A Pop Art Éve

És elkezdődött. Február közepén megnyitotta kapuit a bécsi Mumok pop art-kiállítása, és ezzel hivatalosan is kezdetét vette a Pop Art Év.

Illetve egyáltalán nem hivatalosan, hiszen nincs összebeszélés vagy ernyőszervezet az események fölött, de tény: 2015 a pop art éve lesz. Több mamutintézmény rendez nagyszabású pop art-bemutatót idén, hódolva az '50-es években megszülető, majd a '60-as években kiteljesedő irányzat nagysága előtt.

A pop art az első olyan művészeti globális tendencia, ami ízig-vérig amerikai – és ami jelezte, hogy New York letaszította trónjáról a korábbi képzőművészeti fővárost, Párizst. Olcsó konzumkultúra, előre gyártott elemek, raszterpontok, filmcsillagok és sok-sok zöldhasú. A pop art rikító színű vastag filccel húzta alá a tanulságot: a szektás és elitista kortárs képzőművészetnek néha el kell zarándokolnia a tömegekre szabott popkultúra forrásához, innia kell belőle, majd visszatérhet fenséges elszigeteltségébe (de ez már egy másik történet).

A Pop Art Év középpontjában

a londoni Tate Modern

grandiózus őszi seregszemléje áll,

The World Goes Pop

A pop art tudományos feldolgozása már a 2000-es években megtörtént. Sorra jelentek meg a vaskos albumok és kiállítások. A '60-as évekbe beleszerelmesedő retró miatt pedig tömeges méreteket öltött a pop art-imádat. Mi lehet elcsépeltebb grafikai klisé ma, mint – Andy Warhol nyomán – négy igazolványképet különböző színben tálalni!? A tudományos műhelyekben a pop art kapcsán ma már kifinomult utómunka zajlik, a témakör kreatív tágításával és a nemzetközi horizontok megnyitásával.

A Pop Art Év középpontjában a londoni Tate Modern grandiózus őszi seregszemléje áll, a The World Goes Pop (körülbelül: A világ poppá válik). Ez egy nagy nemzetközi mustra, ami nem az amerikai szupersztárokra helyezi a hangsúlyt, hanem a világ egyáltalán nem ismert, pop art által megérintett, eldugott művészeire, Latin-Amerikától Ázsiáig, Európától a Közel-Keletig. Például ott van a tokiói neo-dadaista csoportot alakító Ushio Shinohara, aki – a bokszkesztyűvel csapkodott vagy a szemétből csinált művek mellett – összeházasította a klasszikus Edo-korból származó japán festészetet a harsány pop arttal. A Tate produkciója delikát kiállításcsemege lesz, tele izgalmas felfedezésekkel.


Kis ízelítő a Tate Modern The World Goes Pop című kiállításából: Ushio Shinohara: Baba fesztivál, 1966 (© fotó: Tokyo Gallery+BTAP)

014 20120611 6

 

Az Egyesült Államok válasza a tate-es vállalkozásra egy vándorkiállítás, ami tavasszal indul útjára a Walker Art Centerből. Címe: Nemzetközi Pop (International Pop). Ez is egy tudományos igényű mély merítés, ahol az angolszász pop art mellé felsorakoztatnak egy rakás párhuzamos mozgalmat: a francia új realizmust (Nouveau Réalisme), a brazil konkretizmust és a neo-konkretizmust, az argentin „dolgok művészetét”, az Anti-Artot Japánból, a kapitalista realizmust Németországból, plusz még a happeninget és a neo-dadát úgy általában.

Itt lent egy kis ízelítő a Walker Art Center Nemzetközi pop című kiállításából. Joe Tilson: Nézzd!, 1964, Walker Art Center (Art Center Acquisition Fund, 1966 © 2014 Artists Rights Society (ARS), New York / DACS, London)

88c4b60bf05bdc03373ae075c6e162f6

Erre az angolszász pop art vonatra ült fel a Ludwig Múzeum is. A bécsi kiállítás – ami Budapestre is eljut majd az év végén – címe is a londoni óriástárlatét csavarja tovább: Ludwig Goes Pop. Ez viszont klasszikus pop art-show, ugyanis a Ludwig múzeumláncnak – közép-európai viszonylatokban – egészen kimagasló gyűjteménye van az amerikai sztárokból. Rengeteg raszterpontos festmény a mindig ugyanolyan Roy Lichtensteintől, a revolvert rántó Elvis Andy Warholtól, ikonikus Love-festmények Robert Indianától, reklámba illő mellbimbó Tom Wesselmanntól, hiperrealista szobrok Duane Hansontól ésatöbbi.

A Ludwig-múzeumoknak szerencséje van. Az alapító német műgyűjtő házaspár, Peter és Irene Ludwig épp akkoriban kapott rá a kortárs képzőművészetre, amikor az amerikai pop art még kuriózumnak számított. Ludwigék – ráérezve a trendekre – jól bevásároltak a '60-as években a pop art feltörekvő tehetségeiből, Robert Rauschenbergtől Jasper Johnsig, Roy Lichtensteintől Claes Oldenburgig. Egy ilyen kollekciót ma már lehetetlen lenne összerakni, a hasonló fajsúlyú művek 10-20-50 millió dollár körüli áron szerepelnek az aukciókon. A Ludwig-házaspár viszont jó időben volt jó helyen (és a dolgokat jó szemmel nézte), így páratlan örökséget hagyhatott múzeumaira.

Kezdődjék hát a Pop Art Éve! Első fogásként egy képgaléria Bécsből:

Tom Wesselmann: Nagy amerikai akt (No. 98), 1967, olaj, vászon, 250×380×130 cm, Museum Ludwig, Köln

© The Estate of Tom Wesselmann / Bildrecht Wien, 2015, fotó: © Rheinisches Bildarchiv

— Rieder Gábor

2015. február 16., hétfő 14:30
kapcsolódó cikkek
ajánló

God bless this mess

Szellemidéző szeánsz és maszturbáló nyuszika

támogatók