Qi Baishi (Csi Paj-si) képei ihlették a 2008-as pekingi olimpia nyitó estjének fő látványosságát, egy grandiózus festménytekercset, majd pár év múlva a nemzetközi műtárgypiacon kelt versenyre Andy Warhollal és Pablo Picassóval. A kínai festő művei most a Magyar Nemzeti Galériában láthatók A természet ígézete címmel. Dr. Fajcsák Györgyi sinológussal, a kiállítás kurátorával Szentandrási-Sós Zsuzsanna beszélgetett a kínai hagyományos festészetről és a kiállítás befogadásáról.
A kínaiak számára a kalligráfia,
a szépírás a legmagasztosabb
kifejezési mód,
de a festészettel karöltve.
balra: Qi Baishi: Őszibarackvirág-forrás, 1938, 101,5×48 cm, felirat: „Soha nem jártam az Őszibarackvirág-forrás földjén, úgy képzelem, tiszta vizű csermely csörgedez rajta végig, féltem megriasztani az ott lakókat, ecsetem nem festette a képre a halászlegényt (aki odatalált). Akkoriban Yanjing (Peking) nyugati városrészében laktam, a Tigris évében [1938], Baishi Qi Huang”, pecsét: Qi Da
jobbra: Qi Baishi: Sáska gabonakalászon, nincs datálva (36 éves kora körül festette), 68×34,5 cm, felirat: „Hegyben élő idős Baishi festette”, pecsétek: Qi Baishi. Asztalos
Mik a legfőbb különbségek az európai és kínai figurális festészet között?
Az európai portré és akt műfaja teljesen ismeretlen Kínában, de az ember- vagy istenségábrázolás sem tartozott festészeti korpuszukba, hiszen az a kézművesek feladata volt. Két elismert témájuk egyike a tájkép, ami a jin–jang elemet, a vizet és a hegyet ábrázolja, míg a másik típus, a madár–virág a bensőséges témák megfogalmazására adott lehetőséget. Mindkettő vizuális eszközökkel megfogalmazott filozófiai vagy eszmei felvetést tartalmaz, sok esetben szöveggel támogatva, illetve kiegészítve. A kínaiak számára a kalligráfia, a szépírás a legmagasztosabb kifejezési mód, de a festészettel karöltve. Ez művészeti kifejezésmódjuk non plus ultrája, mivel képekben gondolkodnak.
Az írástudó szobája (illetve a festő műterme akár), részlet A természet igézete című kiállításból, 2015, Magyar Nemzeti Galéria
© a Magyar Nemzeti Galéria jóvoltábólHogyan értelmezik a kínaiak a hagyományos festészetükön belül a modern és kortárs művészetet?
Kínában a 18. század végétől minden mainak számít, így a 19. századi műalkotások is kortárs kontextusban jelenhetnek meg. Korstílusokról – abban az értelemben, ahogy mi Európában – nem beszélnek, hiszen jóval hosszabb idősávokban gondolkodnak. Nem feltétlenül foglalkoznak a nagyon közeli múltjukkal, mert akkor nem lehet kellő távolságtartással elmélkedni a történtekről. Ez a fajta distancia a mai napig sajátja a kínai gondolkodásnak.
Ebben az értelemben Qi Baishi (1864–1957) is kortárs festő. Hol fedezhető fel ez a képein?
Kínában a festők, illetve írástudók nagy része hivatalnoki jövedelméből élt és mellette festett. A 18. században azonban már voltak olyanok, akik a képeik eladásából szerezték fő jövedelmüket. Ők voltak a „yangzhou-i (jangcsoui) különcök”, azaz a Nyolcak. A kínai hagyományos festészetre jellemző aprólékos kontúrozás helyett rendkívül merész ecsetkezelés jellemezte őket. Ezt az újításukat Qi Baishi is magáévá tette. A kínai festészet visszafogott színhasználatát – amit gyakorlatilag a tus színe és a hordozó fehér színe adott – Qi Baishi színekkel egészítette ki. A kiállításon külön kiemeltünk olyan műveket, ahol a vörös szín legalább olyan kompozíciós értékben jelenik meg, mint a fekete tus.
Majdnem mindig van bennük
valamilyen rejtett tartalom,
egy nyelvi játék, például az élet
egy fordulópontjához kapcsolható
jókívánság vagy a természet dicsérete.
Mindezeken túl fontos tudni, hogy a kínai mesterek nem készítenek vázlatot vagy előtanulmányt. Az átgondolt kompozíciót néhány mozdulattal vetik a papírra, javítani nem lehet. Ettől nagyon frissek a képek, minden jobban él: a levelek vagy a szinte mozdulatlan állatok. Qi Baishi ezt a technikát a kompozíció frissességével fokozta. Üde, közeli a nézőpont, gyakorlatilag részeivé válunk, benne vagyunk a képeiben. Nincsen háttér, sem perspektíva.
balra: Qi Baishi: Kilenc rovar, nincs datálva, 67,5×34 cm
jobbra: Qi Baishi: Vasbotos Li, 1913 (51 éves korában), 77,5×40 cm, felirat: „Egész éven át nem festettem, különösen mivel az ecsetem rossz, szőre gyönge, nem áll kezemre. Guichou (Vízibivaly) évének tavaszán [1913], Ping apó”, pecsét: Qi Pinsheng
Egészen mások a képeket hordozó anyagok és eszközök is...
A képeket brokátra vagy papírra kasírozzák, ami a nálunk hagyományos keretezés funkcióját tölti be. A páradús kínai éghajlaton egy rendkívül rugalmas és hosszú időre készülő festmény akkor tud fennmaradni, hogyha az két rúdvégre feszített, montírozott formában jelenik meg. (Ha papírra montírozzák, akkor annak rostirányát szabályosan váltogatják – kereszt és szálirányban – a kellő rugalmasság érdekében.) A rugalmasság és a ragasztóanyag miatt ez a forma igen tartós. Nagyon fontos tudni, hogy a képek hosszan tartó bemutatása nem volt szokás: az írástudók baráti összejövetelein kitekerték, szemlélték, beszélgettek róluk, majd összetekerve eltették. A festmények egy része szervesen kötődik a szertartásrendjükhöz, illetve hitvilágukhoz: ünnepek alkalmával kerültek ki a házi oltárok vagy fogadócsarnokok falára. Ez rövid, néhány napig, esetleg néhány hétig tartó kifüggesztést jelentett. A tekercsképeken kívül a másik alapvető forma az albumkép, ami leporellószerűen kasírozott vagy lapozható formában is megjelenhetett. A kiállítás bevezetőjében látható figurális és tájképi képek, valamint a rákos, rovaros albumképek sorolhatók ide. Van közöttük tematikai különbség is: a tekercsképek a grandiózus témák, az albumképek pedig az intimitást jelenítették meg.
Hogyan fedezhetjük fel Qi Baishi képeinek legfőbb értékeit?
A nagy kínai életművek közül az egyik legkönnyebben befogadható, és még korban sincs annyira messze tőlünk. Viszont hordozza azokat a megértési nehézségeket, amelyeket a kínai származás, a nyelv és a formák idegensége okoz. Azt javaslom, hogy először próbálják meg saját előképzettségükkel befogadni műveit, majd mellétenni mindazt, amit a feliratokon és segédanyagokon olvashatnak. Fontos, hogy a kínai kép rétegzetten értelmezhető: elsődleges olvasata a két nagy kompozíciós elem felismeréséből fakad, és azután lehet az ezekből fakadó szójátékokkal továbbhaladni. Majdnem mindig van bennük valamilyen rejtett tartalom, egy nyelvi játék, például az élet egy fordulópontjához kapcsolható jókívánság vagy a természet dicsérete. Ez úgy tárul fel a néző előtt, mint ahogy megmutatja hatását egy jó parfüm, minden órában egy újabb komponenst lebontva. Tehát érdemes többször nekifutni, hogy valóban meg tudjuk érteni őket. Qi Baishi eredetiségéhez tartozik, hogy rendkívül sok korábban nem szereplő témát emelt be a hagyományos kínai festészet tárgykörébe, például zöldségeket, gyümölcsöket, baromfikat vagy a saját vidéki életéből ismert növényeket, így bambuszrúdra felfuttatott hajnalkát és tölcsérvirágot, amelyek ábrázolásában a közvetlenség jelent újítást.
A kínai írástudó (és a festő) eszközei, részlet A természet igézete című kiállításból, 2015, Magyar Nemzeti Galéria
© a Magyar Nemzeti Galéria jóvoltábólPecsétnyomatai is mindig ott vannak a képein.
Qi Baishi asztalosmesterként indult, majd hamarosan belemerült a pecsétek faragásának rejtelmeibe. A régi kínai feliratok tanulmányozása óriási mozgalom volt az ő idejében, így ezek mintájára készített pecsétnyomóira archaikus kalligráfiájú feliratokat vésett. Életének első 50 évében festőként nem volt keresett mester, pecsétnyomataiból azonban kötetet adott ki, ugyanis erre a műfajra különleges érdeklődés irányult. Kínában a híres pecsétfaragók, tus- és ecsetkészítők neve épp úgy fennmaradt, mint a festőké és híres kalligráfusoké.
