az elsődleges motiváció
nem a kaparás folyamata,
sokkal inkább az,
ahogy ingerli a szaglását
Részlet Eperjesi Ágnes D. 365 napja című kiállításából, 2017, Inda Galéria
© az Inda Galéria jóvoltából, fotó: Sulyok Miklós
Hatalmas monolit asztalon egy „évnyi” szappan, amit D., az autista fiatalember í körmével váj ki. Eperjesi Ágnes megtisztítja, leltárba veszi, tárgyfotót készít róluk. Számos megközelítés, számos értelmezési lehetőség adódik...
A szappan a kiindulópont, amely adott volt. Eperjesi Ágnes úgy mondja, nem ő választotta; a tárgy talált rá, amit azután saját munkáján keresztül értelmezett, új megvilágításba helyezve. A D. 365 napja című kiállítás szappanjai egy alacsonyan funkcionáló, azaz súlyosan autista fiatalembertől, Dávidtól származnak. Édesanyjával naponta vásárolnak egy szappant, amit Dávid körömmel kikapar. Számára az elsődleges motiváció nem a kaparás folyamata, sokkal inkább az, ahogy ingerli a szaglását. A szaglás számára információ, ezért fontos neki a szappanokkal való foglalkozás. A kikapart szappanokat, amikor kinövik a kanapét, ahol tárolják, autista lakóotthonoknak ajándékozza el édesanya.
Részlet Eperjesi Ágnes D. 365 napja című kiállításából, 2017, Inda Galéria
© az Inda Galéria jóvoltából, fotó: Sulyok Miklós
A kiállítás több egységből áll, a szappanokból készített installációból, a fekete-fehér fotókból, a videóból és Orsós László Jakab megnyitó szövegének hangfelvételéből. Eperjesi munkásságában mindig kiemelt szerepe van a fekete-fehér fotóknak. A fotó a dokumentáláson kívül még milyen jelentéstartalommal bír?
Eperjesinek, amikor elkezdett dolgozni ezzel az anyaggal, a leltározás után a fotó volt az első eszköze, amivel „hozzányúlt” a szappan-együtteshez. Az első sorozat darabjai körben, fríz-szerűen kerültek fel a falra – ezek az egyes szappanokról készült különálló fotók. Tárgyfotók, amik absztrahálják a látványt, azaz a szappanokat. Megfosztódnak az illatuktól, elvesztik ezt a nagyon fontos tulajdonságukat. A másik teremben lévő installációban a preparált szappanokon láthatjuk, milyen színesek az eredeti tárgyak; a fekete-fehér fotókon ez sem jelenik meg.
Részlet Eperjesi Ágnes D. 365 napja című kiállításából, 2017, Inda Galéria
© az Inda Galéria jóvoltából, fotó: Sulyok MiklósMennyiben tér vissza gesztusában Eperjesi ezekkel a fotókkal azokhoz a sokat használt fotogramokhoz, amikor egyszerű használati tárgyakról készített képeinek történetisége, időbelisége van?
A fotósorozatnál a pillanatnyiság kap hangsúlyt. A képeken jól látszanak az egyes kis vájatok, amiket Dávid a körmével kapart a szappanokba. Az időhöz való viszony az egész anyagban központi kérdés. A fotók a másodpercnyi, pillanatnyi egység. Annyi idő alatt készül el egy, mint egy-egy kaparás. A legkisebb egységet mutatják abban a szubjektív időfelfogásban, ami Dávidot jellemzi. Az autizmussal élőknek szubjektív az időértelmezése, nekünk objektív, az óra, a naptár határozza meg.
Az anyagnak ritmusa, zeneisége, ideje van. A monotóniának mérhető a ritmusa?
A monotónia, a ritmikusság a diafilmes teremben érzékelhető a legerősebben, ahol szintén fotókat látunk, ezek azonban diapozitívra készültek. Az anyagot körbeforgató vetítő ismétlődő kattanása kiemeli ezt a rendszerszerűséget. Ezek a képek azt az Eperjesire nagyon jellemző munkamódszert is megjelenítik, ahogy ő, mint egy restaurátor, alaposan, körültekintően foglalkozik azokkal a tárgyakkal, amelyeket feldolgoz, értelmez. Miután megkapta, megtisztította, leltárba vette azokat. A Kodak-Carousel körtárcsás diavetítő, mint egy óra, szinte percről-percre vetíti a képeket. Ebben a ritmusban jelennek meg a szappanok számozott és számozatlan oldalai. Mint ahogy a kiállítás címe, a D. 365 napja, ez is egy kisebb időegységre utal. A következő teremben egy évnyi szappant látunk, ami általában napi ritmusban, mániákus, repetitív tevékenység keretében készül, Dávid esetében évek óta. Számunkra, akik próbáljuk megérteni ezt, szinte csak a nagyon merev időrendszer adhat támpontot.
Részlet Eperjesi Ágnes D. 365 napja című kiállításából, 2017, Inda Galéria
© az Inda Galéria jóvoltából, fotó: Sulyok MiklósEperjesi Ágnes ezeket a szappan-vájatokat betonnal, idegen anyaggal tölti ki. A visszapótlás itt a helyre billentett „időt” jelképezi?
A beton meg a szappan nagyon különböző anyagok, nem véletlen, hogy éppen ezzel töltötte ki Eperjesi a barázdákat. A kitöltés előtt megtisztította, kimélyítette a pótlandó helyet. Az összes szappant eredeti állapotába állította vissza. Fontos gesztus a megtisztítás és a visszaállítás. A beton és a szappan egymást taszító anyagok, így ebben az aktusban van erőszakosság is, hiszen összeilleszteni ezt a két anyagot nagyon körülményes, nehéz feladat. A beton rusztikus, kemény, rugalmatlan, míg a szappan tisztább, puhább és sérülékenyebb. Az én interpretációmban a durva anyaggal az eredeti gyári öntőforma vonalaihoz történő erőszakos visszaalakítás azt jeleníti meg, ahogy az autizmussal élőket a többiekhez viszonyítva, klisékben gondolkodva próbálják, illetve próbáljuk megérteni. A kiállítás egyetlen sorsot mutat meg, de nem teljességében. A kapcsolódó anyagokkal, mint ahogy a kapcsolódó beszélgetéssorozattal is ezt a hiányt szeretnénk pótolni. A projekt során az INDA Galéria kezdeményezésére együttműködtünk a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar munkatársaival. Az autizmus ideje címen közös fundraising kampányt építünk a kiállításra, amellyel a Kar egy, az autizmussal élők életkörülményeit, beilleszkedését segítő kutatási programját támogatjuk. Ez a SHAKES-projekt, amelynek résztvevői egy olyan szoftver fejlesztésén dolgoznak, amely már az óvodás korban, játékos környezetben tudja kiszűrni a magasan funkcionáló, enyhén autista gyerekeket. A diagnosztizált személyek esetében így lehetőség nyílik a fejlesztés korai megkezdésére, a társadalmi beilleszkedés különböző módokon történő elősegítésére.
Részlet Eperjesi Ágnes D. 365 napja című kiállításából, 2017, Inda Galéria
© az Inda Galéria jóvoltából, fotó: Sulyok MiklósOrsós László Jakab (Dávid nagybátyja) megnyitószövege, ami fejhallgatón hallgatható meg a kiállításban, szerves része annak. Hogyan válik egy alkalmi szöveg a kiállítás fontos részévé?
Nagyon fontosnak tartom ezt a szöveget. A kiállítás egy család történetével foglalkozik, de általánosságban is tudunk belőle következtetéseket levonni. A szöveg a személyes érintettség miatt nagyon intim – épp az intimitás szintjeiről szól. Ellentmondásos persze, hogy az egész egy kiállításon hallható, ami általában nagy közönség számára készül. Orsós szövege olyan kontextust ad a kiállítás anyagának, mely rámutat anya és fia szimbiózisára, az anya nehézségeire és arra a kivételes helyzetre, ahogy ketten egy közös életet élnek. Ennek segítségével más is könnyebben bele tud helyezkedni a család történetébe.
Részlet Eperjesi Ágnes D. 365 napja című kiállításából, 2017, Inda Galéria
© az Inda Galéria jóvoltából, fotó: Sulyok MiklósA D. 365 napja kiállításnak sok közös pontja van Eperjesi korábbi munkáival, a közelmúltban megrendezett Lépésről-lépésre vagy a Hazahaladással. Mennyiben folytatása is azoknak?
Ez az anyag, az erre irányuló figyelem következik abból a gondolkodásmódból, ami Eperjesi korábbi munkáit is jellemzi. Sokszor használ banális tárgyakat – fazék, konyharuha – ezeket emeli be az esztétikai diskurzusba. Ezeknek a tárgyaknak a hétköznapokban nem szentelünk külön figyelmet, amikor pedig egy-egy ilyen kiállítási helyzetbe kerülnek, akkor rengeteg téma kibeszélésére adnak lehetőséget. A repetíció, a ritmus, az időbeliség fegyelmezettsége Eperjesi számos munkájában megmutatkozik. Az említett mostani munkák mellett Eperjesi Bene Tamás építésszel közösen készített betoninstallációja, a helyszínen kiöntött hatalmas monolit asztal is – melyen a betonnal kiegészített szappanok szigorú egymásutánban helyezkednek el – ugyanezt a fegyelmezettséget tükrözi.
Részlet Eperjesi Ágnes D. 365 napja című kiállításából, 2017, Inda Galéria
© az Inda Galéria jóvoltából, fotó: Sulyok Miklós
