Punk

Légy veszélyes, légy aktuális! Történeti feldolgozás a magyar punk színtérről.

A kArton Galéria hazai punk-mozgalmat bemutató, We use the best/We use the rest című átfogó kiállítása kapcsán beszélgettünk Oltai Kata kurátorral, Najmányi László képzőművész-performer-íróval és Bánkuti András fotográfussal.

Kócos, fésületlen, punkos kiállítás,
hatalmas képanyaggal.
A punkról ennél jobb még
Magyarországon nem született.

Benkő Imre: Népstadion kert, 1988

© a művész és a kArton Galéria jóvoltából

Nem pusztán egy alternatív kultúra, hanem magatartás, attitűd, ami egy olyan rendszer ellen irányult, aminek fojtó hatásai itthon is megvoltak. Belenyúlni a készen kapott egészbe, amibe belekérdezett egy olyan közeg, aminek az lenne a dolga, hogy csöndben van és figyel” – mondja Oltai Kata, a kiállítás kurátora. Bánkuti András fotográfus szerint „nehéz pontosan meghatározni a punkot. Korjelleg volt, többen csak divatból követték, de voltak, akiknek ez volt akkor a létük. Volt benne egyfajta ellenzékiség is.” „Totális művészet, logikus magatartás” – mondja az első hazai punk együttes, a Spions egyik alapítója, Najmányi László képzőművész, performer és író.

Jó néhány fontos, a punk-mozgalmat feldolgozó nemzetközi kiállítás után itthon is látható a '70–80-as évek magyar punk-kultúráját bemutató tárlat. „A nemzetközi anyagok mellett az is rásegített a témára, hogy ma szinte mindenhol megfigyelhető egy nagyon hasonló, biztonságot kereső vagy azt hirdető konzervatív polgári szellemiség, ami mögé politikai hatalmak és szlogenek sorakoznak fel. Ezzel sokan nem értenek egyet, s ebből nagyon hasonló reakciók születnek. Ennek az ideologizálásába, terepszemléjébe az is belefér, hogy elődöket keressenek, akik ezzel már szembesültek” – von párhuzamot a jelennel Oltai Kata. „Az akkor kiszabadult szellemet, bár nem lehet visszahozni – mondja Najmányi –, a kiállítás nagyon jól érzékelteti azt a rengetegféle irányzatot és gondolkodást, ami akkor élt. Kócos, fésületlen, punkos kiállítás, hatalmas képanyaggal. A punkról ennél jobb még Magyarországon nem született.

A punk az 1960-as évek végén, a hippi kultúra ellenében született meg Amerikában (MC5, Iggy Pop, Velvet Underground). New Yorkban és Londonban a '70-es évek derekán – szinte egyszerre – terjedt el. A '70-es évek végén, kis fáziskéséssel, a közép-kelet-európai régiónkba is megérkezett. „Nagyon nagy kulturális paradigmaváltás történt a '70-es években. A tömegember igényei kezdtek érvényesülni” – emlékezik vissza Najmányi.

Részlet a We use the best / we use the rest című kiállításból, 2016, kArton Galéria

© a kArton Galéria jóvoltából

A punk nem pusztán
egy alternatív kultúra,
hanem magatartás, attitűd

A kArton Galéria We use the best / We use the rest című kiállítása a hazai punk korszak sokszínűségét, a sokszor egymásnak feszülő párhuzamosságait mutatja be. A naplószerű feldolgozás a korszak fotóin, dokumentumain, archív felvételein keresztül szerteágazó, nem egyetlen történetben elmesélhető folyamatot ír le. A hazai punk az angol és az amerikaiból gyökerezett, onnan hozta be a legfrissebb zenéket, híreket, és „bár rezonált azok szellemiségére – mondja Oltai –, mindenhol megszületett annak lokális sajátossága.

A punk nem pusztán egy alternatív kultúra, hanem magatartás, attitűd, sokkal inkább ez az izgalmas. Ebben a kiállításban is azt tartottam fontosnak, hogy együtt vizsgáljam azzal a populáris vonallal, amit tisztán a zenei kultúra, a Beatrice, a Fekete Bárányok, a CPg és annak közönsége jelentett” – teszi hozzá. „A rendezvények és koncertek köré szerveződő fiatalok kinézete, beszédmódja és a társadalmon kívüli, homeless-státusza már eleve nagyon erős állításfoglalást, rendszer-ellenes beállítódást takart.

Bánkuti András: Punkok (CPg), 1980-as évek eleje és közepe

© a művész és a kArton Galéria jóvoltából

Ezeken a koncerteken
kevés filozofikus alkat volt.

Hogy miért a punkhoz csapódtak a talajt vesztett, a társadalom szélén élő fiatalok? Bánkuti András fotósorozataiban dokumentálta a koncertek fiatal közönségét. „Itt nem lógtak ki” – mondja. „Olyan közegbe kerültek, ami legalább külsődlegesen olyan volt, mint ők, ugyanazt a zenét kedvelték. Ezeken a koncerteken kevés filozofikus alkat volt.” „A családon kívülieknek erre az időre vaskos tábora lett, de nem olyan életet éltek, mint amit a rendszer állított” – teszi hozzá Oltai Kata. A közönség nagy részét ők alkották.

De az értelmiségiek közük is sokan érezték magukat kívülállóknak, számukra is alternatívát jelentett a punk. Oltai Kata több művésszel készített interjút, amelyekből az derül ki, „volt egy olyan értelmiségi közeg, ami abszolút nyitott volt ezekre a koncertekre, s arra, hogy ott fogalmazzák meg azt, hogy mit csinálnak egyébként a zajköltészettel és egyéb, a kánonon kívüli művészettel. A szándék volt a fontos. Hogy ki szólhat bele, ki fogyaszthat művészetet? Az izgalmas, hogy párhuzamosan mennyi minden létezett, ezek ugyanarról beszéltek, de mégsem értek össze.

Érdekelt a jelenség – mondja Bánkuti –, hétvégéimet áldoztam arra, hogy ott legyek a koncerteken. Izgatott, hogy ők mások.” Kezdetben az egyik ikonikus helyükön, a Felszabadulás téri (ma Ferenciek tere) aluljáróban fotózta őket. „Először nem mindenki engedte, de visszavittem az elkészült képeket, s akkor már a többiek is akarták, hogy szerepeljenek. Itt kötöttem meg az első barátságokat, később a házibulikba is elhívtak. Sok minden van, ami a falakra nem került ki, mert annál jóval intimebb.” Meséli, sokan divatból követték, csak a hétvégi koncertekre jártak, ahol a szolid gimnazista lányok szatyorban hozták vad punk-jelmezüket. Sokkal jobban meg kellett küzdenie egy magyar punknak a külsejéért, az elveiért, mint az amerikainak vagy angolnak. Sokukban volt egyfajta ellenzékiség, vagy inkább valamivel szembeni ellenségesség, de az ideológia általában hiányzott ebből. Voltak, akik fasiszta rekvizitumokat tűztek ki magukra, de nem azonosultak a fasiszta nézetekkel, inkább csak a külsőség és a lázadás számított.

A korszak ellentmondásait jól tükrözi, hogy ezek a fotók, még néhány kábítószeres kép is, megjelenhetett az akkori médiumokban. Volt olyan klub – meséli Bánkuti –, ami a KISZ égisze alatt működött, és a koncert előtt az egyik pártaktivista tartott beszédet, kevés sikerrel, a KISZ fontosságáról.

Benkő Imre: Orczy kert, 1981

© a művész és a kArton Galéria jóvoltából

Najmányi László a '60-as évek végétől foglalkozott költészettel, írással, színházzal és képzőművészettel. A Spions közvetlen előzménye többek között a Molnár Gergellyel létrehozott rock and roll színház volt: „Ezek már nagyon punkos rockszínházak voltak. A Spions létrejöttében a rockból totális színházat csináló David Bowie fontos példa volt. Abban reménykedtünk, hogy az akkori szűk közönségünket ezzel a műfajjal szélesíteni tudjuk. De vágyálom volt, a hazai fiatalok öt-tíz évvel voltak lemaradva a punktól. Mi egy hét késéssel megkaptuk kinti barátoktól a legfrissebb lemezeket, Rock and Roll High School néven 'felvilágosító' előadásokat tartottunk arról, mi megy Nyugaton. Itthon a punknak nem volt referenciája, ahhoz képest, amit ambicionáltunk, keveset tudtunk megvalósítani. Magyarországra csak a ’80-as években jött be.” A Spions három létrejött koncertjéből kettőt az akkori hatalom mindenféle eszközzel ellehetetlenített.

Abban az időben az volt
a követelmény a művészetben,
hogy veszélyesnek kell lenni.
Vállalj igazi kockázatot!

Hogy Najmányiék számára mit jelentett a punk lényege? „Abban az időben az volt a követelmény a művészetben, hogy veszélyesnek kell lenni. Vállalj igazi kockázatot! A teljes valónkkal részt kellett venni az előadásokban, ahogy a punk kezdetén Iggy Pop felvágta az ütőereit, megégette magát. A valós, fókuszált jelenlét, a személyes jelenlét nagyon fontos volt. Hogy aktuálisak legyünk, nem politikai értelemben, hanem hogy a világszellemmel szinkronban gondolkodjunk. És nagyon fontos volt, hogy ne egy intellektuális terméket adjunk el, hanem egy időjáráshoz hasonló kikerülhetetlen jelenséget hozzunk létre.” S bár legfőbb vágyuk volt „kiszabadulni a mindig mindent jobban tudó értelmiségi rétegből, aki ott kacsingatott minden előadáson”, ez nem sikerült, a fiatalok messze el voltak ettől a kultúrától maradva.

„A Spionsot sokan gyűlölték, a koncertekre is többen azért jöttek, hogy lássák a megtestesült ördögöt. De a düh és gyűlölet is a punk lényege, annak a zenés színháza. A nyugat-európai koncerteken sokszor leköpdösték, sörösüvegekkel dobálták meg kedvenceiket.” Az akkori hatalom nem nézte jó szemmel a kor alternatív művészeit, a nyugati kultúra hazai megjelenését, a hatalom megkérdőjelezését, a „másságot”, így ellehetetlenítette működésüket, arra kényszerítette őket, Halász Pétert és színházát, Szentjóby Tamást, Najmányi Lászlót, Molnár Gergelyt és sok más alkotót, hogy emigráljanak. „Bejártam az egész világot, amikor visszajöttem Magyarországra, megpróbáltam a tapasztalataim átadni, de nem lehetett. A '90-es évek óta ez az első kiállítás a témában. Húsz évig nem találtam senkit, aki foglalkozna vele...

Részlet a We use the best / we use the rest című kiállításból, 2016, kArton Galéria

© a kArton Galéria jóvoltából

 

— Marton Éva

2016. október 27., csütörtök 07:33
kapcsolódó cikkek
  • Rügyfakadás

    A Hejettes Szomlyazók bekerült a művészettörténetbe. Új fejezet a '80-as évekbeli koncept dadaizmusról.

  • HI!

    A '80-as évek reneszánsza nem érhet végett. Szirtes János csodálatos képei a Várfokban. Festmény mint valóságos létező.

  • Dolce Geo

    Konstruktivizmus ütközése ikonokkal és new wave-vel. Harmadik típusú találkozás az Art+Textben.

ajánló

Gyöngyszemek a Millenárisból

Szemléztük az Art Market Budapest kínálatát. Piaci látlelet és a különleges gyöngyszemek.

támogatók