Konténer találkozó

Internetutáni dilemmák, közeli kultúrákat összekapcsoló utazókiállítás, menekültkérdés és Big Data-disztópiák. Avagy: mit rejt a vaskaszni.

a mozgó konténerek

olyan túlméretezett,

őskori adathordozókként működnek,

amelyek tartalmainak

letöltéséhez jelenlét szükséges

A cseh art movement kezdeményezésére megvalósuló Contain[era] című nyárvégi kortárs artturné a következő nyolc európai várost érinti: Berlin, Bécs, Budapest, Pozsony, Prága, Róma, Varsó és Zürich. Az állomások között nyolc konténer cirkulál, amelyek egy-egy fiatal művész multimédiás installációját tartalmazzák. A helyszínek városonként eltérnek, de általában alternatív kultúrközpontok, kávézók mellett találhatók. Budapesten az FKSE társszervezésében a Szabadság téren valósul meg.

Brückner János konténere belülről

© Art Movement, Contain[era], fotó: Brückner János

A koncepció ráül a posztinternetes hullámra: az internethasználatot mint információcserét és megosztást állítja a középpontba, hogy hogyan hat a mindennapi életünkre, kapcsolatainkra, szokásainkra és ismeretszerzésünkre. Ezek a mozgó konténerek olyan túlméretezett, őskori adathordozókként működnek, amelyek tartalmainak letöltéséhez jelenlét szükséges.

A művészek a témához kapcsolódva, a világháló és a számítógépek vizualitásával, képi szimbólumaival dolgoznak, feszegetve a realitás-virtualitás problematikáját. A hazai helyszínen a sort Brückner János kezdte. Papírbábui az identifikáció és a korporalitás viszonyát boncolgatja a digitális korszakban. Installációja az (ön)azonosság kérdéseivel (boldogságképzetek, érzelem…), valamint a testesztétikával (digitális voyeurizmus, közösségi oldalak) foglalkozó kutatásaihoz illeszkedik.

Adéla Součková digitális ikonokkal játszó festménye

© Art Movement, Contain[era]

Karol Komorowski digitális terve

© Art Movement, Contain[era]

A szlovák Dionýz Troskó napjaink menekültválságára és az azt övező félreértésekre, ellenséges megítélésre reflektál. Az 1940-es évek szlovákiai íróinak visszaemlékezéseiből kivett részleteket ütközteti a sajtó idegengyűlölő megnyilvánulásaival és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával. A cseh Adéle Součková fragmentált kompozícióba rendezett piktogramszerű rajzait videóval egészíti ki. Ikonográfiája digitális szimbólumokból építkezik. Karol Komorowski lengyel, de Londonban élő képzőművészt és filmest a kép technológiái érdeklik. Jelen művében egymásra játssza a hardvert és a városok szerkezetét.

Dionýz Trósko variációja a konténertémára

© Art Movement, Contain[era]

A német Angela Kaisers hat jól ismert Grimm-mesében (A békakirály, Hófehérke, Csipkerózsika, Hamupipőke, Aranyhaj, Piroska és a farkas) a várakozás közös motívumán keresztül vizsgálja a morális és nemi sztereotípiákat. A svájci Till Köenneker a konténerbe hajóroncsot rejt, utalva a világot átfogó kereskedelemre, illetve a menekültekre váró életveszélyekre és hamis reményekre. Az olasz Carlo Zanni korábbi munkáját (Localhost, 2013) dolgozta át, amely a látogatók bevonásával folyamatos graffitiként működik. Az osztrák Lukas Troberg videóján endoszkóppal készített műtét felvétele pereg, amely alá videójátékok hangjait keverte.

Carlo Zanni és a hibaüzenet

© Art Movement, Contain[era]

A nyolc konténer október 24-én találkozik össze közös kiállítás és szimpózium keretében a prágai Štvanice-szigeten. (Továbbá a résztvevők ott hozzák létre közösen a kilencedik konténert.) A program második, téli fázisára tervezik a tapasztalatok és az eredmények összegzését prezentáció-sorozat és publikáció formájában.

Brückner János konténere belülről

© Art Movement, Contain[era], fotó: Brückner János

— m

2015. augusztus 27., csütörtök 20:25
kapcsolódó cikkek
  • A TŰZHELY ÖRZŐI

    PURA / Antalka Zsófia és Ács Kinga-Noémi / Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület

  • Bioromantika

    Horváth Ádám / Fingerprints are blown by the wind towards a sacred land / Horizont Galéria

  • A tízes évek

    Korszakvég az új évtized küszöbén. Az újabsztrakciótól a posztinternetig és tovább. Zárójelentés.

ajánló

Batykó Róbert: Képcsapda // acb Galéria

Batykó Róbert: Képcsapda, acb Attachment, 2024.

támogatók