MIA FAIR Milano 2023

Idén 12. alkalommal került megrendezésre március 23–26. között a MIA FAIR (Milan Image Art Fair), ami az elmúlt évek alatt Olaszország legnagyobb fotóművészeti vásárává nőtte ki magát, és európai szinten is jelentős presztizsre tett szert.

 

A milánóiak legkedveltebb művészeti kiállítása a MIA FAIR, ami egyben Európa egyik legjelentősebb fotóvására is.


A vásár helyszine a Famagosta metrómegállótól 100 méterre eső SUPERSTUDIO MAXI, ami idén 80 galériának és 16 special projectnek adott helyett. A kiállítás ideje alatt folyamatosan zajló szakmai előadások magas színvonalú tartalma minden korosztály számára egyarát vonzó. Bár idén Irán kapta a legnagyobb szerepet, és a közönség Shirin Neshat és Sarah Doraghi szombati szereplésére vár a legjobban, a szervezők továbbra is igyekeznek minél több fiatal tehetséges fotográfust bemutatni, és a 2023-as kiállítás gerincét alkotó „Beyond Photohgraphy” válogatást is egy kiemelkedően tehetséges, Y generációs kurátor, Domenico De Chirico állította össze.

Domenico De Chirico a kiállítás fő szekciójának kurátora, MIA FAIR 2023


Magyarországot az Opitz Tomas és Puskás Bea által vezetett TOBE Gallery képviseli, standjukon Bartha Máté (1987) Bede Kincső (1995), Dafna Tamor (1974) és Almundena Romero (1986) munkáit tekinthetik meg a látogatók. A budapesti galéria immár tíz éve orientálódik a kortárs fotográfiára, rendszeres szereplője az európai fotókiállításoknak, és az általuk reprezentált fiatalok egyre nagyobb nemzetközi sikereket érnek el. Az idő beigazolta a TOBE konvencionálisnak csöppet sem nevezhető irányvonalát, mára szolid nemzetközi kapcsolatrendszert építettek ki, és tevékenységüket nemcsak a műgyűjtők, de a szakmai sajtó is figyelemmel kíséri.

A budapesti TOBE Gallery standja a milánói MIA FAIR-en Bartha Máté, Bede Kincső, Dafna Tamor és Almundena Romero fotóival.


Bede Kincső (1995) „Three Colours I Know in This World” sorozatával 2020-ban elnyerte a Paris Photo által alapított Carte Blanche ösztöndíjat, és tevékenységét azóta is nemzetközi figyelem kiséri. A TOBE Gallery ebből a sorozatból prezentál egy válogatást a milánói közönség számára.

Bede Kincső, „Three Colours I Know in This World” sorozata a TOBE Gallery standján, MIA FAIR 2023


A TOBE Gallery standjának középső falán Bartha Máté „Kontakt” című sorozatának négy fotója kapott helyet. A sorozat 2018-ban elnyerte a Capa Nagydíjat, valamint a 2019-es Arles-i Fotófesztiválon a Louis Roederer-díjat, és ezen a hétvégén a milánói közönség egyik favoritjává vált. Bartha Máté egy kamaszok számára rendezett katonai kiképzéshez hasonlítható nyári tábort dokumentált, és színes felvételei által érzékletesen örökítette meg a különböző pszichikai és fizikai megpróbáltatásokkal terhelt fiatalokat.

Bartha Máté fotói a „Kontakt” sorozatából a TOBE Gallery standján, MIA FAIR 2023


Ha Olaszországban valaki meghallja a toszkán alig több mint 21 ezer lakosú Cortona nevét, egyből a 2011-ben indult Cortona On The Move nemzetközi fotófesztivál jut az eszébe. A MIA idei kiállítói között szerepel a fesztivállal szinergiában működő cortonai OTM Company, melynek küldetése fotográfiával kapcsolatos projectek, rendezvények megtervezése, lebonyolítása.
Az OTM Company Gallery által kiállított négy dokumentarista fotós között szerepel a toszkán Gabriele Galimberti (1977) „The Ameriguns” sorozatával, mellyel 2021-ben megnyerte a World Press Photo portré szekcióját. Bolygónk összes privát tulajdonban levő fegyverének fele az USA-ban található, és számuk meghaladja a lakosságét: 393 millió fegyver jut 372 millió lakosra. Galimberti beutazta az Egyesült Államok minden szögletét, hogy lefotózza a büszke fegyvertartókat otthonaikban, gyüjteményükkel együtt.
Egyre gyakoribb, hogy ismert divatcégek együttműködést ajánlanak fel sztár-művészeknek, hogy a művész hírnévével és kreativitásával erősítsék a brand imázsát. Galimberti esete bebizonyította, hogy ez nem mindig sül el pozitívan. A fotográfus örömmel vállalta a Balenciaga kampányfotózási ajánlatát, amihez bőkezű munkadíj társult, és ráadásul egy saját projectje, a „Toy Stories” ötletére épült, melyben gyerekeket fotózott a szobájukban, játékaik között. Nem gondolhatta előre, hogy a divatház stylistjai újragondolják az eredeti projectet, és a szetten BDSM öltözetű mackók lesznek a gyerekmodellek kezében. A Balenciaga divatkampány világraszóló botránnyá nötte ki magát, és ez erősen kihatott a fotográfus kemény munkával épített szakmai karrierére is, hiszen egy dokumentaristától mindenki a valóság hiteles ábrázolását várja el.
A botrány óta hónapok teltek el, és Gabriele Galimberti a tehetségének köszönhetően ugyanúgy dolgozik mint a Balenciaga kampány fotózása előtt, de többé nem felejti el, hogy a divatfotózásban gyakori fikció nem férhet össze megy dokumentarista hitelességével.

Gabriele Galimberti, „The Ameriguns, Torrell, A.K.A. Black Rambo”, fotográfia, @Gabriele Galimberti – OTM Company Gallery, MIA FAIR 2013


A kiállítók között szerepel a római Spazio Nuovo galéria, melynek két alapítója, Guillaume Maitre e Paolo Pérez Mouriz több mint tíz éve „gondolkodásra késztető alkotások”, és fiatal kreatív tehetségek után kutat. Idei standjukon többek között Marco Maria Zanin (1983) „Lacuna e Equilibrio” című sorozatát állították ki. Zanin san paoloi utazása során a város újjáépítése, modernizálása eredményeként megmaradó romokat, törmelékeket gyűjtötte össze, hogy struktúrákat építve belőlük, új funkciót, esztétikát, alternatív időbeliséget adjon számukra. A semleges hátterű képeken csendéletként megjelenő struktúrák Giorgio Morandit idézik, aki festészetében az általa ábrázolt hétköznapi tárgyakat időtlen, metafizikus dimenzióba emelte.

Marco Maria Zanin, „Natura Morta” XVIII, 2015, fotográfia @ Marco Maria Zanin, Spazio Nuovo, MIA FAIR 2023


A fiatal fotósok és friss projectek között aktuális a diszkurzus, hol is tartunk ma? Post Photography, After Photography, Meta Photography, vagy mindezen túl? A telefonnal készített fotónak lehet művészeti értéke? A XXI. Század avantguardiáját kutató reflexiók mellett a rendezvény mégis kiegyensúlyozott maradt, és a közönség minden igényét kielégíti életkortól, szakmai tájékozottságtól függetlenül.
A szintén Y generációs Maria Vittoria Baravelli, akit elsőként neveztek Olaszországban Art Sharernek a különböző művészeti területeket átfogó, rendszeres digitális tartalomkészítésének köszönhetően, több standot is kúrált a kiállításon, többek között az STKZ SRL - 2 CHANGING ART standját, ahol Aurelio Amendola (1938) olasz fotográfus képeit láthatja a közönség. Az immár 60 éve aktív, világszerte ismert Amendola portfólióját a XX. Század legnagyobb művészeinek portréi gazdagítják, közöttük Andy Warhol, Roy Lichtenstein, Mario Marino, de a kiállításon mégis egy fekete-fehér klasszikusnak mondható sorozattal szerepel. A 85 éves fotográfus válasz után kutat, vajon meddig tart az örökkévalóság, és igyekszik a fotográfia két dimenziójába rögzíteni örökre azt a röpke katarzist, amit Michelangelo, Gianlorenzo Bernini és Antonio Canova klasszikus szobrainak háromdimenziós látványa vált ki a nézőből.

Aurelio Amendola, „Giuliano De Medici, Michelangelo – Cappelle Medicee”, 2004, fotográfia, @Aurelio Amendola, STKZ SRL - 2 CHANGING ART, MIA FAIR 2023

© Fotó: Opitz Tomas

Az összes milánóban rendezett művészeti vásár közül a MIA FAIR látogatottsága a legnagyobb a profán közönség részéről. A milánóiak egyszerűen szeretik és magukénak érzik a rendezvényt, akár egy változatos családi programként hétvégére, vagy egy laza randi helyszínekén, hiszen 3-4 óra alatt kényelmesen körbejárható az összes stand. Tökéletes alkalom a fotográfiával való ismerkedésre, hiszen a kiállítók, kurátorok szívesen elegyednek beszélgetésbe a látogatókkal, és a sok kellemes élmény hatására emelkedik a vásárlási kedv is. Manapság Milánó Európa bármelyik városából könnyen, olcsón elérhető a low cost légitársaságoknak köszönhetően, elég pár héttel előre megtervezni a kiállítások látogatását. Április 14-16. között a MIART kerül megrendezésre, majd április 18-23. között követi a MILANO DESIGN WEEK.

— Kacziba Andi

2023. március 27., hétfő 10:15
kapcsolódó cikkek
  • UN(FAIR) 2023 MILANO

    Március 3 és 5 között, immár második éve kerül megrendezésre az UN(FAIR) művészeti vásár, ami elsősorban a 2020-ban megszűnt milánói Affordable Art Fair látogatóit vonza.

  • Mind hasonló

    Ember Sári / Since our stories all sound alike / Galleria Campari

ajánló

God bless this mess

Szellemidéző szeánsz és maszturbáló nyuszika

támogatók