25–27.-es szám elé. A galéria első emeleti, így a csöngetés után még nem mutat sokat magából.

A kapu nyílik, balkanyar, pesti bérház belső, lépcsőház, majd kisvártatva meglátjuk a résnyire nyitott bejáratiajtót. Még a nagypolgári lakás előszobájában, azaz a galéria fogadóterében állva is csak a szokásos galériaélményre hangolódunk. Majd elindulunk befelé.

Részlet Csákány István Tükör által című kiállításából, 2017, Glassyard Gallery

© a művész és a Glassyard Gallery jóvoltából, fotó: Surányi Miklós

Az első teremben hagyományos kiállításszerű enteriőr, csak a világítás módosított, ennek köszönhetően minden olyan furcsa, magentaszínű. Fantasztikus kalapácsos Csákány plasztikák betonból és fából, lightbox és súlyos szakirodalommal terhelt könyvespolc. Nincs azonban sok türelem mindent tüzetesen megnézni, vagy elmélyedni Mélyi József – egyébként fantasztikus – bevezetőjében, mert a szemem sarkából már látszik a második teremben valami különös, monumentális fakonstrukció, ami szinte teljesen elzárja a két tér közti ajtót. A nehezen dekódolható látvány szinte behúzza a látogatót a kiállítás magját képező installációba.

És ezen a ponton kezdődik a döbbenet. (Itt már elárulhatom, hogy a szó legpozitívabb értelmében.)

Részlet Csákány István Tükör által című kiállításából, 2017, Glassyard Gallery

© a művész és a Glassyard Gallery jóvoltából, fotó: Surányi Miklós

Részlet Csákány István Tükör által című kiállításából, 2017, Glassyard Gallery

© a művész és a Glassyard Gallery jóvoltából, fotó: Surányi Miklós

A konstrukciót megkerülve beléphetünk egy padlótól a plafonig tartó, nyersfa kisszobába. Szemben klasszikus szobanövények, filodendron és jukka, de hoppá: fából vannak kifaragva. Szemben az ablakpárkányon elszáradt cserepesvirág és kalapács. Fából faragva. A padlón keresztbe ott felejtett hosszabbító, de ez is faragvány. Balra pedig egy különleges nagyméretű projekció, árnyékszínház és mozgó dioráma ötvözete, első pillantásra megfejthetetlen technikai kivitelezésben. Itt azonban nincs vége a csodálkozásnak, tovább haladva újabb szoba a szobában és egy másik enteriőrbe érkezünk. Szék és asztal, lemezjátszó, könyvespolc és porszívó, sörösüveg, hamutartó, csikk és hamu, mind-mind fából faragva. Nemcsak a tárgyak, de a falak, a villanykapcsolók, a vezetékek, még a lehullott növénylevelek is fából készültek, egészen különleges hangulatot és illatot kölcsönözve a kiállítótérnek. Végül az utolsó teremben egy nagyjából három méter magas tükrös plasztika teszi még teljesebbé az élmént, visszatekintést kínálva a magunk mögött hagyott installációra.

Részlet Csákány István Tükör által című kiállításából, 2017, Glassyard Gallery

© a művész és a Glassyard Gallery jóvoltából, fotó: Surányi Miklós

A Csákány-művek értelmezése és emésztése közben kezdjük felmérni a Glassyard Gallery – hazai kereskedelmi galériás viszonylatban szokatlanul tágas – dimenziót is. A kiállítótér 140 négyzetméteres és öt teremből áll, amit még kiegészítenek a különböző kiszolgálóterek, az iroda és a raktár. Tágassága alapján a Glassyard a közepes méretű budapesti kiállítóterek közé sorolható, izgalmas lehetőségeket nyújtva a galéria által képviselt művészeknek, Csákány Istvánnak, Csörgő Attilának, El-Hassan Rózának, Lakner Antalnak, Puklus Péternek és Radek Brousilnak.

A kiállítótér adottságaiból és a művésznévsorból is látszik, hogy a galéria vezetői, azaz a Ludwig Múzeum egykori igazgatója, Bencsik Barnabás, valamint Csörgő Tünde vállalkozó nem tréfálnak, professzionális kortárs galériaprogramra számíthat a szakmai közönség, a gyűjtők és a látogatók. A reprezentált művészek egyéni kiállításain túl, csoportos bemutatók is lesznek itt, az első épp a november 25-én záró Csákány-tárlat után nyílik majd. Alig várjuk!

Részlet Csákány István Tükör által című kiállításából, 2017, Glassyard Gallery

© a művész és a Glassyard Gallery jóvoltából, fotó: Surányi Miklós

— Istvánkó Bea

2017. november 16., csütörtök 08:20
kapcsolódó cikkek
  • Dys-Picture Generation

    Új galéria nyílt a belvárosban Art+Text Budapest néven egy hónappal ezelőtt. Szemle a nyitókiállításról, klasszikus sci-fi mozikkal aláfestve.

  • Új horizont

    Horizont néven új galéria nyílt a belvárosban. Az alapító Arató Balázst kérdeztük a látványos indulásról és a nagyszabású tervekről.

  • A krém

    Hosszas szavazatgyűjtési procedúra után összeállt a legjobb magyar kortárs képzőművészek listája. Íme a Top 10.

ajánló

Kassák×3

Három új kiállítás foglalkozik Kassák Lajos '20-as évekbeli úttörő avantgárd munkásságával. Kassákizmus megalkuvás nélkül.

támogatók