Artkartell - Médium festészet

Ország Lili: Memento, 1957, olaj vászon, 45×121 cm, Pilinszky János hagyatékából

Mindenütt falak. Vérzivatarba pácolt falak, kultúrtörténetbe megmerített falak, szorongásból emelt lelki falak. A falak végigkísérték Ország Lili életét, az ungvári gettó téglagyárától kezdve, ahol összegyűjtötték a zsidókat a deportálás előtt. Ez ad brutális erőt korai szürrealista képeinek, ahogy a polgári ruhácskát viselő kislány áll a vörös téglaépület monoton monstruma előtt. A kiállítás látványterve is rájátszik a motívumra, hiszen itt-ott téglaborítás taglalja a teret, arra kerültek fel a kis szürreális képecskék. Erre szükség is van, hiszen Ország Lili az '50–60-as évek víz alá nyomott világában alkotott, a hivatalos művészettámogatási szisztéma által megtűrve, de nem támogatva. Festményei kabinetképek, nagy lelki nyomás alatt kikristályosított kis remekek, amik a korszak legendás gyűjtőinek összezsúfolt nappalifalain bujkáltak évtizedekig, Bálintok és Vajdák előkelő társaságában.

Széles tér, Kunsthalle, nagylépték – ezeket sosem ismerhette.

Nagyszabású múzeumi sikerkiállítást rendezni kabinetképekből nem könnyű. Pláne egy olyan mániákus depressziótól űzött életműből, mint amilyet Ország Lili hagyott az utókorra. A kurátor és a stáb viszont kihozta a maximumot a tálalási lehetőségekből. A körítés átgondolt, indokolt és ötletes. Indulunk a kísérteties téglafalakkal, majd megjelenik a ragyogó arany háttér az ortodox ikonok hatását tükröző képeknél, a néprajzi sokkhatás illusztrációjaként egy komplett reneszánsz kazettás famennyezet is bekerült a kiállításba, végül pedig jön a poszthumusz fekete labirintus, megfelelve a művésznő utolsó terveinek.

Ország Lili: Szorongás, 1955, olaj, vászon, 66×45 cm, Kolozsváry-gyűjtemény, Győr

A látványos eszközök nem újszerűek, de itt nem szórakoztató, hatásvadász turbóként vannak jelen, hanem értelmezői keretként. Mikor a sötét labirintusból egy vaskos antik (na jó, ál-antik) fakapun kilépünk és egy hosszú, üres folyosón elhagyjuk a kiállítást, az felér egy katartikus alvilági utazással. Botorkálva, hunyorogva emésztjük a látottakat. Máskor egy kopott, barokk, imádkozó angyalszobor kerül az egyik félig tasiszta főmű mellé, értő módon léptetve át a képet a szakrális térbe. (Külön élmény, hogy a szegényes korabeli képkeretek helyett új, hibátlan ízlésű körítést kaptak a festmények; személyes kedvencünk a nyersfa befoglalókeret a szürreál zsengéken és a nyers acélváz a papírmunkákon. De az is pazar, ahogy a sokszor túl lapos monotípiának tűnő festmények vékony fémkarokon emelkednek el a faltól, kötetlenül lebegve térben és időben.)

Ország Lili: Vörös város, olaj, fa, 60×50 cm, Antal–Lusztig-gyűjtemény, Debrecen

Ország Lili életműve nem ismeretlen. Nem felfedezni kellett, hanem leporolni. Ugyanis rajta ül a '60–70-es évek pora. Országot foglalkoztatta a modern művészet, de a nyugati trendek csak áttételesen hatottak rá, sokkal több inspirációt jelentett számára a múlt mélységesen mély kútja, legyen a közvetítő egy pompeji freskó, egy bolgár ikon vagy a prágai zsidó temető. Kenhette francia tasisztaként a híg festéket a vásznon, a nyers modern faktúra helyett mégis inkább az ősi héber betűk íveire talál rá a festőkése. Ez nem a mondén, presszós-retró '60-as évek, hanem az ősidőkre hangolódó, 20. század közepi, tragikus modernség. Zsidó szenvedéstörténetbe fojtott egzisztencializmus. Kikezelhetetlen kelet-európai depresszió.

Ország Lili: Vonat előtt (Alagút), 1957, papír, kollázs 14,5×22,5 cm, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria

Zsidó szenvedéstörténetbe
fojtott egzisztencializmus.
Kikezelhetetlen kelet-európai depresszió.

Ország Lili: Labirintus. Ikarosz, 1974–1975, olaj, farost, 100×100 cm, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria

Szorongás, tragédia és menekülés a sok évszázaddal ezelőtti korok titkos birodalmába. A legközelebbi párhuzam, bárhogy is nézzük, az angyalfestő Kondor Béla. Akit ugyanolyan titkos csodaként ünnepelt a kor értelmiségi világa – és akit ugyanolyan nehéz ma beilleszteni a művészettörténet modern nyugati elbeszélésébe.

Országot rajongó kortársai modernnek látták. De sosem a modernség volt kulcsfontosságú életművében, akkor sem, ha végül sikerült összemontíroznia az ógörög labirintust a nyomtatott áramkörök rajzolatával, hanem a személyes varázs, a keleti vonású, okkult delej, az évszázadok, életek és sorsok között boszorkányos könnyedséggel közlekedő médium-festészet. Nem a végtelen Isten felé nyitotta ki a kapukat képeivel, hanem spiritisztaként szólaltatta meg az elhunyt ősök nyughatatlan szellemét, faggatva őket rég letűnt tragédiáikról.

Ország Lili: Önarckép (Kislány fal előtt), 1955 olaj, vászon, 35×56 cm, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, Vasilescu-gyűjtemény

Árny a kövön – Ország Lili művészete
2016. december 17. – 2017. március 26.
Magyar Nemzeti Galéria

Médium festészet

Irodalom / Próza / Szeifert Natália / Örökpanoráma