Artkartell - Vadon

AZ ÖSSZES KÉP: Részlet Stefan Osnowski Vadon című kiállításából, The Studios, 2020

Stefan Osnowski: Vadon
The Studios
2020. január 30–február 20.

Mióta Stefan visszatért Magyarországra, folyamatosan nyomon követem művészete alakulását, kísérleteit. Harmadik, Vadon című kiállításán, amelyben – ezúttal nem kurátorként – veszek részt, egészen új, a látványtól eltávolodott képeket láthatunk. Hajlamos vagyok Stefan művészetét – és az elmúlt öt évet – folyamatként látni, melynek állomásai közt az állandó kompozíciós, technikai és tartalmi alkotóelemek huzalként fűzik össze az egyébként jól szétválasztható műcsoportokat, miközben a művész számos ponton variálja a technikát, a kompozíciót és témát is.

Mi mégis az állandó Osnowski művészetében? Mondhatnám, hogy éppen a változás, de csak részben lenne igazam Valójában áramlásnak, vagy flownak nevezhető fogalomra (vagy jelenségre) gondolok, amely állandó motívumként kíséri végig az elmúlt 5 év műveit. Ez az áramlás már megjelent a Passage sorozat képen, az átutazó szeme előtt áramló, elmosódó, uniformizált, városi tér képében, a teoretikus Marc Augé ’non-place’ fogalmának képi reflexiójaként. Vagy a német romantikát Dél-Európa antlanti partjának géniuszában felismerő ENTRE(átmenet) sorozat képein, melyek az örökkön egyhangú, éppen ezért fenséges hullámverésének folyamatos áramlását rögzítik. Ugyanerre az ívre fűzhető fel a japán ukiyo-e (lebegő világ) fametszeteket feldolgozó „Floating world” sorozat is, melyben a klasszikus japán fametszetek híres vízábrázolásait (Kirifuri-vízesés, A nagy hullám Kanagawánál és a Yoro-vízesés), különböző vízfelületekről készült felvételek digitálisan manipulált képei segítségével ültette át fametszetbe, majd mátrixként áramló kódként értelmezte újra.
Mindeközben a manuális, percíz, monotonitásában meditatív elmeállapotot létrehozó munkamódszer, amely szintén konstans eleme a műveknek, szintén egyfajta áramlásként, ha tetszik flow-élményként írható le leginkább.

A Vadon elsőre nyugodt, látszólag mozdulatlan, már-már díszítő ornamentika jelleget öltő triptichonján ott vibrál a folyamatosan változó, mindent elborító őstermészet fenyegető vadsága, amely egyszerre hívja be a fogalom pozitív és negatív konnotációit. A vadon egyszerre lehet: ősi, fenyegető, ismeretlen, embertelen, burjánzó, ugyanakkor: civilizációtól mentes, érintetlen, természetes szépségében magasztos, vágyott. A kifejezés meglehetősen ambivalens képzeteket kelt. Ez az ambivalencia képileg is megjelenik, hiszen a hármas képen hiába keressük a polgári társadalmakban kialakult, klasszikus tájképi toposzokat, mint a horizont, a perspektíva, a távlat, vagy a mélység, helyettük motívumok sorjázó folyondárját látjuk, amint egybefüggő falat képezve, hatalmas méretével elborítja és beszippantja a nézőt. Ahogy közelebb lépünk, a látszólag statikus érzést feloldja az interferáló, vibáráló vonalháló dinamikus rezgése, amely látszatmozgásával szinte elszédíti a befogadót.

Ezt az vibrálás, interferálást folytatják azok a képek, amelyek Abendseite, Gehölz, Lichtung, Ikarische Landschaft címmel láthatók a kiállításon. Bár formailag, elsőre kevés hasonlóság fedezhető fel a Vadon és az újabb printek között, tartalmilag és technikailag nagyon is sok szálon kötődnek egymáshoz.

Szeretnék három szempontot kiemelni, melyek Osnowski képein visszatérő tartalmi és technikai kérdéseként felmerülnek:

Az első: a digitális robbanás okozta képi világ (vadon) hatásaira adott reflexió. Melyhez a művész a dekonstrukció felől közelít. A digitális képalkotás szándékolt, vagy véletlenszerű hibáinak (glitcheinek) következtében torzuló kép manuális rögzítése felveti az eredeti kép felismerhetőségének kérdését, így közvetve utal a virtuális ismeretszerzés problémáira, valamint az információvesztés, azaz tágabb értelemben a felejtés civilizációs alapkérdésére.

A másik kérdés a rész és egész viszonyának vizsgálata a redukció eszközeivel. Azaz, mennyiben ismerhető fel a látvány egy-egy kiragadott részlet tetszőleges ismétlése és variálása révén. Mennyiben hordozza a rész(let) az egész szubsztanciáját.

A harmadik aspektus a kép legkisebb alkotóeleminek vizsgálata fametszet és a digitális kép párhuzamában. Osnowski, legújabb printjein a fametszetet, annak legalapvetőbb egységeire, azaz a metszőkés ejtette vonásra redukálja, amely megfeleltethető a digitális adattárolás alapegységének, azaz a bitnek. Nem erőltetett a párhuzam, hisz mindkettőnek alapja az igen-nem, 0-1, a hamis-igaz illetve a sötét-világos dichotomikus felépítése. Így a minimalista látványban egymásra talál a több ezer éves fametszet technikája és látásmódja, és a digitális információt tároló adat alapegysége, melynek segítségével ma a legtöbb képet tároljuk, majd ’előhívjuk’ és amelyen keresztül végeredményben valóságot szemléljük.
Osnowski esetében az interface nem a világító pixelek által alkotott monitor, hanem egy manuálisan megmunkált fa dúc egyedi lenyomata, amely többszörös átfordítások után tárja fel a valóság rétegeinek mélyebb összefüggéseit. (Schneller János)

Vadon

Erményi Mátyás: Könyvek, amiket el kellett volna olvasnom