Artkartell - A Manhattan Kör

Valamikor az ötvenes-hatvanas évek tájékán New York elorozta a koronát a képzőművészet korábbi fővárosától, Párizstól. És azóta is keményen markolja a királyi trónus karfáját. Hiába próbálkoznak újabb és újabb trónkövetelők, Berlin, London vagy Peking, mindnek be kell érnie egy szeletnyi birtokkal a globális tortából. A brutálisan erős manhattani múzeumokkal és a multicégekké duzzadt galériamamutokkal nehéz versenyezni.

Manhattanben elmosódik a határ

a magánpénzzel kitömött középmúzeumok

és a teljes épületeket elfoglaló

óriásgalériák között

New York nemcsak a befektetőket vonzza mágnesként, de a tehetséges és ambiciózus művészek tömegeit is. A blockbusterek mellett ott zsibonganak a legfrissebb tendenciák és a sikerflipperbe éppen csak behajított fiatalok. Lássunk egy kiállítás-körképet Manhattanből!

A globális modern művészet fellegvára, a MoMA Jelenetek egy új örökséghez címmel mutatja be a kortárs gyűjteményéből válogatott új kiállítását. A tavasszal nyitott bemutató címét a rakétaként szárnyaló horvát művész, David Maljković szolgáltatta. Ő pár éve még a pesti Műcsarnokban állított ki, de a jugoszláv történeti témákat (illetve az egyetemes modernizmus epizódjait) csócsáló konceptuális videófilmjei és fotós montázsai ma már a legmenőbb helyeken bukkannak fel, a Velencei Biennálétól a galériamogulokig.

David Maljković: Jelenet új örökséghez (3.), 2006, videó, 11:30 perc, The Museum of Modern Art, New York

Camille Henrot: Grosse Fatigue, 2013, videó, 13 perc, The Museum of Modern Art, New York

Feng Mengbo: Hosszú menetelés: újraindítás, 2008, interaktív videojáték, The Museum of Modern Art, New York

Maljković régiónk új sztárja, de a MoMA-ban csak egy tétel a csoportos bemutató nagy nevei között. Ott van még a bűbájos Camille Henrot-nak a világ teremtéséről szóló, posztinternetes esztétikában bolyongó, eposzi lendületű videója (két éve Ezüst Oroszlánt nyert Velencében), Kara Walker néger rabszolgákat abuzáló fehér urakról készített egyik árnyjáték-falképe, a kínai Feng Mengbo Super Marióba öltött Nagy Menetelése (videojáték formájában) és persze Amerika korán elhunyt lelkiismeretének, a Kubából bevándorolt Felix Gonzalez-Torresnek az egyik jellegzetes izzósora.

Az új Whitney fantasztikus épületét külön cikkben csodáltuk meg, most pedig sétáljunk le a New Museum rácshálós toronyházához. Ahol – a kötelező tetőteraszi panorámanézés után – Albert Oehlen óriás festményei nyűgöznek le. Oehlen az új német szuperfestő, a kiöregedő és elhalálozó nagymesterek utáni új germán sztár, aki mindenhez ért, minden stílust, minden technikát kipróbált már és mindet elmondott a műfajról, amit csak lehetséges. Ráadásul őrült látványos és remekül értékesíthető. A legnagyobb nemzetközi galériák első osztályú portékaként kezelik, és a mindig trendi New Museumban is tudják, hogy érdemes érte lelkesedni: printelt pixelekre festett kalligráfiák '90-ből, újfestészeti papagájtarkaság, burjánzó expresszív motívumok, olaj alá ragasztgatott reklámplakátok és amerikaiasan laza óriás gesztusok. Szem-szájnak ingere.

Részlet Albert Oehlen Otthon és kert című kiállításából, 2015, New Museum, New York

Oehlen az új német szuperfestő,

a kiöregedő és elhalálozó

nagymesterek utáni

új germán sztár

Albert Oehlen: Több tűz és jég, 2001, tintasugaras nyomtató, vegyes technika, vászon, 350×340 cm, magángyűjtemény

Manhattanben elmosódik a határ a magánpénzzel kitömött középmúzeumok és a teljes épületeket elfoglaló óriásgalériák között. Chelsea-ben a kereskedelmi galériák múzeumi igényű, tökéletes produkciókat kínálnak. A Pace például teljesen költői esszékiállítást rendezett Edgar Allan Poe Eureka című írása nyomán. Hipnotikusan forgó nádfonat objekt, asztrológusi táblázat, misztikus derengés. Megható emelkedettség. Akárcsak a land artban utazó nevadai Michael Heizer gigantikus tárlata a multicéges galéria műfaját megteremtő Gagosiannál. Heizer nemcsak tíz méteres fémprofilokkal szórta tele a termeket, de kivágta a falakat, hogy több tonnányi lebegő sziklát illesszen bele a frissen kialakított lyukakba. Nehéz nem szájtátva állni előttük.

balra: Részlet a New York-i Pace galéria Eureka című kiállításából, 2015; jobbra: Részlet Michael Heizer kiállításából, 2015, Gagosian Gallery, New York

Chelsea utána kanyarodjunk el a MoMA fiataloknak fenntartott speciális létesítményébe, a PS1-ba, Manhattannel szemközt. Csak úgy kapkodjuk a fejünket a trendibbnél trendibb hangon megszólaló kis egyéni kiállítások láttán. A Los Angeles-i Samara Golden nagyon látványos, többemeletnyi installációt épített: egy Escher-féle szoba pszichedelikus mását. A tükrök és a lebegő bútorok miatt nem tudjuk hol van fent és hol van lent, csak meresztjük a szemünket a mágikus fényben ragyogó helyiség valós méreteit kémlelve. Metafizikus utazás.

Részlet Samara Golden A kés lapos oldala című installációjából, MoMA PS1, 2015

Részlet Simon Denny A feltaláló dilemmája című kiállításából, MoMA PS1, 2015

Az emeleten az internetes geek kultúra képzőművész fenegyereke, az új-zélandi Simon Denny burjánzik: villogó PC-házak, marketingtréningek, adathalászat, start up, lehallgatás, nyomtatott molinók és megszámlálhatatlan mennyiségű, posztamensként használt lapostévé. A Berlinben dolgozó Denny a képzőművészet számára eddig ismeretlen szubkultúrákat hódít meg. Valami ilyesmi lenne, ha egy anarchista startupper médiavállalkozó művészetet fabrikálna a Szilícium völgyben.

a rég elfeledett posztmodern

vizuális nyelv

előbújt a feledés homályából

Ezekhez képest a szemtelenül fiatal, New York-i Math Bass két lábbal áll a földön. És ott építgeti kiállítási moduljait, fakerítésekből, kedélyes festményekből, absztrakt vászonnal letakart formákból és rejtélyes szoborobjektekből. A kedves motívumocskák, a tiszta színek és a geometrizáló formák menthetetlenül jelzik, hogy a rég elfeledett posztmodern vizuális nyelv előbújt a feledés homályából és a legnyakatekertebb art fair-művészettel szövetkezve támadásba lendült.

Math Bass: Newz!, 2014, gouache, vászon, 112×107 cm

Installáció Math Bass Túlóra (Off The Clock) című kiállításán, MoMA PS1, 2015

Végre egy olyan képi grammatika, amihez a mi régiónk is hozzá tud szólni! És ez nem elszigetelt jelenség. Elég ide még egy példa, egy kisebb galéria kiállítása a Chelsea-ből. Andrew Krepsről van szó, aki Ruth Rootnak rendezett egy takaros bemutatót. Formázott absztrakt vásznak, dizájner pettyekkel, nyomtatott elemekkel és plexidarabokkal. Kicsattanó életöröm – hommage a nyolcvanas éveknek és a posztmodernnek.

Részlet Ruth Root kiállításából, Andre Kreps Gallery, New York

A Manhattan Kör

Dől a bábeli torony a Biennálén