Artkartell - Azt látod, amit nem látsz

Van nekünk egy fiatal festőnk, aki (reméljük) hamarosan már nem csak a miénk lesz: Batykó Róbert kis szerencsével, és megfontolt beszédmódjával lezseren és szép csendben besöpör minden fontosabb itthoni díjat. Egyik rezidenciaprogram váltja a másikat, de Budapest – ahogy ő fogalmaz – még mindig az „alapbázis két csúcstámadás között”, ahonnan az expedícióit tervezi.

Egy év Pécs után MKE, ahol 2005-ben végzett festő szakon, Klimó Károly keze alatt. A következő évben már Hollandiába készült: Jurriaan Molenaar egy „cserekiállítás” kapcsán került Magyarországra, és ittlétének idejére keresett maga mellé egy kortárs ciceronét – akit Batykó személyében talált meg. Zsák a foltját helyzet, ami a projekt végén egy meghívással zárult: ki Hollandiába, a Molenaar kertjében álló garázsműterembe. Néhány hónap munka gyümölcsével Batykó aztán már itthon tervezett kiállítást.

Részlet Batykó Róbert Pópa című kiállításából, 2013, Plantage Dokzaal, Amszterdam

kicsit popos,

kicsit hard edge,

nagyon festői és becsapós,

bizsergetően ismerős

és frusztrálóan távolságtartó

Részlet Batykó Róbert Serendipity című kiállításából, 2012, Retort Art Space, Amszterdam

2007 Strabag-, 2008 Derkovits-díj, közben fél lábbal folyamatosan külföldön. Már ekkor kialakul jellemző látásmódja: kicsit popos, kicsit hard edge, nagyon festői és becsapós, bizsergetően ismerős és frusztrálóan távolságtartó képeit nem lehet eltéveszteni. Már a szülővárost, Miskolcot idéző graffiti-tematikával lefektette diplomamunkájában ennek a festői stratégiának az alapjait. Az eredetileg mindenféle gangsztának szánt fújások a vászonra emeléssel a festői minőséget helyezték a fókuszba, másrészt jelekként vagy képekként értelmeződtek át.

Részlet Batykó Róbert 2 No Man’s Land című kiállításából, 2013, Marian Cramer Projects, Amszterdam

Ekkoriban jelent meg nála a konkrét tárgyábrázolás – persze némi csavarral. A mindenki napjait végigkísérő trivialitásokat Batykó nem sajátítja ki és nem is helyezi bele valamilyen új, az eredetitől idegen kontextusba. Ellenkezőleg: a tárgyat tisztán magában, élesen, csak önmagában figyeli és dokumentálja. A dolog itt és mostját.

közelebb lépve borul a kép,

és látjuk,

ez bizony matéria,

festék és vászon

Ez párosul, vagy éppen az eddigiek kényszerítik ki azt az alkotói módszert, ami mostanra szintén összeforrt Batykó nevével. A látvány ismerős, de közelebb lépve borul a kép, és látjuk, ez bizony matéria, festék és vászon, pigmentek éles elválása, kontúr nélküli határok váltása. Batykó szemtelenül megtart a kép és festmény közötti libikókajátékban: az egész festmény egy fricska az automatikus felismerésnek, ténylegesen játékba hozva ezzel a nézőt. Igaz ez a „zenés” sorozatra, de még inkább a Derkón is kiállított munkagépekre, a prominensen homogén szürkékkel és a narancssárgákkal, az izgalmas felületekkel.

Műteremrészlet az ascherslebeni nemzetközi nyári stúdió program során, 2015

Az itthoni szereplések mellett több külföldi – leginkább hollandiai – kiállítás, aztán 2010-ben már közös tárlat következik Molenaarral. Becsúszott még egy Aviva-jelölés is, aztán 2011-ben a nagy robbanás: Batykó Róbert az első Leopold Bloom díjazott! (A mostani díjkiosztóról itt olvashat.) A következő két év pedig szinte teljes egészében Hollandiában telt, részben a Bloom miatt, részben más rezidenciaprogramoknak köszönhetően. Ez az idő természetesen nyomott hagyott munkáin is, a hangsúly eltolódott „a különféle tárgyak alkotta csatatérre emlékeztető kompozíciók” felé – ahogy Batykó jellemezi a kint készült munkáit.

Az absztrakt és a felismerhető határainak fókuszba állítása továbbra is megmaradt, de a helyi, különleges fényviszonyok erősen visszaköszönnek. Minden tükröződik, hosszú vetett árnyékok igazolják a tárgyak jelenlétét és jelenidejét. Egészen színpadi környezet, rivaldafénnyel, festékszóróból barokkos penészfoltok, hígítóval megfürdetett dolgok.

Batykó Róbert: Cím nélkül / D sorozat 07, 2015, olaj, vászon, 70×90 cm

„A kortárs holland művészet mindig is közel állt hozzám, de utána volt jó pár hónap, amikor nem festettem, mert annyit dolgoztam másfél év alatt kint, hogy teljesen kimerültem. Fél év szünet után, úgy éreztem, váltanom kell, kerestem annak a lehetőségét, hogy visszakanyarodjak egy formailag és technikailag redukáltabb irányba.”

Aztán eljött az a pillanat, mikor a szemét is felkerült a képre: és milyen jól áll neki! Batykó a véletlenül megtalált utcai mikrojeleneteket egyfajta memorábiliaként kezeli. Masina elő, klikk, és már nem ugyanaz, mint ami volt. A tárgyak ott is vannak meg nem is, egyértelműen valamik és tulajdonképpen semmik. Egyszerre a kép apropója és kifogás egy nagyon pöpec festmény örömteli játékához.

Batykó Róbert: Cím nélkül / D sorozat 08, 2015, olaj, vászon, 35×55 cm

Vissza a minimalista alapokhoz, ehhez hűen az új sorozat is az autópályán ihletődött: a kamionok oldalán virító elrozsdásodott logókból. Az új képeken nincsenek layerek, azt kapod, amit látsz – vagy nem látsz. Bele kell menni a játékba.

Kiterített csomagoló és festékes dobozok, a logókat kitakaró csurgó festék, sík „Brillo boxok” – most még kisebb méretben. „Egyben kell megfesteni őket” – lelkesedik fel Batykó, és aztán taglalja, hogy a nagy festőkéseket hogyan akarja helyettesíteni, hogy a kellő méretű vásznat is egyben tudja kezelni: minimalista hajlamú festőfrankensteinként tervezi a gépet, ami majd segítségére lesz.

Batykó Róbert: Cím nélkül / D sorozat 06, 2015, olaj, vászon, 70×70 cm

Az új sorozat egyébként egy újabb, most lefutó rezidencia alatt született, Németországban, ahol ezek a munkák elsőként voltak kiállítva. (Legközelebb pedig októberben az acb Galériában.) Batykó maximumra pörgeti a tárgyak felismerhetőségét és fel-nem-ismerhetőségét, az anyagon (festéken és vásznon) keresztüli kommunikációt: a kép előállításának megmutatását és elrejtését.

Azt látod, amit nem látsz

Nézd, ezek a sebeim