G. F. úr a KM-ben

Egymásra vetített történelmi pannók. A korai Kádár-rendszer a virtuóz karakter-dekonstruktőr, Gróf Ferenc szemén át.

a műveknek megvan
a maga sorsa

Bernáth Aurél Budapest-pannója az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjának hátsó falán

© a Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum jóvoltából

Minden műnek megvan a maga sorsa. A majd 80 négyzetméteres budapesti panorámafestményt például körbe ajnározták és közszemlére tették. Egész pontosan kivitték az 1958-as brüsszeli világkiállításra, hogy a sokmilliós nézőközönség megcsodálhassa az ezüstös égboltjáról visszaverődő napsugarakat. Festője a kor kikezdhetetlen tekintélyű művészprofesszora, a díjjakkal és megbízásokkal elhalmozott társutas, Bernáth Aurél.

De mint mondtam: a műveknek megvan a maga sorsa. A gyönyörű, modern pavilonépület az '56 vérbefojtásától szabadulni akaró Kádár-rendszer sikeres propagandakísérlete volt. A külső, hátulsó falon eldugott, 18 méteres pannónál sokkal nagyobbat szólt a modernista homlokzat kristálymintás alumíniumborítása, vagy a matyómintás ajándéktárgyak a szuvenírshopban és az ez alkalomra kreált, „híres magyar” étel, a hortobágyi húsos palacsinta. A pörkölttel kitömött palacsintát azóta is esszük (nemcsak a műveknek, de az ételeknek is megvan a maga sorsa), Bernáth pannóját viszont azóta se láttuk. Majd 60 évig porosodott a Kiscelli Múzeum raktáraiban, anélkül hogy bárki megnézte volna.

A Gádoros Lajos tervezte magyar pavilon fő tömbje az 1958-as brüsszeli világkiállításon

© a Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum jóvoltából

Most eljött a pillanat, hogy megcsodálhassuk a fémállványra szerelt pannót a templomtér kellős közepén. Ha tudunk fejben kirakósozni! Ugyanis Gróf Ferenc – a néhai Société Réaliste kollektíva magyar tagja – lehetőséget kapott a Bernáth-panoráma kortárs megdolgozására. Hát jól összekeverte a pannó négyzeteit, hogy véletlen se tudjuk kivenni a Gellérthegyről elénk táruló pazar látképet, a budai várral, a Dunával, a szélesen elterülő Pesttel és persze a nézelődő úri közönséggel.

Sokféle kritizáló módon nyúlhat hozzá képzőművész egy meglevő alkotáshoz. Rauschenberg kiradírozta a nagy előd, De Kooning rajzát. (Kegyetlen és tiszteletlen megsemmisítés.) Kicsit később, Richard Prince a lefotózott cigireklámokat adta el eredeti műként, Sherrie Levine pedig a legendás Walker Evans fényképeit. Ez már a zavarbajtő appropriation art korszaka. De ez a meghökkentő, polgárpukkasztó és repetitív módszer lekerült a napirendről. Az elmúlt évtizedeket az „intervenció” határozta meg: alig észrevehető jelek a gazdag jelentésű enteriőrben, klasszikusokhoz illesztett kortárs darab, régi mesterek okosan kiegészítve. Az intervenció mindig szellemes és diszkrét – szofisztikált gesztus.

Részlet Gróf Ferenc Mutató nélkül című kiállításából, 2016, Kiscelli Múzeum

© a Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum jóvoltából, fotó: Artkartell

Gróf Ferenc is az intervenció útján jár. Összekeveri a képkockákat (de nem rontja el végleg, a kiállítás végén kirakják az eredeti verziót is – ha valaki látni szeretné!), hangsúlyozva a múlt folyamatos de- és rekonstrukcióját. Hogy éreztesse averzióit a Bernáth-féle privilegizált társutasokkal, megidéz egy másik alkotót, Déry Tibort. Sok a párhuzamosság a két művész pályájában, mindketten átestek egy turbulens avantgárd korszakon, majd kikötöttek valamiféle realista ábrázolásmód és egyfajta baloldali elkötelezettség mellett. Csakhogy Bernáthnak nagyon bejött a kommunizmus: tekintély, hatalom, elismertség, pénz. 1958-ban – többek között – vele reklámozta magát a véreskezű Kádár-diktatúra külföldön. Közben Déry Tibor épp börtönben ült, '56-os szereplésének köszönhetően, és ott írta disztópikus regényét, az G. A. út X-bent, ami tele van mutató nélküli órákkal. (Eredeti címe Óra mutatók nélkül volt.) Innen kölcsönzi Gróf az összezavart pannó új címét (Mutató nélkül), mintegy a kiismerhetetlen, megírhatatlan, megmérhetetlen történelem metaforáját.

A kiállítás igazi nagy attrakciója, a pannó, tulajdonképpen értékelhetetlen ebben az összezavart formában. A körben kinyomtatott regényrészletek árnyalnak, a hozzá csatolt márványnapóra és a torzító tipográfiai játék ujjgyakorlat Gróf számára. Igazi intervenció: diszkrét idézőjelek szétszórva a térben. Nézzük az anyagot, és hamarosan azon kapjuk magunkat, hogy az egymásba torzított betűk helyett inkább böngésszük az Expóról szóló 1958-as filmhíradókat vagy épp az alumíniumöntő Martinász háttértörténetét. Lassan már a hortobágyi húsos palacsintához is megjön a gusztusunk.

A Bernáth-pannó háta, Gróf Ferenc „rendezésében”, 2016

© a Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum jóvoltából, fotó: Bakos Ágnes, Tihanyi Bence

 

— Rieder Gábor

2016. november 27., vasárnap 09:49
kapcsolódó cikkek
  • Barta csavar

    Egy századközepi szürrealista absztrakt szobrász különös élete és csodálatos munkássága. Barta Lajos a Kiscelli Múzeumban.

  • Különutak

    Absztrakció és az építészet kapcsolata az NDK-ban és a szocialista Magyarországon. Politikai ágensek, köztéri csúscsművek, napi rohanásaink láthatatlan díszletei. A Kiscelliben jártunk.

  • A festészet szelleme

    Terítéken az Art Market magyar anyaga. Csúcspontok és remekművek egy csokorban, exkluzív fotógalériával.

ajánló

Jagicza Patrícia: Old Skin

A NaCo tavaly megnyitott „showroom”-jában a Sotheby’s szakértői Jagicza Patrícia Old Skin I. című művét választották be az aukciós anyagukba...

támogatók