A mindennapiság formái

Tárgyak és anyagok a krakkói és budapesti újabsztrakt művészek tolmácsolásában. Kiberrokokó és környezetismeret, nem csak hétköznapokra.

Részlet A mindennapiság formái című lengyel–magyar csoportos kiállításból, 2017, Latarka Galéria

© a Latarka Galéria jóvoltából, fotó: Hegyháti Réka

Erős és titokzatos atmoszférát sugároz a kiállítás. Egyes részletei hol futurisztikus, hol utópisztikus benyomást keltenek. Mintha egy marsbéli kolónián járnánk, ahol az előőrs tagjai új létformákkal kísérleteznek. Felderítik és előkészítik a helyet lakhatásra az utánuk érkező emberek számára. A kiállított műveken a visszatérő természeti utalások és anyagok egyfajta laboratóriumi közegbe helyeződnek át, amire a tér bunkerszerűsége csak ráerősít.

Részlet A mindennapiság formái című lengyel–magyar csoportos kiállításból, 2017, Latarka Galéria

© a Latarka Galéria jóvoltából, fotó: Hegyháti Réka

Az építész-képzőművész Michał Sroka installációja nyitja a kiállítást. Az egymás mellé, fölé helyezett pácolt vagy nyersen hagyott falapok, fiókok, szürke és fekete papírok együttese olyan látványt nyújt, mintha a mű leltárjegyzékét látnánk. Az elemek kiterítése egyrészt analitikus szemléletet tükröz, másrészt erős térszervező funkcióval bír. Az installáció bizonyos részein összerendezett tárgycsoportok pedig a kollázs logikáját idézik.

Részlet A mindennapiság formái című lengyel–magyar csoportos kiállításból, 2017, Latarka Galéria

© a Latarka Galéria jóvoltából, fotó: Hegyháti Réka

Sroka szándéka szerint a modern formák dekonstrukciójára, a fragmentált szerkezetre, a különbségek, különbözőségek és ellentmondások megmutatására törekszik. Saját munkásságát valahol az építészet és a képzőművészet határára helyezi. Bartłomiej Węgrzyn viszont a robotika és a szobrászat közé lőhetné be plasztikáit. Plexit, kartont, fát, fémet és lágy hullámokba hajlított műanyaglapokat épít össze. Szemet gyönyörködtető asszamblázsai az avantgárd konstrukciók, a reciklált posztmodern és a gyerekkori űrhajó-makettek összerobbantásának termékei.

Részlet A mindennapiság formái című lengyel–magyar csoportos kiállításból, 2017, Latarka Galéria

© a Latarka Galéria jóvoltából, fotó: Hegyháti Réka

Részlet A mindennapiság formái című lengyel–magyar csoportos kiállításból, 2017, Latarka Galéria

© a Latarka Galéria jóvoltából, fotó: Hegyháti Réka

Baráth Áron műtermi környezetéből emelt ki két egyszerű tárgyat, egy műanyag lavórt és egy vászoncsíkot. Egyrészt az alkotófolyamat technikai oldalára utalnak, másrészt – a festékszóróval fújt motívum és a szövetdarab keskeny, hosszúkás alakja révén – önreflexív módon visszautalnak Baráth kalligrafikus, gesztusalapú festészetére.

Részlet A mindennapiság formái című lengyel–magyar csoportos kiállításból, 2017, Latarka Galéria

© a Latarka Galéria jóvoltából, fotó: Hegyháti Réka

Forgó Árpád titokobjekjei az áttetszőséggel, az átsejléssel, illetve a nyitottság-zártság kettősségével játszanak el kifinomult módon. Például a Tubular Bipolar (2017) című művén több réteget is megfigyelhetünk: üveglap, sűrű szemű fémháló, hengerek, érintkezéseiknél festékpöttyök, a hengerek alján színes körök. Azzal kecsegtet, hogy lépésről-lépésről, szintről-szintre beljebb jutunk a műben, aminek a végén majd átláthatunk rajta. Ám hamar konstatálhatjuk, hogy nem jutunk tovább: a titok megmarad.

Részlet A mindennapiság formái című lengyel–magyar csoportos kiállításból, 2017, Latarka Galéria

© a Latarka Galéria jóvoltából, fotó: Hegyháti Réka

Részlet A mindennapiság formái című lengyel–magyar csoportos kiállításból, 2017, Latarka Galéria

© a Latarka Galéria jóvoltából, fotó: Hegyháti Réka

Adrian Kolerski munkájáról messziről azt hihetnénk, hogy fekete márványlap. Közelebb lépve azonban kiderül, hogy festménnyel van dolgunk. Másik festménye is csalafintasággal él: a jobb felső sarkánál harmonikaszerűen kinyílik. Kolerskit bevallottan a képek („images”) érdeklik. Belőlük kiindulva, a képsíkok érzékelésével, tárgyiasításával, térbehozásával foglalkozik. Balázs Máté fotósorozatánál szintén a különféle mesterséges vagy természetes mintázatok (pl. rács, kőlapok, fénycsík, árnyék) kutatása és megragadása kerül előtérbe. Michalina Bigaj pedig a természet iránti emberi vonzódást vizsgálja. Untitled (2017) című munkájánál mohaszerű növénytelepek türemkednek ki a térbe, a Disingenuous nature (2017) viszont a fotótapéta és a műnövények „háziasításából” született.

Részlet A mindennapiság formái című lengyel–magyar csoportos kiállításból, 2017, Latarka Galéria

© a Latarka Galéria jóvoltából, fotó: Hegyháti Réka

A kiállításban vissza-visszatérnek a tapintásra ingerlő, illuzionisztikus felületek, a különféle mintázatok, a finom optikai játékok. Az összképet uraló feketék, szürkék, fehérek közül pedig kiragyognak a pirosak, a zöldek és a kékek. A kiber-jellegű asszociációk mellett sajátos módon adódik a kiállításhoz valami a rokokó szellemiségéből, a játékosság, a választékos kifejezésmód, a filozófiai tartalmak, a tudatosság, az esztétikum és az elveszett ártatlanság iránti vágy révén.

Részlet A mindennapiság formái című lengyel–magyar csoportos kiállításból, 2017, Latarka Galéria

© a Latarka Galéria jóvoltából, fotó: Hegyháti Réka

 

— Mészáros Zsolt

2017. máj. 24., szerda 18:50
kapcsolódó cikkek
  • A tízes évek

    Korszakvég az új évtized küszöbén. Az újabsztrakciótól a posztinternetig és tovább. Zárójelentés.

  • Yestermorrows

    Fridvalszki Márk / Homeless Between Yestermorrows / Horizont Galéria

  • Absztrakt szerpentin

    Pintér Dia / Az elemzés szempontjából / Horizont Galéria

ajánló

God bless this mess

Szellemidéző szeánsz és maszturbáló nyuszika

támogatók