Vászon-mentes misztikum

Barta Bence csendben darabol, hasít, csiszol és fest, hogy aztán az Esterházy-díj pályázatára beadott és a Nemzeti Múzeumban bemutatott Szálkája örökre szemet szúrjon.

Barta Bence: Szálka, 2015, festett OSB lemez darab, változó méret

© a művész jóvoltából

A debreceni gyökerű szemtelenül fiatal festő játszi könnyedséggel került be a Képzőre, pedig B-terv is volt: „ha abban az évben nem vesznek fel, akkor a következőben megpróbáltam volna az intermédiát és elkezdtem volna videózni.” Felvenni felvették, a videózás azonban nem maradt el. Favágó című sorozatában OSB lapok hidegszívű gyilkosa, a kegyetlen aktusról pedig felvételt is készített. A videó és képek viszonya kapcsán felmerül a kérdés, vajon mennyiben képezi a munka szerves részét a mozgókép? Avagy inkább csak illusztrálja a művészi aktus misztikumának lerombolását?

Barta Bence – saját elmondása szerint – nem képes a közönség szemével nézni, azonban gondolkodásmódjának meghatározó részét képezi a kérdés, hogy munkái milyen módon fejthetők vissza a befogadók számára.

Barta Bence: Favágó I., 2014, vegyes technika, OSB lemez, 75×80 cm

© a művész jóvoltából, fotó: Podobni Mihaly

Barta Bence: Favágó II., 2014, vegyes technika, OSB lemez, 113×100 cm

© a művész jóvoltából, fotó: Podobni Mihaly

A befogadókkal ápolt, ellentmondásosnak tűnő viszony izgalmas feszültséget szül, a dokumentáció és járulékos tartalom munkákhoz fűződő viszonya egyelőre megunhatatlan köntösben tünteti fel a fiatal alkotót. Rendezetlen szervezettség jellemzi munkáit. Az akciószerűség alkotásain felfedezhető lenyomatai, a vitális gesztusok érdeklik. Barta nemes határozottsággal vallja, hogy festészetében a pank koncertek, az „éppen-történő-pillanat” atmoszféráját szeretné viszontlátni.

Ha egy mód van rá, kerüljük a ridegséget!

Persze felmerül a vitriolos kérdés: mit írna a névjegykártyájára? Meglepő határozottsággal érkezik a válasz: ha rajta múlna nem is csinálna névjegykártyát, hogy ne ugorjon be többet az a bizonyos Amerikai pszicho-jelenet…

Aztán ha valaki mégis szeretne névjegykártyát tőle, legyen rajta az, hogy képzőművész, mert nem szeretné magát a festészet médiumára korlátozni. (Suttogva jegyzem meg: nem mintha fenyegetné ez a veszély.)

Részlet Barta Bence Kéretlen Jelenlét című kiállításából (diploma kiállítás), 2015, Magyar Képzőművészeti Egyetem

© a művész jóvoltából

az izgalmas faktúrák
anti-festészete ez

 

Részlet Barta Bence Kéretlen Jelenlét című kiállításából (diploma kiállítás), 2015, Magyar Képzőművészeti Egyetem

© a művész jóvoltából

Vászonhoz évek óta nem nyúlt, már az egyetem előtt is faroston dolgozott. Ahogyan ő fogalmaz: „már gimiben jobban bejött, mint a vászon.” Az első tájképeit is lealapozott pozdorjalapokra és kartonokra festette, aztán megmaradt az anyaggal ápolt jó viszony. A fa érdekesebb felülete, a régi rajztáblák, az OSB lapok csiszolhatósága, az örökösen változtatható faktúra tartja izgalomban.

Fogalmazhatnék úgy is: vigyázat, nyomokban szálkát tartalmaz!

Aztán egy bizonyos ponton elkezdte izgatni a tény, hogy maga a gesztus nem feltétlen az, ami a képen van. Gesztus lehet maga a tárgy. „Találtam deformált fa-anyagokat, az teljesen lenyűgözött. Kicsit ready-made-eknek tekintettem őket, amiket megerőszakoltam azzal, hogy rájuk pacsmagoltam.”

Nyáron úgy ment a Mátrába alkotótáborba, hogy csak akkor fest, hogyha megtalálja hozzá a megfelelő felületet. Azt hiszem az izgalmas faktúrák anti-festészete ez. Pimaszul állítja, hogy még „cuccot sem vitt”, a cél az volt, hogyha meglát valamit, ami önmagában gesztus, akkor „ráken valamit; ha nem, akkor nem”. Így született meg a hobbi-gyűjtögető asztalosok rémálma, a hasznos faanyag „megszentségtelenítése”, az eladhatatlan műtárgyakat fetisizáló galeristák álma: a festékbe burkolt mátrai ajtó.

Barta Bence: Penész, 2015, vegyes technika, fa (ajtó), 160×120 cm

© a művész jóvoltából

Amúgy is, „munkái sorsáról az dönt, aki először kiállítja őket”.

Az előképek tekintetében Barta Bence számára Robert Motherwell meghatározó („leginkább esztétikailag”). A kortárs képzőművészeti munkákat – köztük sajátjait is –, akkor tartja jónak, hogyha „nem esnek le azonnal”. Hogy konszolidáltabban fogalmazzak: nem nyilvánvalóak.

Itt merül fel a kérdés, hogy Közép-Kelet Európában megvan-e ennek a gondolkodásmódnak az a megfelelő hagyománya, amelybe ő, mint pályakezdő festő, be tud illeszkedni? Saját munkáit nem tartja absztraktnak, hiszen „ami absztrakt, az térben végtelen”. Alkotásain felfedezhetőek figurális elemek, amelyek szándékosan nem ábrázoló jelleggel vannak jelen. A tárgyi világ felismerhető elemei jelölő szerepben működnek, Barta Bence saját univerzumának egy-egy személyes elemére utalnak. A bartai mondandó a képsíkon belül komponálódik, szilaj természete ellenére határt szab a néző előtt feltárt univerzumnak. És akkor még nem is szóltam a hordozó tárgy esetlegességéről…

Barta Bence: DG, 2015, olaj, akril, zománc, fatábla, 123×245 cm

© a művész jóvoltából

Barta Bence: Pólusváltás I., vegyes technika, 150×200 cm

© a művész jóvoltából

Persze hamar kibújik a szög a zsákból. Barta Bence attól függetlenül, hogy magát nem tartja absztrakt festőnek, mégiscsak az absztrakt festészeten „nőtt fel”, állítása szerint „ezt szereti a legjobban nézni”. Persze ennek a vizuális szocializációnak művészetére kifejetett hatását igencsak nehezen tudnánk cáfolni. Az egyetlen fontos momentum, hogy a néző „annyit érezzen, hogy az a piros gesztus-szerű dolog, az például nem egy véletlen odacsapás, hanem valami más. Aztán, hogy innentől kezdve mit gondol mögé és azt hogyan teszi, abba utálok beleszólni.”

Manapság a „minek-nevezzelek” témaköre, a hibrid installációk milyensége mozgatják művészetét. Monumentális törött lemezek és táblák térbeli elhelyezése van tervben, aztán „meglátjuk, mit hoznak a lehetőségek”. Aggódni nem kell, Barta Bence nem tervez véresen komolyan, az antifestészet folytatódik, hiszen nem szeret „sok munkát csinálni egy ötlet köré”.

Egyszer akarja jól megfogalmazni, és egyszer akar „megszenvedni” a végeredményért. Vagy sikerül vagy nem.

— Szilágyi Róza Tekla

2016. január 12., kedd 19:55
kapcsolódó cikkek
  • HI!

    A '80-as évek reneszánsza nem érhet végett. Szirtes János csodálatos képei a Várfokban. Festmény mint valóságos létező.

  • Politikai absztrakt

    Okos absztrakció, érzékeny formákkal. Rudas Klára bemutatkozik a Knoll Galériában.

  • A technorégész

    Újra fiatal tehetség portréjával jelentkezünk. Monitoron a magyar–német színtéren dolgozó Fridvalszki Márk. Szintetizálás és 80%-os tisztaságú minimalizmus.

ajánló

Bázeli szemle

A gyűjtők ismét elzarándokoltak a minden évben megrendezett svájci Art Baselre. Körkép a gigavásárról.

támogatók