Artkartell - A TŰZHELY ÖRZŐI

Antalka Zsófia és Ács Kinga-Noémi: Pura
2022. november 18 - november 21.
Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület

Antalka Zsófia: Oázis I-II. fotó: Cedric af Geijersstam

Ács Kinga-Noémi: Héra dartstáblája. fotó: Cedric af Geijersstam

Ács Kinga-Noémi: Héra Darts táblája , fotó: Cedric af Geijersstam

Ács Kinga-Noémi: Athéné Poker Asztala, fotó: Cedric af Geijersstam

Ács Kinga-Noémi: Persephone biliárdasztala, fotó: fotó: Cedric af Geijersstam

Ács Kinga-Noémi: Hestia Cukorka Gépe , fotó: Cedric af Geijersstam

Antalka Zsófia: A politúr árnyékában, fotó: Antalka Zsófia

Nyitó performansz (a kiállítók és Hevele Zsófia), Antalka Zsófia Oázis I. című munkája, fotó: Antalka Gyopár

Szilák Andrea Lilla írása Antalka Zsófia és Ács Kinga-Noémi PURA című kiállításáról

Mellőzve a néző és nézett, az alany és tárgy, az én és ő típusú dichotómiák (és még sorolhatnánk) tagolt olvasatát, egy esztétikusan áramoltatott, feminin nézőpontú víziót rendezett számunkra Ács Kinga-Noémi és Antalka Zsófia egy hosszúhétvége erejéig az FKSE kiállítóterében. Művészetük közös jellemzője, hogy a női identitás szerepkonstrukcióinak összetevőit, a hidrofeminin (1) egylényegűségben határozzák meg egyfajta közös mederként, melyben nincsenek fixált ideák. Eszköztárukban fellelhetőek a történelmi és mitologikus, a racionális és az intuitív, a szellemi és a fizikai tartalmak szabad kombinációi.
Az alapkondíció annyiban határozható meg, hogy vonatkoztatási pontként a születés pillanatát jelöli meg, univerzálisan meghatározó közös tapasztalatként: ebből bomlik ki az a fluid és folyamatosan változó énkép melynek a kiállítás szempontjából a nőiség és a női lét az egyik legjelentősebb aspektusa. Fontos azonban, hogy a kiállított anyag nem kifejezetten a feminizmust tematizálja, sokkal hangsúlyosabb a nőiség megélésén keresztüli őszinte, bizalmas viszonyból született élmények átadása. Ebből a szempontból fontos eszköz az interaktivitás: a térdinamikát fenntartó szétszórt elemek, a taktilitást ösztönző, csillogó felületek és fényeffektek, melyek összességében a szórakozóhelyek klubéletét, a játéktermek és kaszinók ingerpezsdítő világát és a pszichedelikus szubkultúrák mélyén megtett tripek hangulatát teremtik meg.
Az invitáló gesztus Antalka gyöngyfüggönyein (Oázis I-II.) át vezet: a női szeméremtestet absztrakt módon megjelenítő képen átkelve a beaavatási ceremónia mimézisét élhetjük át. A tautológikus mű, így a befogadóval való viszony, az ábrázolt szerv és Antalka munkamódszere révén, háromszorosan is önmagába fordul vissza. A gyöngyök aprócska testén áthúzott cérnaszálak repetitív gesztusa az anyagcserefolyamatokkal analóg módon áramlik. A mű a kristeva-i abjekció fogalmát veti fel (2), ahol a testi idegenség és a létezés határainak körvonala elmosódik, a születés, azaz a kiszakadás traumája előtti állapotba regresszálja a résztvevőt. A függöny a rituális nyitóperformansz fontos kelléke, csakúgy mint a rítus maga, mely mozdulatokkal, szavak nélkül tartja fenn a tapasztalatok kontinuitását, szemben a világ mitologizáló szisztémateremtése és kategorizációs felosztása helyett (3). Szintén megfelelő a „metabolikus” jelzővel illetni Antalka és Ács művészetét, amennyiben az anyag, az energia és az információ mediációja a kulturális kontextustól elidegeníthetetlenül a természetit jelöli meg csatornaként (4).
Az áramlás organikusságát Ács lézervágott tükörből és tükörmozaikból készült tárgyai első blikkre megtörik: elit high-class termékcsaládnak tűnnek, melyeket az anyag ismeretéből fakadó óvatosággal és távolságtartással szemlélhetünk. A hideg, geometrikus alakzatok különféle szerencsejátékok, melyeket Ács a görög mitológia istennőihez rendel (név szerint Hestiához, Athénéhez, Persephonéhoz és Hérához), az archetípusok hagyományát és állandó jelzőiket a női viselkedésminták olykor nem túl vonzó, intrikus oldalának kendőzetlen prózaiságában mutatva be: kisszerű, balhés, féltékeny nőket. Persephone miniatűr billiárdasztala az emberi játszmák hordozójává válik, Héra dartstáblája az agresszió kiélésének fóruma, Athéné pókerasztalánál pedig a bölcsesség elfajzott dörzsölt és furfangos praktikái kerülnek elő. Legösszetettebb eleme a tárgycsoportnak a Hestiának tulajdonított, kisméretű házat formázó cukorkagép, melyben egy ufo-catcher típusú ügyességi játék kap helyet, s mely tulajdonképpen a biztonság és a kiszolgáltatottság állapotára reflektál. A tükör anyagának reflektációs képessége a tárgyi mivolttól elrugaszkodik, hiszen bárhová nézünk, saját fragmentált tükörképünk köszön vissza: ezzel a fogással Ács rámutat, hogy nem csupán elszenvedői vagyunk sorsunknak, hanem aktív szereplői, és ahhoz, hogy lebontsuk viselkedési mechanizmusaink megrögzött automatizmusait, valamint vállaljuk a döntéshozatal felelősségét folyamatosan önreflexiót kell gyakorolnunk. Az tükör analóg a lélekkel, törékenysége egyúttal a törékenységből fakadó fájdalom reminiszcenciája, memento mori: Hestia kicsiny házát aprópénzért kifoszthatjuk, de dönthetünk úgy is, hogy védelmezzük és életben tartjuk tűzhelyének lángját.
Antalka A politúr tükrében című munkáján a döntésképességet és az azt követő tettlegességet dinamikusan lépő nőalak polietilénből készült plasztikus figurája testesíti meg. A műtárgy mintájául egy szocialista realista épületdísz szolgált, mozdulata a Kádár- kor bő három évtizedének változó nőképét és emancipációs törekvéseit sűríti magába. A szocialista tárgykultúra vizualitása a figura felületkiképzésén (a tófeji üzem tarka retro kerámiái), valamint a hordozóként használt, a korban népszerű Varia típusú lakkozott diófa-bútorelemen is visszaköszön. A műtárgy talán a kiállítás legszemélyesebb darabja, hiszen annak a generációnak az emlékeit és nosztalgikus érzéseit hívja elő, amely még szülei és nagyszülei révén táplálhat nosztalgikus érzéseket a kor lakberendezésének miliője iránt, ugyanakkor nem tapasztalta a saját bőrén a szocialista Magyarországon politikai, társadalmi és gazdasági változásoknak folyamatosan kitett női szerepkonstrukciók változásait. A figura határozott felfelé tett lépése a munkásnő maszkulin karakterét domborítja ki: egy olyan nőnek állít emléket akinek aktivitását és erejét kell latba vetnie ahhoz, hogy akaratát érvényesíthesse. Az ábrázolási hagyományban ez a mozdulat akár A Duchamp-i Lépcsőn lemenő akt méltóságteljesen ereszkedő mozgásának reciproka is lehetne a modern nyugati nő ideájával szemben, a díváét aki érzékisége karizmatikus vonzerejét használja, nem pedig cselekvőképességében rejlő erejét.

(1)Astrida Neimanis feminista filozófus által bevezetett elméletét, mely „logikája szerint a testet olyan, nagyrészt vízből álló dologként („vízlényként”), nyitott entitásként határozza meg, amelyet a bár első látásra a külső valóságtól majdhogynem hermetikusan elzáró, voltaképpen sokkal inkább porózus membránként viselkedő bőr határolja le és választja le a külvilágtól.” Trafó: Nedves hálózatok, https://trafo.hu/trafo_galeria/webofwet
(2)Julia Kristeva: Powers of Horror, An essay on abjection. 1982.
(3)A felosztást Chus Martínez használja Haegue Yang művészetére, Chus Martínez: Nature loves to hide, Haegue Yang ETA 1994-2018. Museum Ludwig, Köln. 2018.
(4)A kifejezést Chus Martínez használja Haegue Yang művészetére, Chus Martínez: Nature loves to hide, Haegue Yang 1994-2018. Museum Ludwig, Köln. 2018.

A TŰZHELY ÖRZŐI

A fólia illúziója // Interjú Rónai Viktorral