Visszatérő figura

A vérlázítóan fiatalos, néha ostobán felszínes, de mindig őrülten trendi New York-i intézmény, a New Múzeum ismét berántotta a triennále-motort.

A triennále a pályája elején álló, illetve a rakétákat épp begyújtó fiatal tehetségeket tereli össze egy akolba. A szakemberek hada által követett esemény hat évvel ezelőtt is nagyot robbant. A 33 év alatti – innen a cím: Fiatalabb, mint Jézus – művészek egyből befutottak. Sok esetben épp a triennálénak köszönhetően. Hiába, az ilyen kiállításokon való szereplés már ugródeszka a biztos siker felé. Csak bekerülni nem egyszerű. Nagyon nem.

Az idén már harmadik alkalommal megrendezett seregszemle a Surround Audience alcímre hallgat. (Hozzávetőleges fordításban: Vedd körül a közönséget.) A kurátorok fő kérdése, hogy miféle vizuális metafora tudja leírni a kései kapitalizmusba vetett egyént, miközben a digitális környezet miatt folyton bővül a látás és a láthatóság esélye.

A figurativitás visszatért –

szerencsésen dugaszolja el

New York végtelennek tűnő

non-figuratív absztrakt

utánpótlását

Az 51 felkért fiatal művész utazik mindenféle divatos kategóriában, a hangművészettől a performanszig, a social médiától a festészetig, az installációtól a videóig. A digitalizált nyelvezet (lásd még: posztinternet art!) kiemelt szerepet játszik, köszönhetően a társkurátorként tevékenykedő Ryan Trecartinnak, aki a digitális művészetet felfuttató New York-i Rhizome igazgatója volt anno.

Részlet a 2015 TRIENNIAL: SURROUND AUDIENCE című kiállításból (Frank Benson nyomtatott szobra), New Museum

© a New Museum, New York engedélyével, fotó: Benoit Pailley

Itt van például a New York-i Frank Benson Juliana című műve, ami egy 3D-s printerrel kinyomtatott futurisztikus, fonott hajú aktszobor. Modellje a transznemű előadóművész, Juliana Huxtable, aki mellesleg saját printekkel is szerepel a válogatásban.

A hongkongi Nadim Abbas egy steril kísérleti üvegkabint épített, ahol a fekete gumikesztyűkbe bújva a látogató maga rakosgathatja a geometrikus objekteket vagy dobálhatja a vécépapírokat.

Részlet a 2015 TRIENNIAL: SURROUND AUDIENCE című kiállításból (Nadim Abbas egyik kabinja), New Museum

© a New Museum, New York engedélyével, fotó: Benoit Pailley

Josh Kline amerikai kommandósok szobrát vegyítette össze a futurisztikus Teletubby mesefigurákkal, megpengetve az Occupy húrokat. A szobrok hasán rendőrök netes üzenetei futnak.

Részlet a 2015 TRIENNIAL: SURROUND AUDIENCE című kiállításból (Josh Kline rendőr szobrai), New Museum

© a New Museum, New York engedélyével, fotó: Benoit Pailley

„A figurativitás visszatért” – lelkesedett a látottakért az Arnet kritikusa. „A kiállítás számba veszi, miként hat ránk a technológia, és ez az irány szerencsésen dugaszolja el New York végtelennek tűnő non-figuratív absztrakt utánpótlását.” „Ez így is van” – nyugtázta a kurátor. „Rég volt utoljára, hogy a New Museumban sétálva azt éreztem volna, hogy a műtárgyak többsége nem art fairre készült.”

A kínálat tényleg széles. Szokatlan módon, egy mély merítésű költészeti program is kíséri az eseményt, de van művészi reklámkampány és rengeteg performansz is.

A többi képért kattintson a válogatott képgalériánkra:

Részlet a 2015 TRIENNIAL: SURROUND AUDIENCE című kiállításból, New Museum

© a New Museum, New York engedélyével, fotó: Benoit Pailley

— Rieder Gábor

2015. március 05., csütörtök 19:39
kapcsolódó cikkek
ajánló

A fólia illúziója // Interjú Rónai Viktorral

Miként lehet egy falat lélegzetvételhez juttatni? Egyáltalán hogyan értelmezi Rónai Viktor Engedjük lélegezni a falat? című metaforikus kiállítását? Az alkotóval Takáts Fábián beszélgetett. 

támogatók